Erre figyelj, ha 2. generációs Seat Alhambrát / VW Sharant vásárolsz!

Kategóriájának egyik utolsó képviselője a Seat Alhambra: a 2010-ben bemutatott típus még a hagyományos, 7 személyes egyterűek kategóriájában jelent meg, így nyoma sincs a manapság annyira népszerű, SUV-s kialakításnak. Ez pedig egy családos embernek rengeteg előnyt jelent, elég csak a teljes értékű hátsó üléssora vagy épp lehajtott ülések melletti hatalmas raktérre gondolni.  A Volkswagen Sharannal közös Seat Alhambra a konszern legtöbb típusához hasonlóan egyentechnikát használ: a váltók és motorok ismerősek lehetnek más VW-csoportos autókból. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének olyan dolgok, amelyek kiemelt figyelmet érdemelnek.

Sokkal kevésbé rozsdásodnak

Az egyik ezek közül a karosszéria: a Volkswagen sokat javított ennek a generációnak a rozsdavédelmén, így a korábbiakhoz képest a Sharanok és az Alhambrák is lényegesen kevésbé korrodálnak. A korai évjáratokban azért így is előfordulhatnak apróbb fényezési hibák, illetve a küszöböket, a sárvédőíveket és az ajtók alját minden esetben érdemes átnézni.

Fontos kiemelni, hogy tágasságuk miatt ezek a modellek igen közkedvelt utazóautók, gyakran évi 60-70 ezer kilométer is belekerülhet egy-egy szálloda vagy taxis vállalat által használt példányba. Mivel Európa egyes országaiban továbbra is sózzák az utakat a jégmentesítéshez, így könnyen belefuthatsz egy, a felszínen még tetszetős, ám alul már igencsak rozsdás példányba. Ezért azt javasoljuk, a vásárlás előtt mindenképp vizsgáltasd át a kiszemelt példányt egy autószervizben: ehhez használd a GarVisor közösségi autószerviz-értékelő és kereső weboldalt amivel ellenőrzött műhelyek közül válogathatsz a közeledben.

Alaposan nézd meg, jól működnek-e az extrák

Ahogyan már említettük, ezeket az autókat nemcsak a családos, de a vállalati ügyfelek is kedvelik: nem véletlen, hogy kis szerencsével igazán felszerelt darabot is kifoghatunk. Elérhető volt navigációs,  elektromos toló- és csomagtérajtós, xenon fényszórós, bőrüléses modell, illetve sok autót szereltek motoros oldalajtókkal is.

Ezt a gyár extraként kínálja és amikor jól működik, nemcsak kényelmes, de rendkívül biztonságos is: egy beépített érzékelőnek köszönhetően ugyanis már a legkisebb érintésre is megáll az ajtó, így nem fordulhat elő, hogy gyermekünk kezét például becsípi csukódás közben. Nos, a hiba épp ebben az érzékelőben lehet, ha ugyanis elromlik, az ajtó megáll és csak kézzel tudjuk becsukni. Szerencsére tehát mozgatható, de onnantól nem működik elektromosan. Maga a csere nem nagy meló, de az alkatrész nem olcsó, így a javítás összege elérheti a 100 ezer forintot.

Ha már az elektromos anomáliáknál járunk, érdemes még megemlíteni még egy másik kellemetlen problémát. Mivel egy 7 üléses, nagy egyterűről van szó, ezért a gyártó a tetőbe és az oldalsó oszlopokba is épített szellőzőrostélyokat. Télen azonban előfordul, hogy legfeljebb az alsó, a lábtérben található szellőzőkből jön a meleg. Ezt egy szelep meghibásodása okozza, amelyben eltörik egy tengely, így nem képes állítani a levegő irányát. Vásárlás előtt tehát feltétlen ellenőrizd, hogy a hátsó szellőzőkből is megfelelően meleg levegő érkezik.

Néhány tulajdonos még a kerékfordulatszám jeladó meghibásodására panaszkodik: ilyenkor általában az ESP-hibajelzés villan fel, az alkatrész meghibásodásakor ugyanis nem működik a menetstabilizátor és a blokkolásgátló.

