Enélkül nem indul az autó: ismerd meg az akkumulátort!

Az akkumulátor évtizedek óta az autók és más járművek egyik legfontosabb alkatrésze, mégis hajlamosak vagyunk kevés figyelmet szentelni neki – egészen addig, amíg egy meghibásodás miatt hirtelen főszerepbe nem kerül. Bár az autóakkumulátor története szinte egyidős magával az autómobillal, napjaink összetett, elektronikával teli járműveiben jóval nagyobb feladat hárul rá, mint korábban bármikor. A legtöbben úgy gondolnak rá, mint a motor indításához szükséges energiára, azonban ez csak a szerepek egyik része. Indítás után ugyan a motor működéséhez már nincs szükség az akkura, de az elektromos fogyasztók táplálása továbbra is rajta keresztül történik. A motor által hajtott generátor gondoskodik arról, hogy a töltöttsége mindig megfelelő szinten maradjon.

Hosszú fejlődési folyamat vezetett a ma használatos, szabványos méretű, személyautók esetében jellemzően 12 voltos akkumulátorokig. A részletes történeti áttekintés helyett érdemes inkább a jelenleg elérhető típusokra és azok helyes használatára koncentrálni. A mai autók többségében már gondozásmentes, zárt felépítésű akkumulátor található, amely nem igényel sav- vagy desztilláltvíz-utántöltést, ellentétben a régebbi megoldásokkal. Motorkerékpárok esetében még előfordulnak utántöltős típusok, de egyre nagyobb arányban ott is a gondozásmentes változatok terjedtek el. Ezek nagy előnye, hogy rendkívül alacsony az önkisülésük, így akár hónapokig is megőrzik töltöttségüket anélkül, hogy használnánk őket.

Az elmúlt évtizedben az autóiparban általánossá vált a start-stop rendszer, ami jóval nagyobb terhelést jelent az akkumulátor számára, különösen városi közlekedés során. Ilyenkor a motor minden megállásnál leáll, majd újraindul, miközben az álló motor mellett a fogyasztókat továbbra is az akku látja el energiával. Ez a működés már új technológiát igényelt, így születtek meg az AGM és EFB akkumulátorok, melyek mechanikailag és kémiailag is eltérnek a hagyományos típusoktól. Bizonyos modern, nagy teljesítményű luxus- és sportautókban pedig már lítiumionos akkumulátorok is előfordulnak.

A régebbi járművekben az akkumulátor cseréje gyors és viszonylag egyszerű folyamat, de szerszámok és kellő hozzáértés nélkül érdemes inkább szakemberre bízni, különösen az újabb típusokat, ahol az új akkumulátort „fel kell tanítani” az autó elektronikájának. Ennek hiányában könnyen hibák vagy meghibásodások jelentkezhetnek. Ilyenkor mindenképp ajánlott megfelelően felszerelt műhelyt választani, amelynek megtalálásában a Garvisor.com közösségi szervizkereső és értékelő oldal nagy segítség.

Amikor elérkezik az akkumulátor cseréjének ideje, első lépésként meg kell határozni, pontosan milyen típus volt az autóban. Ehhez a kezelési kézikönyv is jó támpontot ad. A fizikai méret kiemelten fontos, hiszen minden autónál adott a rendelkezésre álló hely. Mellette figyelni kell a kapacitásra és az indítóáram értékére is. A kapacitás legfeljebb felfelé térhet el, a kisebb érték ugyanis nem ajánlott. Az indítóáram főleg dízelmotoroknál kritikus, mivel ezek beindítása nagyobb energiát igényel. Szintén lényeges paraméter az akkusaruk helyzete és mérete, mert a fordított póluskiosztású akku egyszerűen nem köthető be, és előfordulhat, hogy az ázsiai modellek vékonyabb pólusú változatot igényelnek.

Ha az autó gyárilag EFB vagy AGM akkumulátorral szerelt, akkor kizárólag azonos típusra cserélhető. A hagyományos akkumulátor ilyen helyzetben nagyon gyorsan tönkremegy, és a garancia is elvész. Bár elméletben fordítva – hagyományos helyett AGM vagy EFB – használható lenne, ennek gazdasági haszna nincs, így általában nem javasolt. A csere alkalmával érdemes szemügyre venni a tápkábelek és saruk állapotát is, mert az oxidáció vagy a mechanikai sérülések indítási problémákat okozhatnak.

A választás során végül az egyik legfontosabb szempont, hogy megbízható, tartós és minőségi akkumulátor kerüljön az autóba. A Bosch, mint nagy múltú német gyártó, rendkívül széles kínálattal rendelkezik, legyen szó régebbi, hagyományos rendszerű járművekről vagy a legmodernebb start-stop technológiával szerelt modellekről. A Bosch akkumulátorok 2 éves gyártói garanciával érhetők el, és a Bárdi Autó hazai kirendeltségein, valamint a webáruházban azonnal, készletről megvásárolhatók. A régi, hibás vagy lemerült akkumulátort pedig a Bárdi Autó bármely kirendeltsége díjmentesen átveszi, így a cserét gyorsan, biztonságosan és környezetkímélő módon intézhetjük.