Erre figyelj, ha műszaki vizsgára viszed az autódat!

A közutakon használt járműveknél alapvető elvárás, hogy megfelelő állapotban vegyenek részt a forgalomban. Ebből a szempontból egy vadonatúj gépjármű a legideálisabb, ám egy autót nem csupán 1-2 évig használnak, hanem sokkal tovább. Ez idő alatt sok részegység, alkatrész elhasználódik, így nem látja el megfelelően a feladatát. Mindez pedig balesetveszélyt és környezetszennyezést is hordoz magában, emiatt szükséges a rendszeres felülvizsgálat. Új autóknál a műszaki vizsga a forgalomba helyezéstől 4 évig érvényes, ezután pedig 2 évente szükséges azt megújítani. A pandémiás helyzet kapcsán hozott rendeletek miatt engedélyezett volt lejárt érvényességű műszakival is részt venni a forgalomban.

2022 június 30-ával ez a könnyítés véget ér, onnantól kizárólag érvényes vizsgával használhatjuk az autónkat. Mivel számos tulajdonos élt a halasztással, ezért a határidő előtti jelentős forgalomnövekedés várható a kijelölt vizsgáztató műhelyeknél. Érdemes tehát nem az utolsó pillanatra hagyni a dolgot, hanem minél hamarabb időpontot foglalni. Mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy autónk probléma nélkül teljesítse a követelményeket. Jelen cikkünkben bemutatjuk, mit ellenőriznek egy műszaki vizsga során és melyek azok a főbb hibák, amik garantáltan bukást eredményeznek.

Forrás: Bárdi Autó

A megfelelő vizsgahely kiválasztása rajtunk múlik, de ezt ne bízzuk a véletlenre. Használjuk a Garvisor.com közösségi szervizkereső és értékelő oldalt, ahol csupán pár kattintással válogathatunk a megbízható műhelyek közül. Ajánlott a műszakit megelőzően egy átvizsgálást is elvégeztetni, mert itt még időben fény derül azokra a hibákra, amelyek feltétlen javításra szorulnak. Sok helyen ez a szolgáltatás már a műszaki vizsga része, ha gond van az autóval, a vizsgáztatást nem is kezdik el. Ne csak az autó, hanem mi magunk is készüljünk fel a vizsga előtt. Legyen nálunk minden szükséges okmány (személyi, lakcímkártya és a forgalmi), illetve az érvényes kötelező biztosítást igazoló szelvény vagy a kötvény. Amennyiben nem tulajdonosként járunk el, akkor szükséges egy meghatalmazás is, ehhez használjunk az interneten elérhető formanyomtatványt.

Forrás: Bárdi Autó

Általában a rozsdát szokás elsőnek említeni, mint fő veszélyt a sikeres vizsgára nézve. Nos, azért a kép egy kicsit árnyaltabb, hiszen egy fél körömnyi korrózióra senki sem fogja megbuktatni az autónkat. Ha csak kismértékű, felületi és a közlekedésbiztonságot nem veszélyeztető rozsdáról van szó, akkor nincs mitől tartanunk. Annál inkább akkor, ha kilyukadt, szétporladó küszöbbel vagy padlólemezzel, pláne elkorrodált futómű bekötési pontokkal próbálkozunk. Ezekkel ne vizsgára, hanem minél hamarabb a szerelőhöz guruljunk, és javíttassuk meg a problémás részeket. Ha az autónk balesetben érintett volt, a törött, hiányos alkatrészeket hozzuk rendbe vizsga előtt.

Forrás: Bárdi Autó

Egy enyhe parkolási sérülésre nem fognak szólni, viszont gumipókkal felkötött lökhárítóval vagy sárvédővel ne próbálkozzunk. Vonatkozik ez a külső visszapillantó tükrökre is, amelyeknek sérülésmentesnek és működőképesnek, tehát állíthatónak kell lenniük. Számos autóra lehet különböző külső kiegészítőket kapni, a spoilerek, küszöbtoldatok és hasonlók csak akkor megengedettek, ha műbizonylat is tartozik hozzájuk. Még ez utóbbi is kevés a gallytörő rács esetén, amelyet ma már csak meghatározott járműveken engedélyezhetnek. Végül pedig a rendszámokra is figyeljünk, a súlyosabban sérült, eltört, részben olvashatatlan táblák nem elfogadhatók. A rendszámkeret szintén stabilan a helyén kell legyen, nem lehet olyan állapotban, amely a rendszám kiesését, elhagyását okozhatja.

