Erre figyelj, ha Seat Leont (2012-2020) vásárolsz!

Kevés spanyol eredetű autómárkát ismerünk, de közöttük talán a több mint 70 éve alapított Seat a legismertebb. Alapításuknál még az olasz Fiattal közösen kezdték az autógyártást, a következő nagy lépés pedig 1986-ban történt. Ekkortól a Volkswagen csoport részévé vált a Seat és ez így van azóta is. Elsőként 1999-ben jelent meg Leon nevű modell a gyártó kínálatában. Jelen cikkben a harmadik generációval foglalkozunk, ezt 2012 őszétől, egészen 2020-ig vásárolhattuk meg a szalonokban. Az alábbi videóban egy ötajtós, 1,2-es TSI benzines motorral és kézi váltóval felszerelt, 2013-as évjáratú Leont ismerhettek meg.

Sportos külső

A sportosság régóta fontos jellemzője a Seatok formavilágának. Ennek kicsit ellentmond a második generációs Leon, amelynek kissé egyterűs kinézete eléggé megosztotta a vásárlóközönséget is. Szerencsére a harmadik széria nyomokban sem emlékeztet rá, visszatértek a klasszikus kompakt arányok és formák. Csinos karosszériáján a Volkswagenre is jellemző erős élet és vonalak mellett dinamikus ívek is megjelennek. Jellegzetesek az első lámpák és a hűtőmaszk is, nem lehet összetéveszteni a testvérmodell Golffal. Kifejezetten szépek az ajtón önállóan szerelt visszapillantó tükrök. Az ötajtós kivitelnél az alsó ablakvonal is szépen ívelt.

Forrás: Bárdi Autó

Hátulról vékony lámpák szélesítik optikailag a karosszériát, érdekes az ablak alsó V-alakja. A szép formák még fekete színben, könnyűfém felni nélkül is kiemelik a szürke és unalmas utcaképből. Ez az első olyan generáció, amely az ötajtóson túl háromajtós és kombi kivitelt is kapott. Némi ráncfelvarrásra került sor 2017-ben, amelyet követően új lámpák és új lökhárítók kerültek az autóra, ami miatt néhány centit változott az autó hossza is. Elsősorban technikai újdonságok jelentek meg ekkor, változott a motorkínálat és szériafelszerelés lett az elektromos kézifék. Bekerült továbbá az okostelefon tükrözés funkciója, valamint a vezetéstámogató rendszerek bővültek. 2018-ban eltűnt a háromajtós verzió, egyszerűen túl kevesen választották.

Forrás: Bárdi Autó

Mindenképp jó hír a használt Leon vásárlók számára, hogy a korrózióra gyakorlatilag immunis ez a generáció. Az ördög azonban nem alszik, az alapos és teljes körű átvizsgálás megnyugtató választ adhat az autó állapotát illetően. Ráadásul könnyedén megtalálhatjuk a számunkra legmegbízhatóbb szervizt a Garvisor.com közösségi szervizkereső és értékelő oldal segítségével. A harmadik generációs Leon kifejezetten biztonságos autónak számít, kiemelkedően jó, ötcsillagos törésteszt eredménnyel. Már az alapkivitelben is hét darab légzsákot és menetstabilizátort találunk, melyeket további biztonsági és vezetéstámogató eszközök is kiegészíthetnek.

Forrás: Bárdi Autó

Kellemes, kényelmes beltér

Kevésbé izgalmas az utastér látványvilága, de a már említett VW Golf, illetve a szintén testvértípus Skoda Octavia és Audi A3 belsejétől is jól elkülönül. A sportos hatást a háromküllős, szép kormány adja meg a sofőrnek. A középső érintőkijelzőt esztétikusan integrálták a műszerfalba és van külön klímapanel is. Digitális műszerfal itt még nincs, de minden gyorsan és könnyen leolvasható. Az ergonómia német iskola szerinti, azaz minden kézközelben található és egyértelműen kezelhető. A beltéri anyagok bár nem Audi színvonalúak, de kellemesek és tisztességesen összerakták az elemeket. Kellemes, otthonos tehát a Seat Leon utastere, kategóriájában nincs miért szégyenkeznie.

