Kompakt autók ingázáshoz 1 millióért

Folyamatosan emelkedő ingatlanárak Magyarország összes nagyvárosában: ez az oka annak, hogy egyre többen agglomerációba költöznek. Ez azt jelenti, hogy olyan autóra van szükségük, amely amellett, hogy jól manőverezhető városban, stabil autópályán, megfizethető áron fenntartható és biztonságos. Szerintünk erre egy alsó-középkategóriás, azaz kompakt autó a legideálisabb, ha nem szeretnénk sokat költeni. Ezért készült el mostani írásunk, amelyben 5 darab, 1 millió forint körüli áron megvásárolható alsó-középkategóriás autót mutatunk be. A választásnál szempont volt, hogy az adott modell elérhető legyen 5 ajtós és kombi karosszériával, illetve, hogy minimum 4 csillagos legyen az EuroNCAP által végzett törésteszt eredménye.

Opel Astra H

2004-től egészen 2013-ig árulták az Opel Astra H sorozatát, amely az egyik legkeresettebb alsó-középkategóriás autó az 1 milliós kategóriában. Népszerűségét elsősorban az Opel márka ismertségének és a rendkívül széles kínálatnak köszönheti: mivel hazánkban is rengeteget adtak el, ráadásul külföldről is ömlenek be a használt példányok, így szinte minden felszereltségi szint és kivitel képviselteti magát.

astra_h5t_01.jpg

Ha szerencsénk van, bőrüléses, xenon fényszórós, turbós H Astránk is lehet, csak aztán győzzük fenntartani hiszen a ritka alkatrészek újonnan elég drágák, bontottan pedig szinte egyáltalán nem elérhetők. Racionálisan mi egy 1,6-os benzines vagy egy 1,7-es dízelt ajánlanánk. Ezek a motorok alkalmasak autópályás használatra, a szerelők is ismerik őket, ráadásul az alkatrészek is megfizethetők. 1 millió körül leginkább a 105 lóerős, Twinport motor érhető el: itt a Twinport szívósor meghibásodása, a szelepfedélben lévő membrán átszakadása, illetve az eltömődő EGR szelep okozhat problémákat. Van már az újabb, 115 lóerős erőforrás is, ennél a változó szelepvezérlés és az olajhűtő szokott kellemetlen perceket okozni: fel kell rá készülni, hogy a vezérléscserénél ne csak a szíjat, de a változó-szelepvezérlés alkatrészeit illetve az olajhűtő tömítését is cseréljék ki.

opel-astra-2004-1280-18.jpg

Az 1.7-es dízelek alapvetően megbízhatóak és komoly típushibáktól mentesek, de természetesen modern, common-rail dízelekről van szó, így ha egy lelakott, akkor hiába jó konstrukció, bizony sokba kerülhet.  Egyedüli típushibának az izzítógyertyákat említhetnénk: sajnos elég sokba belerohad, kiszedéskor eltörik, onnan pedig csak a hengerfej levételével szedhető ki. Érdemes rákérdezni, hogy cserélték-e azokat. Sok az 1.3-as dízel is, amelynél a leggyakrabban az alulméretezett vezérműlánc miatt kell idő előtt vezérlést cserélni. Illetve problémás még a 6 fokozatú, csapágyhibás M32-es váltója is.

opel-astra-2004-1280-11.jpg

Ha ott állunk a kiszemelt autó előtt ajánlott átnézni a karosszériát: a rozsda nem jellemző, korábbi sérülésre utal. Korrózió leginkább a toronycsapágyat érintheti, a felső műanyag kupak alá befolyik a víz és szétrohasztja az alkatrészt. Próbáljuk ki a dudát és a kormánykapcsolókat is: ha furcsán viselkednek vagy épp nem mennek, kormányoszlop-felújításra/cserére lehet szükség.

Tudj meg még többet az autóról, olvasd el részletes írásunkat: Erre figyelj, ha Opel Astra H-t vásárolsz.

