Oké, Batman talán még sosem volt ennyire gáz, mint manapság. Örök hála érte Ben Afflecknek. De legalább most itt van egy Batmobile-szerű SUV, amivel könnyedén kitűnhetsz az X6-osok és a Q8-asok szürke egyhangúságából.
Amellett, hogy úgy néz ki, mint a Batmobile, amivel Christian Bale száguldozott és kergette a bűnözőket Gotham utcáin, az új Karlmann King egyúttal a valaha gyártott legdrágább SUV is. Ráadásul a hírek szerint csak nagyon limitált példányszámban lesz elérhető. Szóval, ha szeretnél egy sajátot, nem árt sietni. Feltéve, hogy lapul néhány millió dollárod a matrac alatt, amitől szívesen megszabadulnál.
A Karlmann King megszületését a kínai IAT Automobile Technology nevű cégnek köszönhetjük. Ők álmodták meg ezt az extrém formavilágot és bérelték fel azt az 1800 fős európai stábot, akik a Ford F-550-es alapjaira megépítették a „kocsit”. A 4,5 tonnás alap modell, amit egy 6,8 literes, V10-es hajt, induló ára a tervek szerint 2 millió dollár lesz. Feltéve, hogy nem szeretnél bele némi extrát is az alapfelszereltségen túl.
Míg kívülről a szénszálas ötvözetből és acélból készülő – igény szerint akár páncélozott golyóálló – kasztni biztosítja a katonai harci jármű szerű megjelenést, addig a beltérben inkább egy limuzin tartozékaival találkozhatunk: TV, játékkonzol, hangulatvilágítás, hűtőszekrény, kávégép és akár privát széf is.
A Karlmann King tehát a tökéletes választás gazdag hülye gyerekeknek, maffiavezéreknek, esetleg gettó rappereknek, akiknek vagy egy csomó fölösleges pénzük, de ízlésük annál kevesebb. Viszont vezetés és egy jó presszókávé kortyolgatása közben sem kell aggódniuk, ha netán a 8. kerületben tűzharcba keverednének.