Erre figyelj, ha Nissan Qashqai-t (2007-2013) vásárolsz!

Tanulmányautóként mutatta be 2004-ben a Nissan a Qashqai előfutárát, mely végül 2006-ban nyerte el végleges formáját. A gyártó jó érzékkel, az elsők között lépett be az akkor még szinte nem is létező kompakt crossover kategóriába. A közönség pedig remekül fogadta az újdonságot, hiszen pályafutása során több mint 1,2 millió modell talált gazdára az első generációból. Sikere a mai napig kitart, a Qashqai jelenleg is a Nissan legfontosabb modellje a kínálatban. Az alábbi videóban egy 2008-ban gyártott, 2 literes benzinmotorral és kézi váltóval szerelt Qashqai-t ismerhettek meg:

Kortalan formavilág

Az első generációs Qashqai külseje ma sem tűnik túlzottan öregnek, dacára annak, hogy a legfiatalabb példányok is 10 évesek. Nem különösen feltűnő a formája, a szokásos crossover jegyek (nagy kerék, emelt hasmagasság) mégis egy kellemes összhatást kölcsönöznek neki. 2010-ben történt az egyetlen ráncfelvarrás, ezt főleg szemből könnyű felismerni. Változott a lökhárító, a hűtőmaszk és a fényszórók is. Hátul a szintén új, már részben LED-es lámpák jelzik a változást. Máig ez az egyetlen Qashqai generáció, amelyből Qashqai+2 névvel egy 7 üléses változat is létezik. Ehhez persze több hely kellett, így az autó teljes hossza 21, míg a tengelytávolsága 13 centivel nagyobb a normál kivitelnél.

A beltérben már kicsit jobban látszanak az eltelt évek, de a kissé idejemúlt dizájn senkit se riasszon el. Érdekes a korabeli 350Z típusra hasonlító kormánykerék, a kerek légbeömlők ma is sok típusban megtalálhatók. Korrekt a helykínálat, elöl a nagyobb termetűek is jól elférnek. Hátul kicsit szűkösebb a helyzet, de négy felnőtt hosszabb útra is elindulhat kényelmesen az autóval. A kényelmet olyan extrák növelik, mint a 360 fokos panoráma kamera, érintőkijelzős multimédia rendszer navigációval, bőrkárpit, xenon fényszórók és sok más.

Kényelmes és biztonságos

A csomagtér 400 literes űrtartalma nem hangzik nagynak, de a mindennapok során elegendő lesz. Ha szükséges, a hátsó ülések ledöntésével már egész nagy tárgyakat is elszállíthatunk. A közel sík felület, segíti a csomagok akadálymentes be- vagy kirakodását. Viszonylag puha tömésű ülései kényelmesek és a jobban felszerelt kivitelekben akár a panorámatető előnyeit is élvezhetjük. Tárolórekeszekből nincs bőség, de a kisebb ingóságainkat el tudjuk helyezni több helyen is.

Feltétlen pozitívum, hogy az első generációs Qashqai ötcsillagos, kiváló eredménnyel vizsgázott a megjelenésekor a törésteszten. Ebben mindenképp szerepe van az alapáron járó hat légzsáknak, amelyhez 2010-től a menetstabilizátor is járt. Miután minimum 10 éves autóról van szó, az átvizsgálás rendkívül fontos teendő a vásárlás előtt. Ennyi idősen a korrózió, a szakszerűtlen javítások, korábbi balesetek nyomai és persze a műszaki állapot is tartogathat esetleges meglepetéseket. Mindezt egy megbízható szakműhely könnyedén feltárja, a számunkra legmegfelelőbb helyszín kiválasztásához pedig a Garvisor.com közösségi szervizkereső és értékelő oldal nyújt segítséget.

Szívóbenzin vagy turbódízel?

