Modern, megfizethető kompakt autók: 5 típus 2.5 millióig, amire nem gondoltál!

Mostani írásom appropóját egyik ismerősöm adta, aki 2-2.5 millió forintig keresett alsó-középkategóriás autót. Azt szerette volna, ha ezért a pénzért egy legfeljebb 6 éves, maximum 100 ezer kilométert futott típust kap, ami jó törésteszttel rendelkezik és emellett a fenntartása sem kerül sokba. Először úgy gondolta, hogy egy Astra vagy egy Octavia lesz a legjobb választás, de elkeserítette a sok, ex-flottás, lelakott példány. Igencsak meglepődött, amikor elárultam, hogy ezen a világon túl is van élet, hiszen több olyan jó modell is létezik, amely bár nem ostromolja a használtautó-eladásokat, de megbízható, stílusos darab. Mostani írásomban ezeket mutatom be:

1. Fiat Bravo

Eredetileg 1995 és 2001 között árulta a Fiat a Bravo/Brava párost, amelyet aztán a szép reményekkel útjára indított Stilo váltott. Nos, azóta tudjuk, hogy a tervek nem jöttek be, sőt, a Stiloval a Fiat az autóipar történetének 2. legnagyobb bukását hozta össze. Nem meglepő, hogy az utód tervezésekor nem jutott pénz új platform fejlesztésére, így a 2007-ben megjelent, 2. generációs Bravo elődje alapjaira építkezik. Ez nagy pozitívum, hiszen így kiforrott technológia került az autóba, vagyis már az elejétől megbízhatónak számítottak a Bravok. Elszakadva a korábbi, németes formatervtől, a Bravo külseje jellegzetesen olaszos lett, ráadásul a tervezők igen időtálló formákat rajzoltak a típusnak.

Jó hír, hogy a külső mellett a rozsdavédelemre is figyeltek, így még az első évjáratból származó darabokon sincs korrózió, hacsak nem helytelenül javították a sérült karosszériát. A beltér már nem ennyire tartós, bár az ülések jól bírják a strapát, sok autó kormány- és váltóbőrözése már viszonylag hamar -akár 50-60 ezer km után is!- elkezd hámlani, ahogyan a frissítés előtti évjáratoknál előfordul, hogy idővel a fekete színű szellőzőrostélyok elszíneződnek. Szerencsére ezt javították, így a 2011-es frissítés után már nem kell ettől tartani. Ugyanakkor ezeket a típusokat is érinti a digitklíma hibája. Amennyiben megrendelték ezt az extrát, fel kell készülni arra, hogy a fűtésállítás léptetőmotorján lévő műanyag eltörik, innentől pedig nem lehet állítani, hogy hova fújja az autó a levegőt.

fiat-bravo-2011-1280-54.jpgAz alkatrész pár ezer forint, de körülbelül 10 órányi munkadíjat kér érte a legtöbb szerelő, ugyanis a teljes műszerfalat le kell bontani. Mivel a legtöbb Bravo digitklímás, ezért én félretennék a cserére, de ha el tudsz fogadni egy kevésbé felszerelt példányt amire nem kell költeni, válassz egy 95 lovas, alap 1.4-est, manuál klímával, az nem tartogat sok meglepetést. Apropó motorok, a már említett belépőszintű aggregát mellett számtalan jó erőforrás érhető el a típusból. Bátran ajánlhatók a turbóbenzines erőforrások, akár 1.4 T-Jet, akár 1.4 MultiAir-t nézel.

Utóbbi a T-Jet utódjaként került piacra, a 140 lóerős motor különlegessége, hogy nincs benne fojtószelep, helyette olajnyomás segítségével állítják a szelepvezérlést. Ez persze azt is jelenti, hogy az olajra figyelni kell, a gyár által meghatározott, 30 ezres csereperiódust nem kell erőltetni ,helyette 10-15 ezrenként érdemes új olajat betölteni. Fontos még a gyertyák helyes állapota is, azokat mindig ki kell cserélni a megadott intervallumban (ez 30 ezer km), ahogyan a vezérlés csereperiódusának 5 év/120 ezer km-es időtartamát is illik betartani.

fiat-bravo-2011-1280-17.jpg

Bátran ajánlhatók a dízelek is. A legnépszerűbbek az 1,6 literes Multijetek voltak, így a használt piacon ezekből a legkönnyebb szépet találni, de nem jársz rosszul a 2 literessel sem, igaz azzal a tapasztalatok szerint orrnehézzé válik az autó az erőforrás súlya miatt. A faceliftnél már nem árulták, de egy ideig létezett a Bravo a szintén megbízható 1.9-es Multijettel is. Én tehát bátran ajánlom mindenkinek a Bravot, hiszen a típus sokkalta megbízhatóbb, mint ahogyan azt sokan a márka hírneve alapján feltételezik. A márka rossz imidzse ugyanakkor jót tesz a használtpiaci áraknak, jelenleg például 2 millió forintért 5 éves, 50 ezer km alatti futású Bravot is lehet találni, ami igen jó.