Válassz minőségi akkumulátort

Apróbb elektronikai hibák ezen kívül is jelentkezhetnek, de ezeknek gyakran az elöregedett akkumulátor az okozója: mivel sok Alhambra igencsak felszerelt, elektromos extrákkal bőségesen ellátott autó, egy gyengélkedő akkumulátor már hibákat okozhat. Egy akkumulátor élettartama felhasználástól függően általában 4-5 év, ezért esélyes, hogy a használt autód vásárlása után nemsokkal cserélned kell a már elhasználódott akkumulátort.

A Bárdi Autó kirendeltségein raktárról elérhető Bosch EFB rendszerű S4-es akkumulátorok mindig garantálják a gyors motorindítást, még leghidegebb téli reggeleken is. A Bosch a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítója, így ebbe a Seatba is több Bosch alkatrész került az összeszerelés során, vagyis, ha a Bosch akkumulátort választod, akkor a gyári minőséget tudod visszaépíteni az Alhambrádba vagy Sharanodba.

Jól bírja a beltér a használatot

Apropó összeszerelés: mivel Volkswagen-csoportors termékről van szó, a beltér minősége jó, még így, 250 ezer kilométer környékén is egyben van a beltér – sem a kormány, sem az ülések nem kopottak. Igaz ez a konkrét bézs színű kárpit igen kényes, ilyet tényleg csak az vásároljon, akinek nem gond néhány havonta alaposan áttisztítani a kárpitokat.

A beltér vizsgálatakor azt javasoljuk, hogy nézd meg a hátsó, lehajtható ülések mozgatómechanikáját is: szépen kell, hogy lecsukódjanak, illetve felhajthatók legyenek. Főleg az ex-taxi vagy céges buszként használt autóknál fordulhat elő, hogy nehezebben mozog egy-egy ülés.

Megbízható dízelmotorok

A Volkswagen jól tudta, hogy a Sharan/Alhambra kedvelt utazóautó lesz, ezért a kezdetektől a megbízható 2 literes dízel modellcsaládot építették be. A használtpiacon is többségében dízelmotoros verzióval találkozhatunk, ezek mindegyike igen megbízhatónak számít.

Igaz, azt tudni kell, hogy a 2015-től megjelent, újabb motorcsalád már AdBlue-val üzemel, ezt az adalékot pedig az autó által jelzett időközönként újra kell tölteni. Alapvetően azonban sok meglepetés egyik 2.0 CR-TDI-vel sem lesz, a megfelelően használt autóknál a befecskendezőrendszer és a részecskeszűrő is hosszú ideig megbízható marad.

Óvatosan a benzinesekkel

2015-ig nem ajánlanánk maradéktalanul a benzines Alhambrákat: az 1.4-es  TSI motor rendkívül bonyolult, turbós-kompresszoros felépítése miatt nem az örökéletnek készül, előfordulhat, hogy már 150 ezer kilométernél gond van vele. Magas olajfogyasztása miatt a korai 2.0 TSI-k sem ajánlhatók, a 2015-től beépített újabb motorcsaláddal már nincsenek ilyen problémák.

Érdemes megjegyezni, hogy minden, szíjas motorral szerelt Alhambra vezérműszíj-csereperiódusa több mint 200 ezer kilométer, ezt nem érdemes megvárni, mi inkább már 150-180 ezer kilométer között cserélnénk a szükséges vezérlés alkatrészeket. Ugyanígy a 30 ezer kilométeres olajcsere-periódust is lerövidítenénk és az olajcseréket 15 ezer kilométeres futásteljesítmény után végeznénk el. Hosszabb távon ugyanis bőven meghálája az Alhambra a gyakoribb olajcseréket!

Ellenőrizd a váltó működését is

A legtöbb Alhambra 6 fokozatú kéziváltót kapott, fontos tudni, hogy ehhez dízel- és benzinmotor esetén is kettőstömegű lendkereket társítottak. Ellenőrizd a vétel előtt, hogy nincs-e hangja az alkatrésznek! Az automata váltók kedvelői a 6 fokozatú DSG-vel szerelt Alhambrákat választhatják: a duplakuplungos nyomatékváltó megbízható, itt a 60 ezer kilométeres olajcsere-periódusra kell figyelni.