Legszebb autók az 1900-as évek második felében

Nem túl örömteli az a tény, hogy a mai autógyártás kevésbé fantáziadús, mint ami az ipart jellemezte az előző évszázad második felében. A vállalatok napjainkban leginkább az ergonómiára, a hajtáslánc fejlesztésére, valamint a vezetősegítő asszisztens rendszerek kidolgozására koncentrálnak. Természetesen biztonsági és takarékossági, sőt, környezetvédelmi szempontból ezek mind-mind fontos újítások.

Ám voltak idők, amikor még az számított, hogy ki tud magával ragadóbb külsővel és a vetélytársaknál erősebb motorral szerelt autót piacra dobni. A benzinvérű felhasználók pedig a mai napig ezekben a modellekben keresik a vezetési élményt, a mindennapi élvezetet. Mindezt nem csak a direkt kormányzás, vagy az akár V12-es motorok hangja adta meg, hanem a dizájn is hozzátett ehhez egy jó nagy lapáttal.

A mostani cikkünkben felelevenítjük, hogy az 1960-as, ’70-es, ’80-as és ’90-es években mely verdákért rajongott a nép. A lista persze napestig bővíthető lenne, szóval ez valóban csak szemezgetés a rengeteg mérnöki csoda közül. Ezek az autók a mai napig ámulatba ejtenek mindenkit, ha megjelennek akár a városban vagy azon kívül, esetleg versenypályás aszfaltcsíkokon.

1960-1970

Vegyünk néhány példát először az 1960-as évekből! Elképesztő kimondani is, de ezek a kocsik immár 60 év körüliek, szóval bőven veteránnak számítanak. Az a kevés, jó állapotú példány, ami fennmaradt, az átlagember számára már bőven megfizethetetlen.

Jaguar E-Type: az 1960-as évek egyik legikonikusabb modelljéről beszélünk, amelynek hosszú, karcsú és izmos formaterve a mai napig lenyűgözően hat. A külső persze mindig csak egy dolog, a belső értékek is számítanak, az E-Type pedig motorizáltság tekintetében sem hagyott kívánnivalót maga után, bivalyerős jószág volt.

Ford Mustang: ezt a típust senkinek nem kell bemutatni, az amerikai autóipar egyik legnagyobb sikeréről van szó. A hatalmas számú eladást több tényezőnek is köszönhette a verda; látványos forma, gyönyörűen duruzsoló erőforrás, nagy köbcenti és teljesítmény, remek futómű. Jaj nekünk, hát kell ennél több?

Porsche 911: a németek sportautója villámgyorsan legendássá vált, az ikonikus forma gyakorlatilag a mai napig alig változott. Farmotor, hátsókerékmeghajtás, kifinomult vezetési tulajdonságok és a nagy teljesítménye miatt a mai napig igazi kedvencnek számít.

Chevrolet Corvette Sting Ray: a ’60-as évek egyik legvonzóbb modelljéről van szó, amely a sportossága mellett a meglehetősen alacsony dizájnjával hódított. Az igazi tűzijáték viszont hátul indult, az utaskabin mögötti rész igazán egyedi és különleges. A hátsó lámpák és a lökhárító láttán pedig gyorsan a földön koppant a vásárlóközönség álla.

Aston Martin DB5: ha máshonnan nem, a James Bond filmekből ismerős lehet a britek legendás modellje. Beleköthetetlen dizájnt rajzoltak meg a tervezők, nehéz kiemelni olyan részletet, amely a többi felett áll. A hűtőmaszk már messziről felismerhetővé tette, nem beszélve a motorháztető tetején lévő légbeömlőről, vagy a rövid hátsó túlnyúlásról.

1970-1980

Azért a fantázia az 1970-es években sem fogyott el, sőt! Nem nehéz összegyűjteni néhány finomságot ebből az évtizedből sem.

Lamborghini Countach: ismét vissza lehetne nyúlni a James Bond filmekhez ennél a modellnél, de felesleges. Ennek az autónak már a puszta megjelenése is vonzza a tekintetet. Rendkívül lapos kialakítás, erőteljes motor rengeteg lóerővel és extravagáns belső jellemzi. Nem véletlen, hogy nagy hatást gyakorolt vele az autóiparra a vállalat.

Ferrari 308 GTB: ki ne szeretne egy tűzpiros Ferrari volánja mögé ülni? Ha van is ilyen, akkor a GTB biztosan elcsábítaná, és nem csak a nyitható tető miatt, ami a szabadság élményét is megadja. Az autó vezetése, stílusa, karaktere okán nem véletlen, hogy számos rendező figyelmét felkeltették ezzel az olaszok, így több mozifilmben is szerepelt.

BMW 3.0 CSL: 1971-ben jelent meg ez a négykerekű, amivel a bajorok azonnal felkerültek a térképre. Nem csak közutakon, hanem versenypályákon is hatalmas sikereket zsebelt be az autó. A német gyártó nem fukarkodott sem a teljesítménnyel, sem pedig a stabil futómű kifejlesztésével. A végeredmény pedig egy karakteres és erős autó lett, aminek az értéke napról napra egyre magasabb.

Chevrolet Camaro Z28: az amerikai cég ekkoriban még ontotta magából az ikonikusabbnál ikonikusabb típusokat. A ’70-es évek végén megjelenő modell nem csak formatervével nyert rajongókat magának, hanem a kiváló vezetési élmény és a konkurenseknél nagyobb teljesítmény is azonnal az élmezőnybe repítette.