2. Mitsubishi Lancer

mitsubishi-lancer-2008-1280-06.jpg

2008-tól idén tavaszig lehetett megvásárolni a Mitsubishi Lancer legutolsó generációját, amelyet a legtöbben csak az EVO kivitel miatt ismernek, pedig a normál verziók is megérdemlik a figyelmet. A típust szedán, illetve 5 ajtós „Sportback” kivitelben árulták és bár Európában sohasem lett különösen nagy siker, azért jónéhány eladó darabot találunk a használt autós oldalakon. Japán autóhoz méltóan a Lancerek ára drágább az előbb említett Bravókénál, általánosan elmondható, hogy 4-500 ezer forinttal kérnek többet, mint egy hasonló Fiatért.

mitsubishi-lancer-2008-1280-1d.jpg

Dicséret illeti a Mitsubishi tervezőit, mivel a Lancerek nem hajlamosak a korrózióra, itt is csak akkor van gond, ha sérült volt az autó és csúnyán javították. Megbízhatóak a motorok is, ezek közül pedig leginkább az 1.8-as benzines az, amely ajánlható. Nem rossz az alapmotor szerepét 2010-ig betöltő 1.5-ös sem, ahogyan az azt váltó 1.6-os aggregátra sem panaszkodnak, ugyanakkor a 140 lóerős 1.8-as az, amely már kellő dinamikával mozgatja a sportos külsejű karosszériát. Sajnos azonban a hazai kínálat többségét az 1.6-os alkotja, tehát vagy megbarátkozol a szerényebb menetdinamikával, vagy várnod kell az igazira, hiszen ha csak ritkán is, de azért fel-fel bukkan egy jó 1.8-as.

Kétféle dízelmotort is választhattak a szerencsés újautó vásárlók a Lancerekhez, az 1.8-as teljes egészében Mitsubishi fejlesztés, míg a kétliteres erőforrás a Volkswagentől jön. Alapvetően mindkettő egy megbízható, közvetlen befecskendezéses, turbódízel motor, így leginkább csak a szokásos, dízeles meghibásodásokra kell számítani 200 ezer km fölött.

 mitsubishi-lancer-2008-1280-0c.jpg

Nem ajánlott túlzottan az automata, CVT váltó, mégpedig azért, mert nem elég kifinomult. Helyette érdemesebb a manuálisat választani, a pontos kapcsolási érzetű váltó igazi japános darab. Amíg a váltó mechanikája patent, a beltér már nem ennyire tökéletes, legalábbis ami a zajokat illeti. Sokan panaszkodnak ugyanis arra, hogy belül nyikorgó hangok rontják az utazás élményét, ami a nem megfelelő anyaghasználatból adódik.   Aki azonban el tudja ezeket fogadni, az egy jó, megbízható, igazi japán autóra tesz szert.

3. Citroen C4 2. generáció

citroen-c4-2011-1280-06.jpgSokakat meghökkentett a Citroen, amikor 2004-ben piacra dobta az igencsak avantgarde külsejű 1. generációs C4-et. A minőségi problémák azonban rányomták a bélyegüket a típusra, ezért a franciák úgy döntöttek: minőségben és külsőben is biztosra kell menni. Így született meg a 2010-ben debütált 2. generációs C4, amely elődjénél lényegesen szürkébb, cserébe sokkal megbízhatóbb darab (a formabontó típus szerepét ezután pedig a C4-re épülő DS4 vette át).