Tekintsünk be a motortérbe is, ahol öt különböző erőforrást találunk, ezekből kettő benzines, három pedig dízel. A SUV-ok nagy többségétől eltérően itt motortól függően összkerékhajtás is létezik hozzá, egyébként az első kerekek hajtottak. Sebességváltóból is van választék, az 5 és 6 fokozatú kézi egységek mellett, fokozatmentes CVT automata is beépítésre került. Néhány verziónál ezeket csak adott kombinációban találjuk meg, de a választék azért elég széles mindenki számára.

Egyszerű dolgunk van a benzinesek esetében, mivel klasszikus szívómotorokról van szó. Ennek megfelelően turbó, kettőstömegű lendkerék, nagynyomású üzemanyagrendszer alapból nincs is bennük, ezek hibáitól tehát nem kell tartanunk. Az 1,6 és 2 literes lökettérfogatú motorok szinte azonos felépítéssel rendelkeznek. Mindkettőben láncos vezérlést és változó szelepvezérlést találunk, mindezt 116 és 140 lóerős teljesítmény mellett. Alapvetően ezek megbízható, tartós motorok, de néhány dologra nem árt odafigyelnünk.

Néhány dologra figyelni kell

Elsőként említést érdemel a szelephézagok beállítása, amelyet kb. minden 100 ezer kilométer megtétele után kell elvégezni. Erre azért van szükség, mert egyik benzines motorban sincs hidraulikus utánállító rendszer. A túlzott mértékű olajfogyasztás akár a nem megfelelő olaj miatt is előfordulhat. Ha ez nem áll fenn, akkor viszont a dugattyúk olajlehúzó gyűrűi lesznek a ludasak, és ezeket cseréltetnünk kell. Az ilyen problémák elkerülése érdekében figyeljünk oda a megfelelő időben és a gyártói specifikációknak megfelelő kenőanyaggal történő olajcserére.

Ha a kiszemelt autóban már 200 ezer kilométernél több van, akkor érdemes felkészülni a láncos vezérlés cseréjére. Ilyen esetben ne csak a láncot magát, hanem minden, a vezérléshez tartozó további alkatrészt is cseréljünk. Fontos tudni, hogy az olajszivattyú hajtása önálló lánccal történik, melynek saját feszítője is van. A vezérlés cseréjénél ideális választás a Würtemberg vezérműlánc készlete, melyben minden szükséges cserélendő alkatrész megtalálható. Ráadásul kiváló minősége mellett az ára is kedvező és kiemelkedően hosszú, 3 éves gyártói garancia jár hozzá.

A nagyobb benzinmotornál a fojtószelep hajlamos lehet a meghibásodásra, amelyet a lerakódott szennyeződés okoz. Emiatt érdemes alkalmanként egy tisztítást is beiktatni az időszakos szerviz feladatai közé. A motorból érkező kopogó hang figyelmeztet a szelephézag-állítás szükségességére. Sípoló zajok esetén a segédhajtás szíját érdemes ellenőrizni. Az 1,6 literes benzinmotornál másfajta hibákkal találkozhatunk. Itt a kipufogótömítésekkel lehet gond, amelyek hajlamosak átégni, és a korai gyártású autóknál indítási gondok is előjöhetnek hideg időben. Visszahívási kampányban cserélték a gyújtótrafó reléjét, a szelepek kopogása és a sípoló szíjhajtás itt sem ismeretlen jelenség.

Csak minőségi gázolajat tankoljunk!

Aki ismeri a Renault dCi motorjait, azoknak nem lesz meglepetés a Qashqai két dízelje sem. Ha többségében városon kívül használjuk majd az autót, érdemes megfontolni ezeket. Kifejezetten alacsony fogyasztásuk ideálissá teszi őket hosszabb utazásokhoz. Túlnyomórészt az 1,5-ös és 2 literes verziókat találjuk a piacon elérhető használt példányokban. Előbbi 103, 106 és 110 lóerős teljesítményt kínál, a 106 lóerősben nincs részecskeszűrő, így ott ennek hibájával sem kell számolnunk. A korábbi 1,5 dCi motorokhoz képest a befecskendezők jóval megbízhatóbbak, ami szintén elég drága mulatság volt korábban. Figyelni kell viszont a változó geometriás turbófeltöltőre, ezen felül az eltömődő EGR szelep és a DPF szűrő okozhat kellemetlen perceket.