Ford Focus 2

Ha nem Opel Astra, akkor Ford Focus: bizony, hazánk egykor legnépszerűbb új autójából elképesztő mennyiségből választhatunk a használtautó-piacon, így mindenki megtalálja az igényeinek megfelelő típust. A leharcolt extaxik 4-500 ezertől indulnak, egy valamirevaló darab 800 ezertől érhető el.

ford-focus_tdci_5door_european_version-2004-1280-03.jpg

Figyelni kell a kerékjárati íveknél, ajtók alján lévő korrózióra és a csomagtartó beázására. Ez utóbbit a tetőléc alatti hegesztés megrepedése okozza, amelynek javítása nem drága, viszont ha sokáig ázik, az korrodálhatja a csomagtartó fenéklemezét. Ki kell próbálni, hogy mindig jól viselkedik-e a szervó és a klíma, ezek ugyanis a konkurenseknél nagyobb eséllyel romolhatnak el.  1 millió körül  többségében dízelek vannak, hiszen eleve sokat adtak el belőlük, ráadásul gázolajos autók értékvesztése jelentősen meghaladja a benzinesekét. Ingázóként ez inkább előny, mint hátrány, hiszen jó áron vásárolhatunk egy megbízható, alacsony fogyasztású típust.

ford-focus_tdci_5door_european_version-2004-1280-0f.jpg

A legjobban a 90 lóerős, PSA-származék 1.6-os dízel éri meg, ebben – amennyiben magyarországi autóról van szó – nincs részecskeszűrő. Magasabb a 110 lóerős 1.6 TDCi-k fenntartási költsége: 2008-tól mindben, tehát a magyarországi darabokban is részecskeszűrő. Érdemes azt is tudni, hogy a 2008-as évjáratig dízel-részecskeszűrő adalékot is töltenünk kell az autóba 60 ezer kilométerenként. A költséges vezérléscsere miatt egy fokkal kevésbé ajánlhatók az 1.8-as dízelek, ezért mi inkább a 2.0 TDCi-ket javasoljuk. Ezek megbízhatók, de természetesen tisztában kell lenni azzal, hogy mindegyik dízel közvetlen befecskendezéses, nagynyomású szivattyúval szerelt, ha ezek elromlanak, az költséges.

ford-focus_3door_european_version-2004-1280-0a.jpg

A magasabb fogyasztású 1.6-os benzinesek strapabíróak és akár 3-400 ezer kilométert is elmennek, itt a szerencsétlenül megoldott esővíz-elvezetés miatt lehetnek gondok. A gyújtásra ugyanis folyik a víz, ez pedig problémát okozhat. Ajánlott Volvo motorburkolatot venni, az lefedi és alig 10 ezer forintból megvan, ezzel megelőzhető a probléma. Az erősebb 1.6-osok a változó szelepvezérlés miatt okozhatnak problémákat tulajdonosaiknak, míg az 1.8-as és kétliteres darabok a fokozott olajfogyasztás mellett a  szívósori örvénylapátok meghibásodásával vehetnek ki pénzt tulajdonosaik zsebéből. Szerintünk, vagy 1.6-os benzinest vagy 1.6-os dízelt célszerű vásárolni.

Tudj meg még többet az autóról, olvasd el részletes írásunkat: Erre figyelj, ha Ford Focus 2-t vásárolsz.

Fiat Bravo

Szarolasz, kerülendő, csak egy Fiat: ha ilyeneket olvasol/hallasz a Fiat Bravo 2. generációjáról, akkor rögtön tudható, hogy az illető nem ért hozzá. A Stilo alapjaira épülő autó ugyanis megbízható lett, akár az elektromos rendszerét vagy a motorjait nézzük.

fiat-bravo_1_6_multijet_16v-2008-1280-05.jpg

Amennyiben gázolajos Bravot keresel, úgy ebben az árkategóriában legmegbízhatóbbak az 1.9-es, 8 szelepes, 120 lóerős dízelek, ezt később az 1.6-os Multijet váltotta. Nem rossz az sem, de az 1.9-es igazi régi motoros, ráadásul a magyarországi autókban DPF sincs, tehát ennek a cseréjétől sem kell tartani. Benzinesekből ezért az összegért a sima, 90 lóerős szívó 1.4-es illetve a 120 lovas T-jet érhető el. Utóbbi külön dicséretet érdemel, korának egyik legmegbízhatóbb motorja, problémát csak a 30 ezer kilométeres olajcsere-periódus betartása okozhat: ilyen autóknál gyakori, hogy 150-200 ezer km után már turbót kell cserélni.

fiat-bravo-2011-1280-54.jpg

A szívó 1.4-esnél sem turbó, sem kettőstömegű lendkerék nincs, itt egyes autóknál magasabb olajfogyasztásról számolnak be a tulajdonosok, ezért a nívópálcát feltétlenül nézd meg a próba előtt. Amit viszont tudni kell: sajnos a korabeli GM-Fiat együttműködés miatt a hírhedt M32-es 6 fokozatú váltót társították a turbós benzinesekhez. Ezeknél alulméretezték a csapágyakat, amelyek nem bírják a terhelést. Ha  búgó hangot ad a váltó, vagy 1-es és 2-es fokozatban ugrál a váltókar, fel kell készülni egy váltófelújításra.