A karosszéria a lista többi tagjához hasonlóan nem rozsdásodik, így a korróziótól nem kell igazán tartani. Egyedül a motorháztető éleinél fordulhat elő, így a vásárlás során azt mindenképpen nézd át alaposan. Tartósak a beltér elemei is, az ülések még a 150-200 ezret futott autóknál is szép állapotban vannak, igazán csak a kormány fényesedéséből állapítható meg a kilométert. A C4-e nagy előnye, hogy sok modern kompakttal ellentétben nem sportosra, hanem komfortosra hangolták, azaz az autóval kényelmesen utazhatsz még a rossz városi utakon is.

 citroen-c4-2011-1280-2f.jpg

A benzines erőforrások közül leginkább az 1.4-es, vagy az 1.6-os VTi ajánlható, ezeknél a láncra kell odafigyelni, ha induláskor hangot ad az alkatrész, cserélni kell. Dinamikus, de több problémát is tartogat az 1.6 THP, a Prince néven is emlegetett, PSA-BMW fejlesztésű aggregát. A legismertebb ezek közül a fokozott kokszosodás, de a már említett láncproblémákra is fel kell készülni. Jó választást jelentenek az 1.2-es turbós motorok, ám ilyen C4-esből gyakorlatilag alig kelt el itthon.

citroen-c4-2011-1280-19.jpgKöztudottan megbízhatóak a PSA dízelmotorjai, így a C4-es 1.6-os és 2.0-ás HDI motorral is ajánlható, igaz leginkább a 110 lovas 1.6 HDi vagy e-HDi (ez start-stoppos) illik az autó komfortos karakteréhez. Ezeknél a már unalomig ismert dízeles alkatrészekre kell figyelni, így a részecskeszűrő, a kettőstömegű lendkerék és a befecskendezőrendszer az, ami idővel meghibásodhat. Jók a C4-es automata váltói is, ezekből két féle létezett. Az 1.6 THP, illetve a két dízelmotor a 6 fokozatút kapta meg, míg az 1.6 szívó benzines 4 fokozatúval volt elérhető, nyilván ez utóbbi kevésbé hatékony, viszont legalább nagyon megbízható. Mindegyik C4-nél érdemes figyelni a biztosítéktábla és az akkumulátor között futó kábelekre, mivel előfordulhat, hogy meglazulnak ilyenkor nem indul az autó.

4. Renault Megane 3

 renault-megane-2009-1280-03.jpg

Akárcsak a 3-as Lagunát, úgy a 3. generációs  Megane-t is sújtotta elődje rossz hírneve. Ez persze ebben az esetben jó, hiszen megbízható, extrás kocsit kaphat az ember a pénzéért, a német és japán konkurenciánál lényegesen olcsóbban. A kacsaseggű nemzedéknél visszafogottabb külsejű 3-as Megane 3 ajtós, 5 ajtós, kombi, kabrió, illetve Fluence néven szedán kivitelben is készült, tehát választék az van.

Ráadásul a franciák nemcsak sokféle kivitelt, de ezen belül rengeteg extrát és felszereltségi szintet is kínáltak, így akár benzines, akár dízel autó után érdeklődsz, találhatsz az igényeidnek megfelelő Megane-t. Mivel még viszonylag fiatal sorozatról van szó (2008-tól árulják őket), ezért rozsda csak a szakszerűtlenül javított autókon fordulhat elő. Alapvetően tartós a beltér is, bár egy-egy műanyag panel könnyen karcolódó borítást kapott, ez pedig rontja az alapvetően pozitív összképet. Jól sikerültek a Renault benzines és dízel motorjai is.

renault-megane-2009-1280-12.jpg

A belépőszintet az 1.6-os benzinmotor jelenti, a 100 vagy 110 lóerős aggregáttal a Megane nem tépi fel a betont, viszont legalább kulturáltan és megbízhatóan működik. Aki nem irtózik a turbós motoroktól azoknak viszont inkább az 1.2-es vagy 1.4-es TCe motorokat ajánlom. Azt azért tudni kell, hogy az 1.4 TCe-k fogyasztása magasabb, nem véletlenül váltotta le a Renault 2013-ban az 1.2-esre. Ritkaság itthon a kétliteres, 140 lovas szívómotor, ezt előszeretettel az automata, CVT-váltóval hozzák be, Franciaországban és Németországban ugyanis népszerűbb kombináció volt. Természetesen létezett a Megane ennél erősebb benzinmotorokkal is, 2,5 millió forintig ugyanakkor elvétve talál az ember a 180 lovas 2.0 TCe-ből, vagy épp a 250 lóerős RS-ből. Ahhoz, hogy ezekből korrekt állapotút vásárolhass, legalább 3,5 millió forintra van szükség.