Forrás: Bárdi Autó

Biztonság szempontjából a gumiabroncsok állapota kiemelten fontos, így a vizsgán is nagy figyelmet fordítanak rá. Repedés, komoly sérülés természetesen elfogadhatatlan, ahogy az is, ha a profilmélység 1,6 mm alatti (téli guminál 4 mm). Egy tengelyre csak azonos mintázatú és típusú gumik megengedettek, illetve mindegyik egységesen csak téli, nyári vagy négyévszakos lehet. A felnik ellenőrzése sem marad el, deformálódás, repedés nem lehet rajtuk ahogy a kerékcsavaroknak is hiánytalanul és épen a helyükön kell lenniük. Apró kavicsfelverődéssel a szélvédőn nincs okunk aggódni, viszont nagyobb felületű, a vezető fő látóterében lévő sérülések, valamint repedések esetén csak új szélvédővel menjünk vizsgázni. Sok éve kedvelt az ablakok fóliázása, ennek jogszabályi előírásait be kell tartani. Ha műbizonylattal ellátott, hatóság által jóváhagyott fólia kerül az autónkra, nem lesz vele probléma. Nem utolsósorban az ablaktörlő és -mosó működőképessége is sorra kerül, tehát vizsga előtt a szakadt, csíkosan törlő lapátokat cseréljük le és töltsük fel az ablakmosó tartályt is.

Forrás: Bárdi Autó

Sötétben fontos, hogy lássuk, merre megyünk és persze minket is megfelelően lásson a többi közlekedő. A világításnál is első számú elvárás, hogy repedt, törött, hiányos búra nem lehet az autónkon. Alapkövetelmény, hogy minden külső világításnak hibátlanul működnie kell, azonban az, hogy világít, még nem elég. Szabványos, a gyári előírásoknak mindenben megfelelő fényforrások lehetnek beszerelve, a mindenféle tuning izzóknal, utólagos ledeknek, házilagos bekötéseknek nincs helye. Régebbi autónál az esetleg utólagosan felszerelt nappali menetfényre is vonatkoznak előírások. Ha xenon fényszóróval szerelt az autónk, akkor az automata szintezés és a lámpamosó nem hiányozhat, és a ködlámpák sem maradnak ki a vizsgálatból. Érdemes előzőleg átnézni a világítórendszereket, a kiégett izzót vagy más problémát kijavítani. Figyeljünk a harmadik féklámpára is, sok esetben ez okozhat gondokat a vizsga során.

Forrás: Bárdi Autó

Sokan nem is gondolnák, de a műszaki során az utastérben is körbenéz a vizsgabiztos. Na nem azért, hogy a kárpit tisztaságára vagy a kopott kormánykerékre tegyen megjegyzést. Helyette a biztonsági tartozékok, mint a biztonsági övek, fejtámláknak a meglétét és működésüket ellenőrzi. Stabilan rögzítettnek és állíthatónak kell lennie az üléseknek, a légzsákok hiányáról vagy hibajelzéseiről szó sem lehet. Utóbbi vonatkozik minden, a műszerfalon megjelenő hibára is, tehát a visszajelzők csak a beindításkor világíthatnak, utána már nem.

Forrás: Bárdi Autó

A motortér sem marad ki az ellenőrzés alól, első körben olaj, illetve egyéb folyadékszivárgások nyomait kutatják. Ha találnak, akkor csak ideiglenes műszakira számítsunk. Rosszabb a helyzet, ha például slagból készült csöveket, esetleg házilagos elektromos át- és bekötéseket találnak, utóbbiak akár tüzet is okozhatnak. Korábban külön okmány, a zöld kártya tartalmazta a környezetvédelmi vizsgálatok eredményeit. Ez ma már teljesen beépült a műszaki vizsga folyamatába, a külön kártya pedig megszűnt. Alapjáraton majd pedig emelt fordulaton is megmérik a károsanyagok mennyiségét, amelyeknek a határértékek alatt kell lennie. Legkésőbb itt fény derül a kiiktatott katalizátor, DPF, ledugózott EGR és hasonló ügyeskedésekre. A kipufogónak fontos szerepe van, többek között felel azért hogy a káros gázok ne jussanak az utastérbe, illetve hangtompító funkcióval is bír. Feltéve, hogy minden eleme ép, nem lyukas, nem fúj ki, a felületi rozsdával nincs gond, amíg az nem okoz tömítetlenséget. Átalakított rendszert vagy sportdobot csak az előírásoknak megfelelő, műbizonylattal ellátott esetben engednek át.