Porsche 911 Turbo: ebben az évtizedből sem maradhat el a 911-es, annak is a Turbo változata, ami 1975-ben debütált. A név a megnövelt teljesítményre utalt, külsőleg pedig több egyedi részlettel is hódított az autó. Az első lámpák mellett a jókora hátsó spoiler miatt is könnyedén meg lehetett különböztetni a többiektől.

1980-1990

Valószínűleg még mindenki épp az örömkönnyeit törölgeti és az álomvilágát éli az eddigi lista láttán. Ám a kedélyeket a ’80-as években is sikerült borzolnia az autóiparnak. Kétségtelen, hogy nagyon szerencsések voltak, akik a következőkben felsorolt modelleket akkoriban meg tudták vásárolni.

Porsche 959: Az 1980-as esztendőkben a Porsche számított az egyik leginnovatívabb gyártónak, a 959-es pedig lényegében a technológiai határokat feszegette. Nem meglepő módon a kocsi a 911-es formatervét örökölte és dolgozta át. Ám a fejlett megoldásoknak köszönhetően még sportosabb, gyorsabb és hatékonyabb volt, mint elődje.

Ferrari Testarossa: az olaszok sem felejtettek el autót rajzolni, a Testarossa pedig alighanem az ebben az évtizedben született gyermekek álma marad örökre. Hatalmas népszerűségét az autós kártyák mellett a Miami Vice sorozatnak köszönheti, de azért a tévé nélkül is híveket szerzett magának. Főleg a szélesített karosszéria, a lapos és ergonomikus forma, valamint a hatalmas teljesítménye tette vonzóvá.

BMW M3: a német vállalat a közúti modellek szépségét és a versenyautók sportosságát ötvözte ebben az 1980-as évek végén debütáló típusában. Egy ilyen példány ára sem filléres mulatság manapság, mondjuk a jó állapotú sima E30-asokra is lecsapnak már a gyűjtők, hát még egy M3-ra. Vezetési élménye még így bő 30 év távlatából is megmutatja ennek az évtizednek a szépségét.

Acura/Honda NSX: a Gran Turismo és számos autós játék ikonikus szereplőjéről beszélünk, ami a japán autógyártást építette be az európai és az amerikai köztudatba. Több egyedi elem is gyönyörűvé tette, kezdve a felnyíló első lámpáktól a hátsó spoilerig. Ezeken felül az innovatív technológiákat és a sportosságot ötvöző autónak a sziluettje is tudott újat mutatni a konkurenseknek.

Ferrari F40: a duplaturbós motorral ellátott autó 1987-ben mutatkozott be és már a megjelenés pillanatában a gyártó legerősebb, egyben legdrágább típusa is lett. A 288 GTO örökébe lépő sportkocsival a Ferrari a negyvenedik születésnapját ünnepelte. Ez volt az utolsó modell, aminek piacra dobását maga Enzo Ferrari hagyta jóvá, mindössze 1313-1315 darab készült belőle.

1990-2000

Az évezred utolsó tíz évében pedig még inkább kiteljesedett a japán autógyártás, amely népszerűségét és ikonikus modelleket tekintve olykor már le is hagyta az európai vállalatokat.

Toyota Supra: filmek, versenyek sztárja lett villámgyorsan ez az autó, amely sportossága mellé rendkívül erős motorokat és hajtásláncot kínált. A hátsókerék meghajtás miatt pedig a sofőr is minden percet élvezhetett, amit vezetéssel töltött.

Dodge Viper: voltak kihívók az óceán túloldaláról is, a Dodge például ebben az évtizedben a Viperrel tette le a névjegyét az asztalra. A 8 literes V10-es motor láttán és hallatán már eleve nem kellene tovább magyarázni, miért is került a felsorolásba ez a négykerekű. Az igen feltűnő külső, a levehető tető, valamint az oldalsó kipufogók és a széles kerekek még egyértelműbbé teszik a döntést az olvasó számára is.

Mazda RX-7: a mai napig kicsi cégnek számít a Mazda, ám autókat tervezni mindig is tudtak, sőt, a nagyobb márkákat is megszégyenítették néhány modellel. Az RX-7-nél ez nem teljesen egyértelmű, de tény, könnyedén rajongókat szerzett magának az immár második generációs kocsi. A meggyőző és az elődjénél áramvonalasabb (többek szerint a Porsche 944 ihlette) formaterv mellé független hátsó felfüggesztést és passzív hátsókerék kormányzási rendszert kínált.

Ferrari F50: V12-es motorral szakította fel az aszfaltot az olaszok ágaskodó lova, amiből még az F40-nél is kevesebb, mindössze 349 darab gördült le a gyártósorokról. Meglepő módon ezt a példányt nem az F40, sokkal inkább a 641-es inspirálta, az ikonikus részletek közé pedig az autó eleje mellett a különleges hátsó lámpakialakítás is beletartozott.

Ahogy látható, megannyi olyan csoda látott napvilágot 40 év alatt, hogy ezek egyenként is megérnének egy-egy cikket. Összeszedve pedig aztán pláne kell idő, mire felfogja, megemészti az olvasó az adatokat, de a képek átböngészése alighanem minden karakternél többet ér. Vajon mi kerülhetett volna még bele a felsorolásba és melyik évtizedből? Várjuk az ötleteket és az indoklásokat!