Jósolni lehet, de roppant nehéz feladat. Igazság szerint, szinte lehetetlen előre megmondani, hogy egy bizonyos autó vajon klasszikussá nemesedik-e az évek során. Ennél is fogósabb a kérdés: mi lehet az a tényező, ami kivívja egy-egy modell számára ezt a státuszt? Ám minden – ma már klasszikusnak vagy legendásnak számító – autó ugyanúgy újként és jelentéktelenként kezdte pályafutását. És azok, akik a megfelelő időben szereztek be belőlük egy-egy példányt, később meglehetősen jelentős profittal tudtak túladni rajtuk.
Ebben a cikkben természetesen most nem a fehér hollónál is ritkább Ferrarikról vagy Porschékról lesz szó. Sokkal inkább az elérhető árú, megfizethető autók közül próbáltuk kiválogatni azokat, melyek néhány éven belül a jövő klasszikusai lehetnek. Szóval, ha mindig is a 80-as, 90-es évek egyik jellegzetes vasára vágytál – és esetleg még keresni is szeretnél rajta – akkor itt az idő elkezdeni szétnézni a piacon.
Ford Focus
A Ford európai részlege 1998-ban mutatta be a Focust, mint az akkor már közel 40 éves Escort utódját. 1999-ben elnyerte az európai Év Autója díjat és kora ellenére, még ma is kifejezetten szemrevalóak a vonalai és jó eséllyel a 90-es évek egyik legnépszerűbb családi autóját tisztelhetjük benne.
Audi TT
Szintén 1998 terméke az Audi TT, ami valószínűleg jellegzetes formavilágának köszönhetően nem számít(ott) az egyik legnépszerűbb modellnek és sokan nem is tekintenek rá úgy, mint potenciális „klasszikus” alapanyag. Ám mi úgy véljük, épp a szokatlan dizájn lesz az, ami miatt néhány éven belül változhat a helyzet.
Citroën XM
Elsőre elég biztos befutónak tűnhet a Bertone által megálmodott, 1989-ben piacra dobott Citroën XM, hiszen mindkét elődje, a DS és a CX is elképesztő népszerűségre tett szert. Viszont az XM a maga idejében nem volt annyira kelendő, mint az ikonikus felmenők, ám a varázsgömbünk szerint a veteránkor küszöbén álló modell is követni fogja ősei példáját.
Saab 900 Turbo
Aki biztosra akar menni, az most kezdjen el vadászni magának egy Saab 900 Turbót, lehetőleg még az 1979 és 1993 között gyártott első generációból. Ugyanis a svéd gyártó jelen modelljét már most kezdik felkapni a klasszikusok kedvelői, ám még mindig megfizethető áron lehet hozzájuk jutni.
Subaru Impreza Turbo
A komoly ralipedigrével rendelkező, első generációs Impreza Turbo újkorában hihetetlenül népszerű modell volt. Elsősorban Colin McRae-nek (és természetesen Carlos Sainznak, valamint Richard Burns-nek) köszönhetően. Igaz az első példányokhoz egyre nehezebb hozzájutni, ami azt jelenti, hogy az áruk egyre csak emelkedni fog.
Lexus LS400
A Lexus LS400-as a kilencvenes évek elején az első olyan japán autónak számított, ami kényelmét és kifinomultságát tekintve fel tudta venni a versenyt a német prémiummárkák modelljeivel. Ráadásul rendkívül megbízhatónak bizonyult. Az első és második generációs LS-ek európai eladásai szárnyaltak az előző évezred utolsó évtizedében, így bár kishazánkban olyan, mint tűt keresni a szénakazalban, de néhány kilométerrel arrébb, a sógoroknál már egészen jutányos áron lehet találni nagyon jó állapotú példányokat.
Audi A2
Akárcsak a TT-t, az A2-est is egyedi formavilág jellemzi. Az Audi célja egyértelműen az volt az ötajtós, kiskategóriás egyterűvel, hogy egy olyan kisautót készítsen, ami el tud vinni négy embert Stuttgarttól Milánóig egy tank üzemanyaggal. Ráadásul a „3L”-es, dízelmotorral szerelt, automataváltós verziója az első olyan ötajtós kocsinak számított Európában, ami 100 kilométeren kevesebb mint 3 litert fogyasztott.
Ford Puma
A Ford Puma egy különleges furcsaságnak számított, amihez hasonlóval nem igazán találkoztunk az új évezredben bemutatott modellek között. A sportos kúpét a Fiesta alapjaira álmodták meg és kiváló menettulajdonságokkal rendelkezett. Hogy mégsem lett közönségkedvenc az szinte biztosan a szokatlan formavilág számlájára írható. Létezett egy limitált szériás „verseny” Puma is, ami ma már értékes ritkaságnak számít, de egy hagyományos modellt lényegesen egyszerűbb beszerezni.
Volkswagen Golf II GTI
A jó állapotban lévő 1-es Golf GTI-k egyre komolyabb összegekért cserélnek gazdát. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy az utódmodellek, a második generációs GTI-k is követni fogják ezt a példát. A nehézséget csupán csak az jelenti, hogy gyári állapotú (tuning mentes) példányt találjon az ember. De a feladat nem lehetetlen.
Mazda MX5
Csak idő kérdése, hogy a Mazda MX5-ösök árai elkezdjenek rohamosan emelkedni. Bármelyik darabnak örülnénk otthon, de egyértelműen a bukólámpás első generáció a favorit. Sajnos az MX5 tulajok is – a Golfosokhoz hasonlóan – előszeretettel módosítgattak autóikon, szóval a gyári állapot az apró sportkocsi esetében is felértékelődik.
Fiat Multipla
A Multipla több nemzetközi és hazai fórumon is versenyben van a világ legrondább autója címért. Ezzel kapcsolatban nem szeretnénk véleményt formálni (ízlések és pofonok), de valószínűleg éppen a szokatlan/meghökkentő formavilág az, ami ezt a modellt kiemeli a tömegből és rendkívül népszerű lehet a gyűjtők körében.