Forrás: Bárdi Autó

Nem csupán barátságos, hanem kellően tágas is a Leon. Az elöl helyet foglalóknak igen bőséges helyük van, az ülés és a kormány is tág határok között állítható. Akkor sem járunk rosszul, ha hátra ülünk, itt is kellemesen elférünk. Strapabíró a kárpitozás és feszes, jó tartásúak az ülések. Az utastér mögött pedig egy 380 literes raktérbe pakolhatjuk a csomagjainkat. Családi használatra és terjedelmesebb dolgok szállításához a kombi a tökéletes választás. Itt már alaphelyzetben is jóval nagyobb, 587 literes űrtartalmat kapunk, ledöntött ülésekkel pedig 1470 literrel gazdálkodhatunk. Ritkaság, de a Leonból létezik terepkombi változat, ezt X-Perience néven találjuk meg, elsősorban az emelt futómű és műanyag védőburkolat a főbb extrái.

Forrás: Bárdi Autó

Ez már nem az a TSI

Kukkantsunk be most már a motorháztető alá is, hiszen a Leont számos különböző motorral szerelték. Akár benzines, akár dízel hajtásláncról van szó, az mindegyikben közös, hogy turbóval szereltek. A facelift előtti időszakban az 1,2-es TSI volt az alap benzinmotor, melyet 86 és 105 lóerős verzióban szereltek be. Utóbbi később 110 lóerősre változott, a 86 lóerős verzió pedig az erősebbik lebutított verziója, ezt csak bizonyos külföldi piacokon árulták.

Forrás: Bárdi Autó

Eggyel feljebb már az 1,4 TSI következik, ami 122 és 140 lóerővel mozgatja az autót. Itt egy 125 lóerős, frissített motor váltotta a kétféle teljesítményt. Ritkaság, de TGI néven és 110 lóerővel az 1,4-es motorból egy gyári benzin-gáz kettős üzemű motort is találunk. A normál kiviteleknél a csúcsot az 1,8 TSI jelenti, ez 180 lóerejével igazán dinamikus haladást biztosít. A ráncfelvarrás utáni időszakban egy új, 1 literes, 3 hengeres TSI jelent meg, ami 86 és 115 lóerős teljesítményre képes. Szintén ekkor az 1,4 -est felváltotta az 1,5 TSI, 130 és 150 lóerővel, a gyengébb TGI benzin-gáz verzióval is elérhető.

Forrás: Bárdi Autó

Cupra változat akár 370 lóerővel

A valóban sportos kivitelek a Cupra nevet viselik magukon, ezekben 2 literes TSI dolgozik. Már a leggyengébb is 190, a legerősebb pedig 370 lóerőre képes, utóbbi már igen vad menetteljesítményt ad az autónak. Van választék dízelből is, itt 1,6 és 2 literes TDI közül választhatunk. A kisebb 90, 105, 110 és 115, a nagyobb 150 és 184 lóerővel rendelkezik. Sebességváltók terén sem egyhangú a kínálat, bár alapesetben a legtöbb motornál 5 vagy 6 fokozatú kézi váltót szereltek be. Ugyanakkor motortól függően 6 vagy 7 fokozatú DSG duplakuplungos automatát is kérhetett az első tulajdonos. Mindezt még összkerékhajtással is megfejelhették, de ilyet csak a kombikban találhatunk.

Forrás: Bárdi Autó

A hajtáslánc természetesen a Volkswagentől érkezik, ami előnyöket és hátrányokat is tartogat számunkra. Az 1,8 és 2 literes TSI-k kivételével mindegyik benzinmotor már szíjas vezérlésű, a régi láncproblémáktól tehát nem kell tartanunk. Ugyanakkor a szíjat a gyártó által megadott 200 ezer kilométer helyett inkább 150-180 ezer környékén cseréljük le. Ha erre sor kerül, akkor fontos, hogy komplett cserét végezzünk. Ilyenkor fontos, hogy olyan minőségi alkatrészt válasszunk, mint a Gates komplett vezérlés szettje. A fő és segédszíj mellett maga a vízpumpa, annak a tömítése, a görgők és a feszítőegységen túl a szükséges csavarok is megtalálhatók a dobozban. A Gates komplett vezérműszíj készletét azonnal, készletről megvásárolhatjuk a Bárdi Autó bármely kirendeltségén és webáruházában egyaránt.

