Lássunk tisztán: ismerd meg az ablaktörlőt!

A járművek egyik legalapvetőbb és legegyszerűbb tartozékai közé sorolhatjuk az ablaktörlőt. Ennek történelme gyakorlatilag egyidős magával az autómobillal. A zárt karosszéria, illetve szélvédő használatával rögtön kiderült, hogy a kilátás biztosításához szükség lesz egy új szerkezetre. Az ablaktörlő mechanikai felépítése szinte alig változott az évtizedek során. Egy rudazatos szerkezet mozgatja a lapátokat, ezt kezdetben kézzel, már elektromos motorral oldják meg. A rudazat által mozgatott lapátok pedig elvégzik a szélvédő megtisztítását.

Persze fejlesztésekből azért itt sem volt hiány, hiszen a többfokozatú és esőszenzoros rendszerek régen nem léteztek. Voltak különböző kísérletezések a lapátokra vonatkozólag is, de ezek igazából nem sokat változtak. Az ablaktörlő szerkezetet nagyobbrészt gondozásmentesnek tekinthetjük. Az elektromos motort vagy a rudazatot nagyon ritkán szükséges javítani. Velük ellentétben az ablaktörlő lapát nagyon is kopóalkatrésznek számít.

Ez elsősorban abból adódik, hogy a lapát maga gumiból készül, amely a használat során előbb-utóbb tönkremegy. Az élettartamban jelentős ugrást hozott az ablakmosó berendezés megjelenése. Ennek köszönhetően a száraz szennyeződések, például a por is egyszerűen eltüntethető a szélvédőről. Ráadásul száraz időben a lapát nem csak magát, hanem a szélvédőt is károsítaná a mosófolyadék nélkül. Az ablakmosó összetétele és fajtái is változtak, az egyszerű víz ugyanis erre nem alkalmas.

Pontosítva a korábban leírtakat, a törlőlapát éle az, ami gumiból készül, míg a lapát szerkezet régebben fém, ma már inkább műanyag. Utóbbiakat általában flat vagy aero névvel illetik, mert az egyre gyorsabb autók terjedésével kiderült, hogy az ablaktörlő növeli a légellenállást. Sőt, ha nagyobb sebességnél használjuk, akkor a menetszél miatt a lapátok nem fekszenek fel kellően a szélvédőre. Ez pedig erősen rontja a hatékonyságukat, és egyben balesetveszélyes is lehet.

Az aero kialakítású ablaktörlők esetében a gumi törlőélt egyetlen darabból készült, rugalmas műanyag burkolat fogja körbe. Ez a modern szerkezet nemcsak a kisebb légellenállás miatt előnyös: kialakítása révén a menetszél nagyobb sebességnél még jobban a szélvédőre nyomja a lapátot, így az egyenletesebben és megbízhatóbban működik. A lapos, letisztult forma esztétikailag is vonzó, ezért sok autós a régebbi, fémszerkezetű lapátokat is ilyen aero típusra cseréli.

Bár minden autó rendelkezik ablaktörlővel, a rögzítési megoldások korántsem egységesek. A régi, klasszikus kampós csatlakozás mellett ma már egymástól eltérő, akár hét-nyolc különféle rögzítési szabvány is elterjedt. Ezek természetesen nem kompatibilisek egymással, ezért vásárláskor fontos, hogy az autóra pontosan illeszkedő típust válasszunk, vagy olyan univerzális lapátot, amely többféle rögzítőfejjel érkezik.

Az ablaktörlő cseréje szerencsére az egyik legegyszerűbb karbantartási feladat. A törlőkart felhajtva néhány mozdulattal eltávolítható a régi lapát és felhelyezhető az új. Arra azonban mindenképpen ügyelni kell, hogy a lapát nélküli fémkar ne csapódjon vissza a szélvédőre, mert könnyen kárt tehet benne. Ugyanilyen fontos a frissen felhelyezett lapát ellenőrzése is: stabilan kell rögzülnie, hiszen egy rosszul felpattintott törlő nagy esőben balesetveszélyes lehet.

Használat közben érdemes figyelni a kopás jeleire. A csíkosan törlő, foltokat hagyó, daráló vagy ugráló mozgást végző lapátok rendszerint elöregedtek, a gumi elveszítette rugalmasságát, és ebben az állapotban már nem biztosítanak megfelelő látási viszonyokat. A modern autók szakaszos törlési módjai és az esőszenzor működése szintén hatással lehet a törlés ritmusára, és esetenként hibaforrást is jelenthetnek.

Bár nincs egységesen meghatározott csereperiódus, átlagos használat mellett nagyjából két év után ajánlott új lapátokat beszerezni. Az UV-sugárzás, a hőmérséklet-ingadozás és a szennyeződések ugyanis akkor is károsítják a gumit, ha az autó épp áll. A cserénél mindig párban érdemes gondolkodni, és ragaszkodni kell a gyári méretekhez. Sok újabb modellnél az első két lapát eltérő hosszúságú, így különösen fontos, hogy pontosan a megfelelő méret kerüljön fel.

A megfelelő minőség kiválasztása a biztonságos közlekedés egyik alapfeltétele. A Valeo, mint az autóipar egyik vezető gyári beszállítója, olyan széles ablaktörlő-választékot kínál, amely a hazai utakon futó autók túlnyomó részét lefedi. A hagyományos fémkeretes, illetve az aero kialakítású modellek, az egy- vagy kettős kiszerelések, a típusspecifikus vagy univerzális megoldások mind megtalálhatók a kínálatban. A Valeo termékei ráadásul készletről, azonnal elérhetők a Bárdi Autó valamennyi hazai kirendeltségén, valamint a webáruházban is.