Forrás: Bárdi Autó

A legtöbb sofőr ritkán szokta az autója alját nézegetni, a műszakin viszont nagyon is árgus szemekkel vizsgálják át ezt a részt is. Egyrészt a rozsda nyomait keresik, másrészt a futómű és a fékek főbb alkatrészeinek állapota is jól felmérhető. Olajfoltos lengéscsillapító, szakadt, kotyogó gömbfejek és szilentek mutatják meg magukat és máris csak ideiglenes vizsgára van esélyünk. Erősen korrodált, törött, repedt alkatrészekkel még ez is elúszik, máris megbuktatják az autót. Ugyancsak alulról lehet könnyen átnézni a kormányművet és azok részegységeit. Itt kopogás, gyanús zajok, nagy holtjáték, nem működő szervorásegítés a főbb veszélyek. A fékeknél az enyhén vállas féktárcsa, illetve az ésszerű mértékben kopott fékbetét még nem buktató tényező, feltéve, hogy a műszeres mérést is teljesítik.

Forrás: Bárdi Autó

Ahogyan a kipufogógázról sem szaglással döntik el, hogy megfelelő-e, úgy a lengéscsillapítók és a fékek állapotát is műszeres méréssel nézik meg. Mindkét egység kiemelten fontos a biztonságos közlekedés szempontjából, így a határértékek nem teljesítése esetén semmiképp nem lesz sikeres vizsgánk. A műszerek nem csak az adott tengelyen, hanem minden egyes keréken önállóan is mérik a teljesítményt. Ez azért fontos, mert az egy tengelyen lévő kerekek közötti eltérés sem lehet túlzottan nagy. Ha tudjuk, hogy már csereérettek a fékjeink, akkor jobb még a vizsga előtt ezeket cserélni. Lehet, hogy érzésre még jól lassul az autó, de könnyen lehet, hogy a méréseknél mégis kellemetlen percek várnak ránk. A fékekhez kapcsolódik a fékcsövek átvizsgálása is, bármilyen repedés vagy szivárgás azonnali kizárást jelent, ilyen autóval életveszélyes közlekedni. Az üzemi vagy lábféken felül a kézifék sem marad ki az ellenőrzésből, egy jól beállított rendszer 3-4 fognyi kattanás után már elegendő rögzítést ad.

Forrás: Bárdi Autó

A feltárt hibáktól és a különböző vizsgálatok, illetve mérések eredményeitől függően háromféle minősítéssel távozhatunk a műhelyből. Amennyiben minden rendben volt, esetleg csak minimális, balesetveszélyt nem jelentő apróságot találtak, akkor sikeres volt a vizsga. Megnyugodhatunk, hogy az autónk megfelelő állapotban van, legközelebb két év múlva kell ismét a vizsgasoron megjelennünk. Ha közvetlen veszélyt nem jelentő, de nagyobb problémákra derült fény, akkor ideiglenes vizsgát kap az autó. Ez két hónapra érvényes és ezen idő alatt kell a feltárt hibákat megjavítani, majd újabb vizsgára kell jelentkeznünk. A legrosszabb eset, ha nem kap műszakit az autó, mert ez azt jelenti, hogy egy vagy több súlyos, akár életveszélyt jelentő hibával rendelkezik, ami azonnali javításra szorul. A javítás után természetesen itt is újbóli vizsga szükséges. Jobb megelőzni ezeket a helyzeteket, tartsunk rendszeresen karban és jó állapotban az autónkat, így a műszaki vizsga nem nyűg, hanem egy rutin teendő lesz számunkra.

Forrás: Bárdi Autó

Ne feledjük tehát, hogy 2022 június 30-a a határidő, azaz már csak pár hét áll rendelkezésünkre, hogy érvényes műszaki vizsgával rendelkezzen az autónk. Most már a járványügyi korlátozások sem jelentenek semmilyen akadályt a szervizelésben, tehát már csak rajtunk múlik, mikor kerül sor a vizsgára. A sikeres és érvényes műszaki vizsga birtokában nem csak a saját, hanem a többi közlekedő biztonságát sem veszélyeztetjük, és nem kell tartanunk a hatósági büntetésektől sem.