Több mint 30 évvel ezelőtt, 1994-ben debütált a Toyota RAV4 első generációja. Ekkor még talán a japán gyártó sem sejtette, hogy a világ legnépszerűbb SUV-jét alkotta meg. Sőt, kategóriateremtőnek is tekinthető, hiszen a legelső SUV-ok egyikéről beszélünk. A mai napig több mint 10 millió példányt adtak el belőle, melyben nagy szerepe van a jelen cikkünkben szereplő ötödik generációnak is. Tekintsétek meg az alábbi videót is, amelyben egy 2020-as évjáratú, elsőkerékhajtású hibrid változatot mutatunk be nektek. Lássuk tehát, mire kell figyelnünk, ha egy ötödik generációs RAV4-est szeretnénk megvásárolni!
Látványos formavilágot hiába is keresnénk a RAV4 bármelyik generációján. Helyette konzervatív, szögletes és élekkel kombinált külső jellemzi az ötödik szériát. A klasszikus terepjárók hangulatát idézi, de valódi terepképességeket ne várjunk tőle. Belül a vele párhuzamosan futó Corollára hasonlít, izgalmas részletek helyett inkább funkcionális. A mai modern trendeknek megfelelően középen már multimédiás érintőkijelzőt találunk. Szerencsére ezen felül rengeteg fizikai gomb és önálló klímavezérlő is helyet kapott a műszerfalon. Az utastér elöl-hátul tágas és kényelmes, az alaphelyzetben 580 literes csomagtér is bőséges.

Egy ennyire fiatal típus esetében korróziónak legfeljebb szakszerűtlenül javított, sérült autóknál van realitása. Persze egy ilyen mechanikai és elektronikai értelemben is komplex járműnél van mit átnézni a rozsda helyett is. Épp ezért a vásárlás előtti szakszerű átvizsgálást semmiképp ne spóroljuk meg. Ehhez a művelethez megfelelő szakműhelyt könnyedén találhatunk a Garvisor.com közösségi szervizkereső és értékelő oldal segítségével. A RAV4 biztonságával sincs probléma, a kiváló, ötcsillagos törésteszt mellett hét légzsák és számos vezetéstámogató rendszer is vigyáz ránk.

Motorok terén fontos mérföldkő az ötödik generáció, ugyanis ebből már nem készült dízel. 2020 közepéig egy 2 literes szívóbenzines volt a kínálatban, 175 lóerővel. Ezt hatfokozatú kézi vagy CVT automatával, és első- vagy összkerékhajtással lehetett kombinálni. Az igazán népszerű azonban a full hibrid változat, ebben egy 2,5 literes szívóbenzines található. A 177 lóerős, Atkinson-ciklusban működő motort egy 120 lóerős villanymotor egészíti ki. Összkerékhajtás esetén hátra egy 60 lóerős villanymotor kerül, amely önállóan hajtja a kerekeket. Így a rendszerteljesítmény 218 és 222 lóerő, amely az e-CVT fokozatmentes bolygóművön keresztül jut el a kerekekhez.

2020-ban érkezett meg a plug-in hibrid változat, ahol a szívóbenzines azonos a sima hibriddel. Azonban itt elöl egy 182, hátul egy 54 lóerős villanymotor került mellé, ezzel pedig 306 lóerős az összteljesítmény. Ezzel nem meglepő, hogy alig 6 másodperc alatt megvan a 0-100 gyorsulás, a végsebesség viszont egységesen 180 km/h minden hajtáslánccal. A normál hibrid 1,6, míg a plug-in 18,1 kWh-s akkumulátort kap, utóbbinak így kb. 80 km az elektromos hatótávja. A plug-in változat egyébként Suzuki Across néven is kapható, ennek csak az orr-része különbözik a Toyota modelljétől. Érdekesség, hogy a végsebesség minden RAV4 változatnál egyformán 180 km/h.

A szívóbenzines motorral ritkasága miatt jelen cikkünkben nem foglalkozunk, mivel a hibrid sokkal népszerűbb. Műszakilag a rendszer felépítése azonos a többi hibrid Toyotában már ismert technikával. Nincs turbó vagy kettőstömegű lendkerék, viszont a láncos vezérlés és a kombinált, szívócső és közvetlen befecskendezés is a tartósságot szolgálja. A motor 41%-os termikus hatásfoka és sok egyéb fejlesztés által kiemelkedően hatékony és takarékos. Ezeknek köszönhetően a RAV4 fogyasztása nagy átlagban 5-7 liter közötti, városban ennél alacsonyabb is lehet. Autópályán a hibrid rendszer előnyei kevésbé érezhetők, de méretéhez, teljesítményéhez képest itt sem ugrik meg a fogyasztása.

A Toyota hibridjeiben nem találunk semmilyen sebességváltót, helyette az e-CVT fokozatmentes bolygómű végzi ezt a feladatot. Ahogy a motor, ez is rendkívül tartós és megbízható, ám ugyanúgy tartalmaz olajtöltetet, mint egy sebességváltó. Ennek cseréje nagyjából 100 ezer kilométerenként ajánlott a problémamentes működés érdekében. Egy másik fontos, ritkábban említett dolog a hűtőfolyadék. A benzinmotoron felül a hibrid inverternek is külön hűtőköre van, ezért a csereperiódusra és az előírásoknak megfelelő specifikációra fordítsunk kellő figyelmet.

Igaz ez a motorolajra is, hiszen a szakaszos, sokszor hideg állapotban való járás miatt a megfelelő kenés elengedhetetlen. A minőségi motorolaj minőségi olajszűrővel együtt nyújt igazán tökéletes védelmet. Ezt maradéktalanul teljesíti a német Mann-Filter olajszűrője, amely kimagasló szűrési teljesítményével védi a motort a kopás ellen. A Mann-Filter olajszűrők azonnal, készletről megvásárolhatók a Bárdi Autó hazai kirendeltségein és webáruházában is.

A RAV4 ezen generációja egyértelműen modern és komplex autó, így vásárlás előtt lehetőség szerint minden funkciót próbáljunk ki. Ezzel megkímélhetjük magunkat egy rejtett hiba utólagos és költséges javításától. Figyeljünk oda a futómű és a fék kopó alkatrészeire is, bár utóbbiak esetében a hibrid hajtásnak köszönhetően jóval hosszabb élettartammal számolhatunk. Magas futásteljesítmény esetén azért szükséges lehet az első fékbetétek cseréje. Hosszú élettartamuk és kiváló fékteljesítményük okán a német febi fékbetétekkel biztonságosan közlekedhetünk az utakon. Ráadásul a febi fékbetétek széles választéka polcról, azonnal kapható a Bárdi Autó webáruházban és hazai kirendeltségein.

Zárásként beszéljünk az anyagiakról is, azaz mennyibe is kerül a használt ötödik generáció RAV4-es. Cikkünk írásakor kb. 8 millió forint az, amennyit mindenképp rá kell szánnunk egy ilyen típus megvásárlására. A normál benzinesek ára a legalacsonyabb, ugyanakkor a kínálatuk is elég szűkös. Sokkal több van a hibrid változatból, amelyeket 200 ezer kilométer feletti futással nagyjából 8,5 millió forinttól árulnak. Innen akár 15 millió forint fölé is eljuthatunk árban a 2022-es ráncfelvarrásig nézve. Ugyanakkor ezért az összegért már nagyon alacsony futásteljesítményt, akár full extrás, összkerékhajtású kivitelt is találunk. Ha plug-in hibridre fájna a fogunk, akkor azokat a modellfrissítés előtti időből 15-17 millió forint között találjuk meg.