Bár Enzo Ferrari 1939-ben alapította meg cégét, ám önálló autógyártóként 1947-től tartják számon. Ekkor jelent meg 125 S névre keresztelt modell, az első, mely a mára legendássá vált ágaskodó lovas emblémát viseli.
Az azóta eltelt 70 év során a Ferrari egy ács fiának álmaiból a világ egyik legismertebb és leginkább vágyott márkájává nőtte ki magát, elképesztően gyors és stílusos sport- és szuper-autóinak köszönhetően, melyekért egymást ölik a gyűjtők a föld legkülönbözőbb pontjain.
A márkaépítésben fontos szerepet játszottak a nemzetközi versenypályákon elért sikerek is. A Le Mans-i 24 órás futamon aratott kilenc győzelmük mellett a Formula-1 történetében eddig a Ferrari zsebelhette be a legtöbb konstruktőri világbajnoki címet, összesen tizenhatot. Míg a száguldó cirkuszban versenyzőik eddig tizenöt alakalommal bizonyultak a legjobbnak az idény végén, ami szintén rekordnak számít.
Annak apropóján, hogy a hétvégi Olasz Nagydíjon a tűzpiros gyár már megünnepelte fennállása 70. évfordulóját, most összeszedtük a hét évtized tíz legemlékezetesebb utcai Ferrari modelljét.
250 GT California Spyder SWB
A Ferrari 250 GT California Spyder SWB (short wheel base, tehát rövid tengelytávú változat) 1960-as megjelenése pillanatában pontosan az az autó volt, amire a dúsgazdag elit vágyott: egy gyönyörű, méregdrága és ritka (összesen csak 55 darab készült belőle) sportkocsiban, lenyitott tetővel végighajtani a riviérán, miközben a motorháztető alatt egy háromliteres, 276 lóerős, V12-es duruzsol. S, hogy manapság is mennyire vágyott modell, mi sem mutatja jobban, minthogy egy tavalyi aukción 17,6 millió dollárért (4,5 milliárd forintért) kelt egy 1961-es példány.
250 GTO
Azok, akik ismerik a Ferrari történetét, tudhatják, hogy a 250 GTO az egyik (ha nem a) legnehezebben fellelhető Ferrari a világon. A GTO-ból 1962 és 1964 között mindössze 39 darab készült, hogy eleget tegyenek az FIA Group 3-as Grand Touring Car (nagy túraautó) kategóriája homologizációs szabályainak. Újkorában csak az USA-ban lehetett hozzájutni 18.500 dollár ellenében és a vásárlást személyesen Enzo Ferrarinak és az észak-amerikai forgalmazónak, Luigi Chinettinek kellett jóváhagynia. A Pininfarina által tervezett háromliteres, 300 lóerős, V12 motorral hajtott kocsiból a legutóbb 2013-ban cserélt gazdát egy 1963-as példány 52 millió dollárért (13,4 milliárd forintért).
365 GTB/4 Daytona
Enzo Ferrari a hagyományok embere volt. A Formula-1-ben a Scuderiának két évbe telt, mire elfogadták, hogy ha továbbra is versenyeket akarnak nyerni, középmotoros kocsit kell építeniük. És még ennél is több időre volt szükségük, mire középmotoros utcai autót gyártottak. Míg a nagy ellenlábas Lamborghini 1966-ban elkészítette a Miurát, addig 1968-ban a Ferrari 365 GTB/4 Daytona továbbra is a hagyományos orrmotoros, hátsókerék hajtású megoldással épült. Ám míg a 365 az hajtáslánc elrendezésének tekintetében határozottan „old-school”-nak számított, addig Pininfarinának hála a megjelenése radikálisan újra sikerült. A kocsi nevébe a „Daytona” kifejezés csak később került bele, az 1967-es Daytonai 24 órás futamon aratott tripla Ferrari győzelem tiszteletére, hiszen a dobogóra csak a maranellóiaka pilótái állhattak fel.
Dino 246 GT
Bár a Dino orráról hiányzik a klasszikus Ferrari embléma, ez a kocsi mégis ízig-vérig Ferrari, amit Enzo Ferrari mindössze 24 évesen elhunyt fia, Alfredo („Dino”) után neveztek el. Ugyanis volt idő, mikor a cégalapító elképzelni sem tudta, hogy autóit V12-esen kívül bármilyen más erőforrás is hajthatja. Ám mikor a Formula-1-es csapatnak kisebb V6-os és V8-as motorokra volt szükségük, hogy versenyképesek lehessenek, valamint kellett egy kicsi sportautó, amit a Porsche 911 konkurenciájaként értékesíthettek, megszületett a Dino márka. Az 1969-ben piacra dobott 246-ost egy 2,4 literes, 192 lóerős, V6-os motor hajtotta és kemény tetős GT kúpé, valamint targa tetős GTS változatban lehetett hozzájutni.
