Tévhitek a női vezetőkről

A közlekedés egy társasjáték: nap mint nap több százezren vagyunk, akik útra kelünk. Ebben pedig benne van a hiba lehetősége is, akár férfi, akár nő ül a volánnál. Ennek ellenére a nők még mindig sok negatív sztereotípiával szembesülnek. A nőnap alkalmával pedig úgy gondoltuk, ideje rávilágítani néhány tévhitre.

„egy nő sem tud jól vezetni….”

Ez az állítás sok férfi sofőr fejében él: ki sem kell mennünk az utcára, elég az interneten nézelődni, hogy rájöjjünk, a férfiak azt gondolják, a nők vezetési képességei messze elmaradnak az övéiktől. A statisztikák azonban egészen mást mutatnak, a számok szerint pedig a férfiaknak nincs okuk a büszkeségre. Ugyan 2016-2017-es adatok nem állnak rendelkezésünkre, de a KSH baleseti statisztikáját tartalmazó dokumentumból kiderül, hogy a nők negyedannyi balesetet okoztak 2010 és 2015 között, mint a férfiak. Azt mondhatjuk, hogy egy évben 12 ezer férfi és 3 ezer nő okoz balesetet, a többségük pedig 36 évnél idősebb. De ne gondoljuk, hogy csak nálunk ez a helyzet, New York-ban például a súlyos, vagy halálos balesetek 80%-át férfiak okozzák. De mi ennek az oka?

Szakértők szerint egyértelműen a gyermekkorban rejlik a probléma kulcsa. Egy kisfiút az apukája (vagy tágabb értelemben az egész társadalom) már gyermekként arra neveli, hogy kisautóval játsszon, hamar kap pedálos kocsit, esetleg együtt bütykölik a családi verdát. Ezzel szemben a lányokkal szemben az az elvárás, hogy ők babázzanak, főzőcskézzenek, vagyis már kisgyerekként is „lányos” dolgokkal találkoznak.

Nem csoda hát, hogy amikor arra kerül a sor, óvatosabbak, mivel kevésbé magabiztosak, szemben a férfiakkal, akik már gyerekként is vágynak a vezetésre. Ezt mutatja az is, hogy ugyan hiába van a felnőtt nők 40%-ának jogosítványa, csak jóval kevesebben vezetnek. A nők oktatására már a cégek is rárepültek, több autósiskola is hirdeti magát Smink&Drive szolgáltatásokkal, vagyis kimondottan a nők számára kifejlesztett tanulási módszerekkel.

„tolatókamera, radar és az én segítségem nélkül parkolni sem..”

Akárcsak az előbbi tévhitnél, úgy ennél is nyugodtan hivatkozhatunk a KSH statisztikáira: a feldolgozott adatokból kiderül, hogy Magyarországon 2015-ben álló, parkoló járműnek vagy szilárd tárgynak 793 férfitársunk ment neki, míg a nők csak 209 alkalommal nem vették észre, hogy van ott valami.

c3-city-park.jpg

Ennek az oka jó eséllyel az óvatosság lehet, a statisztikák ugyanis azt mutatják, hogy szerte a világban a nők megfontoltabban vezetnek, kevésbé mennek bele veszélyes helyzetekbe és lassabban manővereznek, mint férfi társaik. Ez vezethet ahhoz, hogy Magyarországon a balesetek körülbelül 20-22%-át okozzák csak női sofőrök.

Van persze olyan baleseti típus, ahol a nők rosszabbul teljesítenek: az országúton történő, hirtelen felbukkanó akadályok elkerülése. Ilyenkor a nők nagyobb eséllyel reagálnak rosszul, így a biztosítók adatai alapján többször végződik balesettel egy-egy ilyen helyzet.

„De az autókhoz aztán tényleg nem értenek..”  

Kétségtelen, hogy sokan az autóipart is egy macsó, kizárólag a férfiak által értett szakmaként kezelik. Való igaz, hogy több férfi ért el sikereket a területen, de napjainkban egyre kevésbé kell messzire mennünk, hogy kiugró szereplőket mutassunk. Jelenleg a világ egyik legnagyobb autógyártójának, a General Motorsnak a vezetőjét ugyanis nem John-nak, Scott-nak vagy épp Michael-nek, hanem Mary T. Barrának hívják.

0321_barra-800x533.jpeg

Irányítása alatt az elmúlt években a General Motors nemcsak, hogy még több profitra tett szert, de több, veszteséges üzletágat (köztük az Opelt is) értékesítette, így minden korábbinál szebb jövőt jósolnak a cégnek. Nő irányítja a Citroënt is, a francia autómárka elsőszámú emberét Linda Jacksonnak hívják. Érdekesség, hogy a féklámpa és az index feltalálása is egy nőhöz kötődik. Florence Lawrence, ugyanis – amellett, hogy az 1900-as évek egyik nagy filmsztárja volt – több autóbalesetet is átélt. Ezek után döntött úgy, hogy valamit tenni kéne: kitalálta, hogy szereljenek az autókra irányváltást jelző karokat, illetve hátulra egy lámpát, hogy a lassítást érzékelje a többi közlekedő.

„A nők csak szín alapján vesznek autót”

Az is egy téves elképzelés, hogy a nők kizárólag az autó  színe, vagy épp formája alapján választják ki következő kocsijukat. Sok esetben ugyanis még racionálisabbak is férfi társaiknál: a CarBuyer 2016-ban végzett kutatása például kimutatta, hogy a férfiak 20%-kal nagyobb eséllyel döntenek egy autó mellett, pusztán a színe miatt, mint a nők.

planning-to-buy-a-car.jpg

A férfiak emellett márkahűbbek, 40%-kal nagyobb eséllyel döntenek egy kocsi mellett, pusztán a márkája miatt. A nők ezzel szemben nagyobb hangsúlyt fektetnek a fogyasztásra és a fenntartási költségekre.

Tipikus női és férfi autóvezető tehát nincs, egyének vannak: ki jobban, ki rosszabbul vezet. Épp ezért ne ítélkezzünk, hanem segítsünk a többi közlekedőnek és mindig tartsuk be a szabályokat.

Esetleg másról olvasnál?

A legjobb alsó-középkategóriás autók, amire nem gondoltál! 

A legfurcsább mikroautók

Gazdálkodj stílusosan