Itt a tavasz: így készítsd fel az autódat a jó időre!

Noha a naptár szerint március már a tavasz első hónapja, ezúttal már februárban is szokatlanul enyhe időjárásban volt részünk. Az egyre melegebb hőmérséklet pedig az autósok számára is jelzi, ideje kicsit szeretett négykerekűnkkel is foglalkozni. Néhány teendővel problémamentesen vághatunk neki a tavaszi autózásnak. Nézzük, mire érdemes odafigyelni a tavaszi felkészítés során!

Tisztaság kívülről…

Magától értetődőnek tűnhet a téli gumik lecserélésével indítani, viszont ezzel azért érdemes megvárni, amíg a csípősebb hajnalok is teljesen megszűnnek. Ha már reggel is tartósan 7 °C felett van a hőmérséklet, akkor itt az ideje a váltásnak. Ezt persze megspórolhatjuk négyévszakos gumiabroncsok használatával. Azonban akár ilyet, akár külön téli-nyári garnitúrát használunk, érdemes az abroncsokkal foglalkozni. Használjunk gumiápoló habot vagy spray-t, amelyek felfrissítik és megvédik a gumi oldalfalát az öregedéstől. Egyúttal vizsgáljuk is át a gumikat, sérülések vagy repedések után kutatva.

Az autó mosása egész évben elvégezhető és ajánlott tevékenység. A tavasz beköszöntével viszont legyünk kicsit alaposabbak, és fordítsunk nagyobb figyelmet a kényes részekre is. Ilyenek például a kerékjárati ívek vagy a küszöbök. Az itt tartósan megülő szennyeződések később nagyobb kárt okozhatnak. Bár a havazások és ezzel az utakra kiszórt síkosságmentesítő só mennyisége egyre csökken, egy alaposabb tisztítással ezek nyomait is eltüntethetjük. A tél elmúltával a hideg és a só helyett a virágzás és a madárürülék jelent veszélyt az autónk külsejére. Ezt különféle fényezésápoló, -védő termékek használatával tudjuk kivédeni, illetve mérsékelni.

…és belülről is!

A téli időszak nem csak kívül, hanem belül, az utastérben is nyomot hagy. Ezért ne feledkezzünk el a belső tisztításról sem. Egy szimpla porszívózáson felül ajánlott a szőnyegeket is letakarítani, illetve gumiszőnyeg esetén lemosni. Használattól függően a porszívóval érdemes benézni a csomagtérbe is. A téli párás, jeges idő az ablakok belső felét sem kíméli, a foltos üvegen pedig nem látunk ki rendesen. Ezért az üvegek belső felét is tisztítsuk meg, az első szélvédőre és a hátsó üvegre különösen fordítsunk figyelmet. Mindezek után a beltéri műanyagokról, a műszerfalról se feledkezzünk meg.

A rárakódott por és egyéb kosz eltűntetésével szinte újjávarázsolhatjuk autónk belsejét. Egy ápolt és tiszta utastérben utazni sokkal kellemesebb és persze a burkolatoknak is jót tesz a takarítás. Tavasszal már egyre többet süt a nap, ami egyre több UV-sugárzást is jelent, így érdemes itt is ápolószereket használni. Végül a szövet- vagy bőrkárpit se maradjon ki a jóból, hiszen az ülések igazán nagy igénybevételnek vannak kitéve. Ha szükséges, egy alapos kárpittisztítást is végezhetünk, erre viszont szánjunk kellő időt. Azt se felejtsük el, hogy a tisztítás végeztével akár egy nap száradási idő is szükséges, ez idő alatt ne használjuk az autót.

Sérülés, rozsda?

Ahogy fentebb említettük, a téli időszak különösen kedvez a korrózió számára. Ezért a külső tisztítás után érdemes átnézni az autónkat. A kisebb-nagyobb sérülések, horzsolások a fém felületeken gyorsan rozsdásodásba csaphatnak át. Ezeket időben észlelve és kezelve elejét vehetjük a nagyobb és drágább javításoknak, esetleg elemcseréknek. Kicsit nehezebb az autó aljának átnézése, ez a környezeti hatásoknak leginkább kitett terület. Az újabb autókon gyárilag is viszonylag erős és tartós alvázvédelem található. Ám az ördög sosem alszik, ha szükségét érezzük vagy idősebb autónk van, mindez utólag is megoldható. Ezt és az autó aljának átvizsgálását is érdemes szakműhelyre bízni. A legjobb és legmegbízhatóbb szervizeket könnyen megtaláljuk a Garvisor.com közösségi szervizkereső és értékelő oldal segítségével.

Ami a külső részeket illetni, ne csak a lemezfelületeket és a fényezést nézzük át. Fordítsunk kellő figyelmet a műanyag alkatrészekre is. Egy-egy hiányzó vagy eltört patent, esetleg sérült kerékdobbetét, tükörborítás vagy lökhárító-koptató pótlása ilyenkor esedékes lehet. A fényezetlen műanyag felületek szintén érzékenyek az UV-sugárzásra, így ezek ápolásáról se feledkezzünk meg. Ráadásul az ápolók felfrissítik, szebbé is varázsolják ezeket, így esztétikailag is sokat javítanak a megjelenésen. Végül pedig az autó aljának átvizsgálásakor a kipufogó állapotát is érdemes felmérni. A felületi rozsda nem probléma, a lyukas vagy erősen korrodált részek, kifújó tömítések, leszakadt rögzítések viszont javítást igényelnek.

Reméljük, hasznos tanácsainkkal tudtunk segíteni, hogy a te autód is minél tovább megőrizze külső-belső szépségét! Ti milyen hasznos autóápolási praktikákat ismertek? Írjátok meg nekünk a Cartárs blog Facebook oldalán kommentben!