Jobb, ha nem ragaszkodunk a gyári előírás szerinti 30 ezer kilométeres olajcsere-periódushoz. Ez sajnos a hajtórúdcsapágyak repedéséhez és töréséhez vezet, ami jelentős kiadással járó problémát okoz. A dízelek mindegyikében találunk kettőstömegű lendkereket és ennek cseréjével előbb-utóbb érdemes számolnunk a megvásárlás után. A nagyobb, 2 literes dízel megfontolandó választás, mivel megbízhatóbb, nagyobb teljesítményű és alig fogyaszt többet az 1,5-ösnél. Noha a vezérlés láncos, érdemes figyelmet fordítani rá, a csere idejére vonatkozóan elég nagy a szórás. Ügyeljünk a megfelelő minőségű üzemanyag használatára, mivel az üzemanyag-nyomásszabályzó és a befecskendezők kényesek erre. Ezeken felül még a főtengely-szíjtárcsa, az eltömődő EGR és részecskeszűrő okozhatnak nem várt kiadást.

A gyártás kb. utolsó két évében az 1,5-ös dízelt egy 1,6-os váltotta, amely a 2 literessel azonos, 320 Nm nyomatékra képes 130 lóerő mellett. A kifejezetten takarékos motor egyik leggyakoribb hibája a piezo befecskendező, ám az EGR szelep és a DPF szűrő eltömődése sem ritka jelenség. Láncos vezérlésére nincs gyári csereperiódus, de 150-200 ezer kilométer után nagy eséllyel cserére lesz szükség. Ennél a motornál előfordulhat még olajszivárgás is, konkrétabban a vezérműlánc burkolata és az olajszűrőház alól.

A futómű kissé gyenge pont

A motorokon felül a Qashqai nem tartogat óriási problémákat mechanikus és elektromos területeken sem. A gyári lengéscsillapítók élettartama elég kevés, viszont ezeket valószínűleg minden példányban cserélték már egyszer. Ugyanez a jellemző a kerékcsapágyakra, amelyek a crossover jelleg és a városi, rossz úton való használattal elég nagy igénybevételnek vannak kitéve. Csere esetén a megbízható és kiváló minőségű febi kerékcsapágyakkal tartósan orvosolhatjuk a problémát. A német febi kerékcsapágyakat a Bárdi Autó összes magyarországi kirendeltségén és webáruházában azonnal, készletről tudjátok megvásárolni. Jellemző probléma lehet az utastéri műanyag burkolatok zörgése és érdemes utánajárni a gyári visszahívásoknak is. Többek között üzemanyag szivárgás és futómű problémák is felmerültek, ezért kérdezzük le, hogy a kiszemelt autó megkapta-e a szükséges javításokat.

A Nissan mindenképp nagyot dobbantott a Qashqai első generációjával. A típus máig meghatározó szerepet tölt be a crossoverek piacán és egyúttal a gyártó egyik legsikeresebb modellje. Mindezeken túl a mai viszonyok között is egész kedvező áron juthatunk hozzá egy használt Qashqai-hoz. Már 1,5 millió forint környékén is felbukkannak ilyen autók, ezek viszont nagyon sokat futott, dízelmotoros példányok. Körülbelül 2 millió forinttól kezdenek felbukkanni a 200 ezernél kevesebb kilométert hajtott és akár benzines verziók. 2,5 millió forint felett már 150 ezer alatti, 3 millió felett pedig már 100 ezer alatti futásúakra is lelhetünk, bár az utóbbi elég ritka. A sok extrával felszerelt, keveset futott, összkerékhajtású, megkímélt autók ára a 4-4,5 millió forintos sávban található.