Elment az angyal: ezek voltak Roger Moore legjobb filmes autói

Roger Moore halála alaposan felkavarta az érzelmeket, hiszen egy igazi úriember távozott az élők sorából. Moore karrierjét számtalan siker kísérte, így a hazai közönség is többek között az Simon Templarként, Lord Brett Sinclairként illetve James Bondként ismeri. Ezért úgy gondoltam, érdemes összegyűjteni, hogy számomra melyek a legkülönlegesebb autók amiket vezetett a filmjeiben:

6. Renault 11

Az 1985-ös Halálvágta egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor James Bond egy ejtőernyővel érkező ellenséget üldözi. No nem az ejtőernyős, hanem a Renault 11-es miatt hagyott bennem nyomot ez a jelenet.

 view-to-a-kill-renault-11-james-bond.jpg

Gyakorlatilag nem történik más, mint mai szemmel kicsit béna módon egyre inkább elhagyja az alkatrészeit(értsd, levágja a tetőt a beléptető kapu, precízen lekapja a hátulját egy másik autó), a francia csodajárgány, így végül már csak az első traktusa marad meg. Persze ez nem akadályozza meg Bondot. így két keréken, üzemanyagtank nélkül is sikerül a lehető legközelebb jutnia az üldözött félhez.

5. AMC Hornet

Aston Martin, esetleg Lotus? Na persze… Az 1974-es, Az aranypisztolyos férfi egy igen jó példája a termékelhelyezésnek, hiszen hősünk egy vadonatúj, épp a szalonból ellopott AMC-vel ered a szintén AMC-t vezető gonosz nyomába. Üldözés közben aztán egy már félig összeroskadt hídon is átkel Bond az autóval, méghozzá úgy, hogy 180 fokos fordulatot hajt végre.

 5-amc-hornet.jpg

A film maga bennem nem hagyott mély nyomokat, de erre azért emlékeztem, hiszen mindig is úgy gondoltam, hogy 74-ben azért komoly trükktudás kellett ahhoz, hogy ezt megcsinálják. Nem is tévedtem nagyot, kiderült, hogy ez volt a világ első, számítógépes tervezés segítségével végrehajtott ugrása. Persze az autót átalakították (egy ember ült csak benne, az is középen), de így is bravúrosra sikeredett a felvétel (a videóban 5 perctől jön):

4. Aston Martin DBS

Ki ne emlékezne a Minden lében két kanálra, az 1971 és 72 között futott sorozatra. Tony Curtis és Roger Moore  nevével fémjelzett alkotás számtalan szép autót (és nőt!) vonultatott fel a 70-es évek elejéről, amik közül kiemelkedik a Moore által használt Aston Martin DBS.

b5fbacb8b4cb7f0898e385ea35b84ffb.jpg

Legyen szó akár a Ferrari Dino-val történt versenyzésről, vagy épp lányok kergetéséről, a DBS Moore igazi társa volt a filmben. Nem véletlen, hogy a felvételek során használt egyik, 4.0 literes, sor6-os motorral szerelt gyönyörűség egy 3 évvel ezelőtti aukción rekord áron533 ezer fontért, azaz 191 millió forintért talált gazdára.

3. Citroen 2CV

29 döngető lóerő és az ellenségek: ez volt a kulcsa az 1979-es Bond film, a Szigorúan bizalmas egyik izgalmas jelenetének, amelyben Bond két Peugeot 504-es elől menekült.

best-of-bond-citroen-chase-for-your-eyes-only-di.jpg

Bár esztétikailag a kacsa igencsak megszenvedte a hajszát, végül mégis sikerrel zárult a jelenet, hiszen nem a Citroen, hanem az egyik Peugeot landolt egy fa tetején.

2. Lotus Esprit

Szerintem nincs olyan ember, aki ne emlékezne az 1977-es, a Kém aki szeretett engem című film epikus jelenetére, amikor tengeralattjáróvá alakul Bond Espritje. Bá az autó akár cementet is lőtt az ellenségére, a tengeralattjáró-üzemmód volt az, ami filmtörténeti klasszikussá emelte nemcsak az Espritet, de magát a Kém aki szeretett engemet is.

lotus_esprit_s1_submarine.jpg

Mindez nem véletlen, hiszen az ultra high-tech autó beforduló kerekeivel, átalakuló műszerfalával és beépített rakétájával igazi csodának hatott 40 évvel ezelőtt. Szerencsére a készítők nem vették magukat túl komolyan, így a vízálló borításon bejutó aranyhalra és részeg, káprázó szemű nyaralóra is futotta a végén 🙂

1. Volvo P1800

Bond ide vagy oda, azért Roger Moore leghíresebb filmes autója mégsem őfelsége titkosügynökéhez, hanem Simon Templar-hoz kapcsolódik. Az 1960-as évek világhírűs sorozatában Moore a Volvo máig készült leggyönyörűbb kupéját, a P1800-asat használta.

 article-2429701-1820596b00000578-609_634x476.jpg

Az 1962 és 1969 között futó sorozat nemcsak Moore csillagát, de az angyali Volvo karrierjét is az egekbe repítette, így karrierje alatt nem győzött eleget gyártani belőle a svéd vállalat. Érdekesség, hogy a világon a legtöbbet magánszemély által használt autó is egy P1800, ebben a járgányban mára több, mint 5 millió kilométer van!