Forrás: Bárdi Autó

Megbízható motorok, alacsony fogyasztású dízelek

A vezérlésen túl általánosan is jóval megbízhatóbbak ezek a motorok a korábbi TSI motorokhoz képest. Jelentős olajfogyasztással nem kell számolnunk, feltéve, ha nem taposták túl agresszívan a gázpedált. Mivel az üzemanyagrendszer közvetlen befecskendezésű, így számoljunk azzal, hogy a későbbiekben szükség lehet egy tisztításos karbantartásra is. Itt is erősen ajánlott a gyártói 30 ezer kilométer helyett 15-20 ezrenként megejteni az olaj- és szűrőcseréket. Az 1,8-as motorból harmadik generációs került a Leonba, ezért a láncos vezérlés megnyúlása itt már jóval ritkábban fordulhat elő. Sőt, a kettős befecskendező rendszerrel a kokszlerakódás sem okoz majd gondot. A 2 literes motorral viszont legyünk körültekintőek, a Cupra modelleknél általában kíméletlenül kihasználják a nagy teljesítményt.

Forrás: Bárdi Autó

Ha dízelmotorral választjuk a Leont, akkor annyi biztos, hogy alacsony fogyasztással járhatunk vele. Lehetőleg ne városban és rövid távokon használjuk, mert a TDI motorok sem szeretik ezt. Elsősorban a részecskeszűrő eltömődésével szembesülhetünk, az 1,6-os pedig elég érzékeny a gázolaj minőségére is. Utóbbi esetben a befecskendező elemek tönkremehetnek, ami egy jelentős költséggel járó probléma. Magas futásteljesítménynél érdemes erre előre készülni, mert az üzemanyag minőségétől függetlenül sem örökéletűek ezek az egységek. Néha az izzítógyertyákkal is gond lehet, ezt diagnosztikai vizsgálaton ellenőriztethetjük. A dízeleknél is érdemes a 15 ezer kilométeres vagy évenkénti olajcserét megejteni, ezt a motor is meg fogja hálálni. A nagyobb, 2 literes dízelek elég tartósak és megbízhatók, ráadásul még dinamikusabbak. A már említett részecskeszűrő mellett a kettőstömegű lendkerék is igényel némi figyelmet, és néha olajfolyást is tapasztalhatunk.

Forrás: Bárdi Autó

Az elektronikára figyeljünk oda

Nincs túl sok motortól független, általános hibajelenség a Seat Leonnál, a hibák nagyobb része elektronikai eredetű. Épp ezért is fontos, hogy vásárláskor minden funkciót és extrát próbáljunk végig! Ne később derüljön fény arra, hogy valami nem működik. A kétzónás automata klímánál ellenőrizzük, hogy a hőmérséklet és levegőelosztás szabályzása rendben van-e. Egy próbaút keretében figyeljük, hogy a fék és futómű elemei milyen állapotban vannak, persze ezt az átvizsgáláskor is nézessük meg. Nagy futásteljesítmény és sok városi használat együttesével a kuplung cseréje elkerülhetetlenné válik. A prémium minőségű, a gyárival azonos kialakítású Würtemberg kuplung szett azonban kiváló és tartós megoldást jelent ilyen esetre. Kiemelkedő, 3 éves kiterjesztett garanciája mellet kedvező árával gazdaságos választás. A Würtemberg kuplung szettek azonnal, készletről megvásárolhatók a kizárólagos hazai forgalmazó Bárdi Autónál.

Forrás: Bárdi Autó

Egy kompakt, városban és azon kívül is jól használható, elegendően tágas és kényelmes autó a harmadik generációs Seat Leon. Általánosan és műszakilag is jó minősége, szép külső-belső dizájnja, valamint a jól ismert Volkswagen-technika korrekt csomagot alkot. Egy ilyen használt Seat Leon megvásárlásához legalább 2,5-2,7 millió forintot szükséges összegyűjtenünk. 3 millió forint alatt szinte csak sokat futott dízelekből válogathatunk, míg efölött már sokkal több a benzines. Ha legfeljebb 100 ezer kilométeres futást szeretnénk, akkor legalább 4, de akár 5 millió forintos árcímkével számolhatunk. 4 és 6 millió forint között a legnagyobb a választék, jóval 100 ezer alatti futással, fiatal és extrával jól felszerelt autók is várják az új gazdájukat. A ritkán felbukkanó Cupra verzióknál 10 millió forintnál is többet kérhetnek.