Testarossa
A Testarossa olaszul „vörösfejűt” jelent, ami a motor vörösre festett hengerfejére utal és egyfajta tisztelgés a 250 Testa Rossa versenyautó előtt, melyet először 1957-ben indultak az olaszok a Sportautó Világbajnokságban. Bár a 4,9 literes, 390 lóerős, 12 hengeres boxermotort az utastértől csak alig néhány centire helyezték el, a Testarossát mégsem a versenypályára szánták. Mivel elsősorban túraautó volt, így a beltérben egyenlő hangsúlyt kapott a sportosság és a luxus is. Ám szinte biztos, hogy a Pininfarina által megálmodott, letisztult, modern megjelenésről mindenkinek azonnal a 80-as évek népszerű sorozata, a Miami Vice jut eszébe
308 GTB
Ha már a filmeknél tartunk, nem maradhat ki a másik örökbecsű filmsztár sem, az 1977-ben bemutatott, Pininfarina tervezte 308 GTB, mely az alapmodellje a targatetős 308 GTS-nek, melyet Tom Selleck vezetett a Magnum című sorozatban 1980-tól 1988-ig. A 308-as a tökéletes példája annak, hogyan emelkedhet egy eredetileg „megfizethetőnek” szánt Ferrari a filmsztár státuszig pusztán azáltal, hogy időről-időre feltűnik, mint egy népszerű televíziós sorozat egyik fontos kelléke. Éppen ezért ma már nem tudsz úgy ránézni egy 2,9 literes, 255 lóerős, V8-as motorral szerelt 308-asra, hogy ne jelenjen meg előtted Tom Selleck képe, amint szemöldökét felvonva mosolyog.
F40
A Ferrari F40, amit a cég fennállásának 40. évfordulójára készítettek, úgy írta be magát az autógyártás történetébe, mint minden idők egyik legtökéletesebb szuper-autója. Ez volt az utolsó maranellói kocsi, melynek a fejlesztését a cégalapító Enzo Ferrari felügyelte, akinek feltett szándéka volt, hogy az F40-es legyen a bolygó legjobb verdája. Az ihletet elődjéből, a 288 GTO-ból merítették, a végeredmény pedig egy lélegzetelállító, minden luxust mellőző, utcai versenyautó lett. De kinek kell luxus, amikor egy brutális, 478 lóerős, ikerturbós V8-as üvölt a háta mögött, ami 324 kilométer/órás csúcssebességre is képes?
Enzo
Onnan tudhatod, hogy egy gyár igazán nagy durranásra készül, hogy az új modelljét a cégalapítóról nevezi el. Ez egy olyan tiszteletadás, amit – ha a cég szeretné megőrizni hitelességét – csak egyszer lehet elsütni. Valószínűleg a 2002-ben 400 példányban piacra dobott Enzóval még a roppant kritikus és maximalista Ferrari Úr is teljes mértékben elégedett lenne. Az izgalmas aerodinamikai megoldások sorába tartozik a hátsó szárny, ami egy bizonyos sebesség elérésekor aktiválódik, az orrész, ami klasszikus Formula-1-es dizájnt idéz, a sirályszárnyas ajtóról már nem is beszélve. De rengeteg megoldást az F1-ből emeltek át a tervezés során, mint a kormány mögé szerelt váltókarok, a karbon karosszéria, vagy a karbon-kerámia kompozit féktárcsák. És ha már tiszteletadás az alapító előtt, a motortérbe mi más kerülhetett volna, mint egy hatliteres, 651 lóerős, V12-es motor.
458 Italia
A 458-as alapötlete az volt, hogy készítsenek egy gyönyörű autót, ami könnyebb és aerodinamikailag hatékonyabb, mint az elődje, az F430-as volt, aminek nem sikerült elérnie a kívánt hatást és az eladások elmaradtak a várttól. A 458-as a modern technológia, a stílus, a Ferrari brutális erejének és mérnöki precizitásának tökéletes ötvözete lett. Az Italia erejét egy 4,5 literes, 570 lóerős, V8-as, szívómotor adja és több neves külföldi szakújságíró véleménye szerint a 458-as minden idők legjobb V8-as Ferrarija.
LaFerrari
Már a neve is egyértelműen jelzi, hogy ez minden Ferrarik Ferrarija: „A Ferrari”, melyben olyan új technológiákat használtak az olaszok, melyeket korábban csak prototípusokban, koncepcióautókban, vagy versenyautókban láthattunk. Nevezetesen, ez az első hibrid technológiával hajtott utcai Ferrari. A hajtáslánc egy 6,3 literes, 789 lóerős, V12-es erőforrás köré épült, ami egy 120 kilowattos, 161 lóerős, elektromos motorral együtt dolgozik. Így összesen 950 lóerő áll a sofőr rendelkezésére. A LaFerrariból összesen csupán 499 darab készült, amit egy pillanat alatt elkapkodtak, annak ellenére, hogy a jelentkezőknek rendkívül szigorú elvárásoknak kellett megfelelniük, melyek a hűséges Ferrari vásárlókat részesítették előnyben. Akik lecsúsztak a kúpé verzióról, a tavalyi évben az Aperta névre keresztelt kabrió változattal vigasztalódhattak.