fiat-bravo_1_6_multijet_16v-2008-1280-0e.jpg

Ha a kinézett autónak semmi baja, úgy a biztonság kedvéért javasolt egy váltóolaj-cserét elvégeztetni a vásárlás után. A régi Fiat minőség a karosszériánál is a múlté, a Bravok ugyanis nem rohadnak, komolyabb kopás a beltérben jelentkezhet: a bőr kormány és váltógomb bevonata lekopik akár már 50-60 ezer km után, hiába vigyáznak az autóra, az csúnya lesz. Ne ebből ítélj, nem biztos, hogy a konkrét példány óráját tekerték, szimplán típushiba. Azért 1-2 furcsa hiba (távirányító megzavarodása, leeső napellenző) így is jelentkezett a gyártás elején, 2008 ősze után ezeket javították, így érdemes az utánit nézni.

Toyota Corolla E12

„Ez csapda. Egy Corolla sosem hagy cserben” – ugye neked is megvan ez a reklám? Ha nincs, íme:

Jó hír, hogy az igen nagy önbizalommal elkészített reklám végül nem fordult önmaga paródiájává: a típus tényleg igen jól sikerült, ha nem is éri el elődje, a békalámpás Corolla szintjét, konkurenseihez mérten egy E12-es Corolla tényleg nagyon megbízható.

toyota-corolla_2004_1280x960_wallpaper_02.jpg

Komolyabb hibaként leginkább a 2003 előtti 1.6-os és 1.8-as benzinesek olajfogyasztása említhető. 1 millió körül már 2005-06-os E12-es Corollák vannak, itt megbízhatóan szolgálnak a láncos, változó szelepvezérlésű motorok, nagyobb gondot általában az olajcsere elhanyagolása okoz. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy sajnos a megbízhatóság nimbusza sok embernél a karbantartás elhanyagolását jelenti, ezért nem árt résen lenni: ha nem ismered az autó előéletét, inkább keres másikat!

toyota-corolla_2004_1280x960_wallpaper_68.jpg

Jó az 1.4-es dízelmotor is, de annyira megbízhatók a benzinesek, hogy mi nem feltétlenül kockáztatnánk egy modern, közvetlen befecskendezéses erőforrással egy sima, szívóbenzinessel szemben. A technikánál egy fokkal kevésbé bírja a beltér, a kormány bőrözése és a váltógomb is kopik rendesen, a középkonzol tárolóinak rögzítése hajlamos elengednie magát, ami után a fedél lötyög.

toyota-corolla-2004-1280-4e.jpg

Ezek nem vészes gondok, de egy megkímélt autót is lelakottabbnak láttathat, mint a valóság, úgyhogy ne ebből ítélj! Előfordul még néhány autóban az indexkar meghibásodása vagy a fűtőmotor tönkremenetele, de ezek nem vészes összegek. Ami szintén jó hír: a korabeli, erősen rozsdásodó Mazda 3-hoz képest a Corolla rozsdavédelme jól sikerült, rohadni általában a helytelenül javított vagy az osztrák-német hegyekből származó darabok szoktak.

Peugeot 308

Evolution rather than revolution: szokták volt angolul mondani, ha egy újdonságot az evolúció jegyében és nem a forradalmi újítás szellemében fejlesztenek ki. Nos, pontosan ez igaz a 308-asra: a sok hibát produkáló 307-es után egy visszafogottabb, de jobb minőségű utóddal akartak megjelenni a piacon.

peugeot-308-2008-1280-05.jpg

Az SW kivitelben akár 7 üléses 308-as ezért nem túlságosan volt izgalmas újonnan, de ettől még jó vétel használtan. 1-1,2 millió körül általában az alap 1.4-es vagy az 1.6-os dízel érhető el. Mindkét motor jól sikerült, a 95 lóerős 1.4-es láncos, itt a lánc elhasználódása lehet költségesebb, de egyébként egy alacsony fogyasztású, sok meglepetést nem tartogató motor.  Ugyanez igaz az erősebb 1.6-osra is, itt pluszban még a változó szelepvezérlés meghibásodására kell felkészülni. Az 1.6-os dízeleknél is van mire figyelni: a turbó olajcsövében lévő szűrő eltömődése miatt elégtelen lehet a turbó kenése, amely az alkatrész tönkremenetelét okozhatja, a legcélszerűbb még a problémák előtt kiszedni.