Van viszont rengeteg dízelmotor, a 90 lovas 1.5 dCi-től a 163 lóerős 2.0 dCi-ig. Ezek közül gyakorlatilag bármelyik ajánlható. Fontos tudni, hogy a rettegett 1.5 dCi problémáit a 3-as Megane-nál már kiküszöbölték, méghozzá úgy, hogy a korábbi fix olajcsere-periódus helyett felhasználófüggő intervallumot határoztak meg, azaz autó jelzi, hogy mikor jött el a szervizbe látogatás ideje.

renault-megane-2009-1280-06.jpg

A szakértők azért azt ajánlájk, hogy a maximális biztonság érdekében ezeknél az erőforrásoknál érdemes az olajpumpát és csapágysort bizonyos időközönként lecserélni, így vétel után (egy vezérlés cserével együtt) ezt is megcsináltatnám.  Amennyiben dízel Megane-t szeretnél, de nem akarsz kapcsolgatni, úgy az 1.5-ös, 110 lovas dCi a te választásod. Ezzel az erőforrással ugyanis jónéhány, 6 fokozatú hagyományos automatával szerelt autó érhető el jelenleg a piacon, ezek pedig megbízható darabok.

5. Chevrolet Cruze

chevrolet-cruze-2011-1280-01.jpg

Hazánkban az alsó-középkategória megkerülhetetlen szereplője az Opel Astra, ám testvérére, a Chevrolet Cruze-ra ennél jóval kevesebben gondolnak. Pedig technológiában nagyrészt megegyezik a két autó, ráadásul amiatt, hogy a Chevrolet kivonult hazánkból, a H Astra árán juthatsz J Astra technológiához. Mivel a kivonulás nem érinti a szervizhálózatot (hiszen az Opel szervizek továbbra is fogadják az autókat), ráadásul 10  évig kötelezően alkatrészt kell biztosítani a kocsikhoz, így 2024-ig gyakorlatilag semmilyen hátrány nem éri azokat, akik úgy döntenek, hogy Opel helyett Chevrolet márkájú autóba ülnek be. De ha tippelnem kellene még utána is egyszerűen lehet majd alkatrészt kapni az autóhoz, hiszen igazi világmodell, vagyis az utángyártott alkatrész-gyártó piacon is jól ismerik. Olyannyira, hogy volt időszak, amikor a világ legnépszerűbb személyautója volt a Cruze, nem kis részben az amerikai sikerének.

chevrolet-cruze-2011-1280-70.jpg

Az Astra rokonság azt is jelenti, hogy a Cruze az Opel 1.6-os és 1.8-as szívó, illetve az 1.4-es turbóbenzines motorját kapta meg, az 1.7-es és kétliteres dízel aggregáttal egyetemben. Amennyiben magamnak vennék Cruze-t, én az 1.8-as szívóbenzineset választanám, ez ugyanis már kellő erővel mozgatja a bódét és körülbelül ugyanannyit eszik, mint 1.6-os társa. Ezeknél az Opelekhez hasonlóan a VVT rendszer hibája okozhat kellemetlen perceket, így ha hidegindításkor kerreg a motor, a két szolenoid szelep, illetve a vezérlés-állító kerekek cseréjére van szükség, ez a vezérműszíjjal együtt olyan 180 ezer forintos mutatvány. Jó az 1.4 Turbo is, de rendkívül ritka, így csak szerencsével futhat bele az ember egybe.

Amennyiben dízelmotoros autót szeretnél, jól jársz az erős 2 literes darabokkal, ám ezek érzékenyek a gázolaj minőségére, így az olcsó kutakon tankolást érdemes elfelejteni. Amennyiben mégis előfordul, injektor tisztításra lesz szükség. Nem túlságosan tartós a 6 fokozatú kéziváltójuk sem, az 1.7-esbe is szerelt mechanikánál sokkal megbízhatóbb az 5 fokozatú manuális, vagy a 6 fokozatú automata. Nem véletlen, hogy az M32 problem szóra keresve a Google tucatjával dobálja ki a váltóhibákat bemutató cikkeket. Azt még kiemelném, hogy a benzines motorok érzékenyek a gyertyákra, így be kell tartani az előírt, 30 vagy 60 ezres csereperiódust, ha el akarod kerülni, hogy tönkremenjen a gyújtótrafó.

chevrolet-cruze-2011-1280-51.jpg

A karosszéria elemei nem tartogatnak sok meglepetést, inkább csak bizonyos műanyag alkatrészekre kell odafigyelni (például a tükörház), ezek ugyanis egyes autókon idővel elkezdenek fakulni. Nagy gond nincs, olcsón fényezhető, de nagyon rontja az autó küllemét. Ahogyan az is, hogy a műanyag kormány bizony nem a legtartósabb, a bőrrel ellentétben ez már 100 ezer után csúnyán kopik. Nem drága ez sem, 20 ezerért le lehet bőröztetni. Jól bírják a hazai utakat a Cruze-ok futómű-alkatrészei is, így zörgésekre, nyikorgó hangokra a megkímélt daraboknál nem kell számítani, csakúgy, ahogy a beltérből sem érkeznek furcsa hangok.

SZEMPONTOK, AMIKRE MINDEGYIK AUTÓ ESETÉN FIGYELJ ODA A VÁSÁRLÁS ELŐTT:

MEGBÍZHATÓ HELYRŐL VÁSÁROLJ 

Már a keresgélés során figyelj arra, hogy megbízható, évek óta létező kereskedőtől válassz autót. Sajnos sokan pórul jártak már azzal, hogy telephely nélküli, a szó legrosszabb értelmében nepper kínálatából választottak, akinél nemcsak, hogy a jogszabály által kötelezett szavatosságot nem lehet érvényesíteni, de felhívni sem lehet, hiszen a vásárlás után törölte a telefonszámát.

Sajnos sokan trükköznek azzal is, hogy a külföldről érkezett autót papíron a német/olasz tulajdonos adja el. Mindezt úgy oldják meg, hogy kint, a vásárláskor nem töltik ki a saját részüket, majd itthon a bepalizott vásárló adatait írják be. Az eredmény? Szavatosság nuku, felelősségre-vonhatóság nuku, a becsapott vevő meg futhat a pénze után.

Kereskedő vagy magánszemély? Ide kattintva tudhatsz meg többet arról, honnan érdemes autót venni!

OLYAT VÁSÁROLJ, AMIT FENN IS TUDSZ TARTANI

Szép dolog a szerelem, de ha az általad kiszemelt kocsi fenntartása meghaladja a lehetőségeid, az álomból rövid idő alatt rémálom lesz. Vásárlás előtt ezért tájékozódj, kérdezd meg a szerelőd, illetve nézz körbe például a Bárdi Autó webshopjában is, hiszen így gyorsan képet kaphatsz arról, hogy egy-egy alkatrész mennyibe kerül.

Ha kíváncsi vagy, mik azok a költségek, amikkel minden autó vásárlása után számolni kell, ide kattintva olvasd el az erről szóló cikkemet.

NE A KÍNÁLAT ALJÁRÓL VÁSÁROLJ

Aki böngészte már a használtautós oldalak kínálatát, rövid idő alatt arra a következtetésre jut, hogy az olcsóbb modelleket érdemes elkerülni. Ennek oka egyszerű, a piac igen kegyetlenül áraz, ha valami nagyon olcsó, annak oka van. Ha van 10 elérhető autó, én legalább az 5-iknél kezdeném el a nézelődést! Az ennél olcsóbbaknál ugyanis nagy eséllyel van annyi költeni való, hogy a végén egy drágább, később jobban is eladható autó árát éri el a szervizszámla.

NE KILOMÉTERT, ÁLLAPOTOT NÉZZ!

Ne legyenek illúzióid, az autókat használatra veszik. Persze néha előfordul, hogy egy járgányban 10 évesen van 20 ezer kilométer, de azért ez igen ritka. Óvakodj a visszatekert autóktól, ezért a keresés során nézd meg, hogy hogyan alakul a kínálat átlagos futásteljesítménye. Ha pedig azt látod, hogy mondjuk a 250 ezer kilométeres futásteljesítményű autók között ott egy 80 ezres, kezdhetsz gyanakodni. Ne feledd, egy ellenőrizhető, nagyobb futású autó többet ér egy bizonytalan, alig futottnál!

Esetleg más kategóriában keresgélsz?

Olyan egyterűt keresel 2 millióért, amivel városban sem rémálom az élet? Ezeket nézd meg! 

Íme a legjobb kompakt autók 1 millió forintért

1,5 milláért középkategóriás autót szeretnél? Ezt az 5 autót vedd számításba!