peugeot-308-2008-1280-1f.jpg

Fontos tudni, hogy a gyengébb, 92 lóerős 1.6-ost egytömegű lendkerékkel szerelték, ez hosszú élettartamú és ha tönkre is megy, olcsóbb cserélni, mint a 110 lóerősben lévő kettőstömegűt. Ráadásul a 92 lóerősök egy részében – főleg a korai, Euro 4-es darabokban – részecskeszűrő sincs minden esetben, ezt érdemes megtudni a kiszemelt autónál. Ha erősebbet nézel és van részecskeszűrő, ott a FAP adalék jelenthet plusz költséget. Arról, hogy az mi, itt írtunk részletesen. Megbízhatók a 2 literes dízelek is, de ebben a kategóriában sajnos általánosan elhasználtabbak vannak.

peugeot-308-2008-1280-17.jpg

Jól bírja a strapát a karosszéria és a beltér is, sem rozsda, sem széthulló kárpitok nem jellemzőek. Ami előfordul, az az indexkar meghibásodása. Ez azért költséges, mert az egy komplett kormányoszlop-modul, cseréje újonnan 200, használtan, bontóból 40-50 ezer között alakul.

SZEMPONTOK, AMIKRE MINDEGYIK AUTÓ ESETÉN FIGYELJ ODA A VÁSÁRLÁS ELŐTT:

MEGBÍZHATÓ HELYRŐL VÁSÁROLJ 

Már a keresgélés során figyelj arra, hogy megbízható, évek óta létező kereskedőtől válassz autót. Sajnos sokan pórul jártak már azzal, hogy telephely nélküli, a szó legrosszabb értelmében nepper kínálatából választottak, akinél nemcsak, hogy a jogszabály által kötelezett szavatosságot nem lehet érvényesíteni, de felhívni sem lehet, hiszen a vásárlás után törölte a telefonszámát.

Sajnos sokan trükköznek azzal is, hogy a külföldről érkezett autót papíron a német/olasz tulajdonos adja el. Mindezt úgy oldják meg, hogy kint, a vásárláskor nem töltik ki a saját részüket, majd itthon a bepalizott vásárló adatait írják be. Az eredmény? Szavatosság nuku, felelősségre-vonhatóság nuku, a becsapott vevő meg futhat a pénze után.

Kereskedő vagy magánszemély? Ide kattintva tudhatsz meg többet arról, honnan érdemes autót venni!

OLYAT VÁSÁROLJ, AMIT FENN IS TUDSZ TARTANI

Szép dolog a szerelem, de ha az általad kiszemelt kocsi fenntartása meghaladja a lehetőségeid, az álomból rövid idő alatt rémálom lesz. Vásárlás előtt ezért tájékozódj, kérdezd meg a szerelőd, illetve nézz körbe például a Bárdi Autó webshopjában is, hiszen így gyorsan képet kaphatsz arról, hogy egy-egy alkatrész mennyibe kerül.

Ha kíváncsi vagy, mik azok a költségek, amikkel minden autó vásárlása után számolni kell, ide kattintva olvasd el az erről szóló cikkemet.

NE A KÍNÁLAT ALJÁRÓL VÁSÁROLJ

Aki böngészte már a használtautós oldalak kínálatát, rövid idő alatt arra a következtetésre jut, hogy az olcsóbb modelleket érdemes elkerülni. Ennek oka egyszerű, a piac igen kegyetlenül áraz, ha valami nagyon olcsó, annak oka van. Ha van 10 elérhető autó, én legalább az 5-iknél kezdeném el a nézelődést! Az ennél olcsóbbaknál ugyanis nagy eséllyel van annyi költeni való, hogy a végén egy drágább, később jobban is eladható autó árát éri el a szervizszámla.

NE KILOMÉTERT, ÁLLAPOTOT NÉZZ!

Ne legyenek illúzióid, az autókat használatra veszik. Persze néha előfordul, hogy egy járgányban 10 évesen van 20 ezer kilométer, de azért ez igen ritka. Óvakodj a visszatekert autóktól, ezért a keresés során nézd meg, hogy hogyan alakul a kínálat átlagos futásteljesítménye. Ha pedig azt látod, hogy mondjuk a 250 ezer kilométeres futásteljesítményű autók között ott egy 80 ezres, kezdhetsz gyanakodni. Ne feledd, egy ellenőrizhető, nagyobb futású autó többet ér egy bizonytalan, alig futottnál!

Esetleg más kategóriában keresgélsz?

A legjobb alsó-középkategóriás autók, amire nem gondoltál! 

3 millióért középkategóriás autót: 5 jó típus

Olcsón fenntartható egyterűek 1 millió forintig