A legelső Magyar Grand Prix – 1936

Hétvégén már 34. alkalommal rendezik meg Mogyoródon a Formula-1-es Magyar Nagydíjat. 1986-ban Magyarország lett az első helyszín a Vasfüggönyön túl, ahová ellátogatott a Száguldó cirkusz. Ráadásul azóta is évről-évre, megszakítás nélkül vendégül látjuk az F1 mezőnyét. Ezt rajtunk kívül csak két helyszín, Monte-Carlo és Monza mondhatja el magáról. Pedig nem sokon múlott, hogy helyettünk ne Kína, a Szovjetunió vagy Jugoszlávia rendezhessen futamot.

De azonban már kevesen tudják, hogy a Formula-1 világbajnokság 1950-es megszületését megelőzően már rendeztek egy Magyar Grand Prix-t. Erre az eseményre 1936. június 21-én került sor, a Népligetben, ahol a kor legjobb versenyzői – Rudolf Caracciola, Manfred von Brauchitsch, Achille Varzi, Tazio Nuvolari – és a legjobb versenyautói – Mercedes-Benz, Auto Union, Alfa Romeo – csaptak össze a dicsőségért.

20160621elso-nepligeti-nagydij3.jpg

A legnagyobb csapattal a Mercedes-Benz és az Auto Union alakulata érkezett: csapatonként tizenhat szerelőt és 2-2 fő „segéderőt” hoztak magukkal. Nem is csoda, hiszen a két világháború között a német autóverseny-csapatok elsődleges célja a saját technológiájuk, ezáltal az „árja faj” feljebbvalóságának demonstrálása volt a Grand Prix-futamokon.

A Mercedes-Benz három W25B típusú versenyautóval érkezett meg Budapestre. Az autók tengelytávját 28 cm-rel rövidítették meg, tekintettel a kanyargós városi pályára. Sofőrként az 1935-ös Európa-bajnok, Caracciola mellett von Brauchitsch és a monacói színekben induló Louis Chiron tekerte a kormányt Alfred Neubauer csapatában. A nagy rivális Auto Union is három kurtított tengelytávú Type-C-t hozott magával a IX. kerületben található parkba, amiket Bernd Rosemeyer, Hans Stuck és az olasz Varzi vezetett.

Enzo Ferrari csapata három gyári Alfa Romeóval nevezett a megmérettetésre. A vörös autókat három olasz versenyző, Tazio Nuvolari, Antonio di Brivio márki és Mario Tadini vezette. Bár Brivio és a későbbi Formula-1-es világbajnok, Luigi Fagioli benevezett a versenyre, végül nem álltak rajthoz. Brivio helyére a csapat tartalékversenyzője, Anthony Dobson ugrott be.

b0059daf27f9850a2fd3ebd2720cef2cfa4bbb50.jpg

A magyar közönség egy hazai pilótának is szoríthatott, Hartmann László személyében, aki egy nem kimondottan versenyképes Maserati 8CM-mel nevezett.

A korabeli lapok beszámolói alapján a vasárnapi versenyre több mint százezer néző sereglett ki a Népligetbe, hogy megcsodálhassa a kor legjobb autóversenyzőit. A sporteseményt Horthy Miklós kormányzó is megtisztelte jelenlétével.

A versenyzőknek 50 kört, azaz pontosan 250 kilométert kellett teljesíteniük az 5000 méter hosszú pályán. A legjobb edzésidőt (2:38,15 – 113,82 km/h) és ezzel az első rajtpozíciót Rosemeyer érte el Auto Unionjával.

A rajt előtt öt perccel ágyúlövés dörrent a verseny tiszteletére. A rajtzászló pontban fél tizenegykor csapódott le, útjára engedve a mezőnyt. Az első kör végén Rosemeyer vezetett, Stuck, von Brauchitsch, Caracciola és Nuvolari előtt. A negyedik körben Rosemeyer, von Brauchitsch és Caracciola elkezdett meglépni a mezőnytől. Nuvolari ekkor már 15 másodperces hátrányban volt a vezető hármas mögött.

Caracciola – a Mercedes motor erőfölényét kihasználva – a 10. fordulóban az élre tört. Röviddel ezután Chiron Mercedesének motorja megadta magát, és a monacói kiállt. A 21. körben, mivel nem érezte jól magát (az erős, maró hatású benzol-etanol keverék üzemanyag gőze szivárgott be a pilótafülkébe) Stuck a boxba hajtott és átadta autóját a tartalékpilótának, Ernst von Deliusnak.

A 26. körben az élen haladó Caracciola hirtelen lassulni kezdett, majd feladta a küzdelmet, miután az ő Mercedese is kilehelte a lelkét.

vamosi_peter.jpg

A vezető helyet megöröklő Rosemeyer kényelmes előnyre tett szert, miközben Nuvolari von Brauchitschot gyötörte a második helyért. A 29. körben a német meglehetősen körülményesen hajtott végre egy lekörözést, így Nuvolari könnyedén megelőzte a Mercedest. Ekkor Rosemeyer már 37 másodperccel vezetett.

Az Alfa Romeót terelgető olasz vérszemet kapott, és néhány kör alatt felzárkózott az élen álló Auto Unionra. Von Brauchitschhoz hasonlóan Rosemeyer sem tudott mit kezdeni a mögötte tolakodó Nuvolarival. Nagy igyekezetében a 34. körben keresztbe csúszott az egyik kanyarban, és csak centiméterekkel kerülte el Nuvolari elszáguldó Alfáját.

Ettől kezdve „a száguldó mantuai” a verseny végéig megőrizte a vezető pozíciót, és bár autója lassabb volt, mint német riválisaié, mégis több mint 14 másodperces előnnyel nyerte meg az első Magyar Grand Prix-t. Rajta kívül a verseny másik hőse Hartmann László volt, aki ugyan csak hetedikként ért célba, ő azonban másfél literes kocsival versenyzett a 4-5 literes behemótok ellen.

A Mercedes csúnyán „lebőgött”. Caracciola és Chiron egyaránt motorhiba miatt kényszerült a verseny feladására; a verseny vége előtt néhány körrel még a harmadik helyen autózó von Brauchitsch pedig megcsúszott és egy villanyoszlopnak csapta versenyautóját. Neubauer csapatfőnök annyira elkeseredett a tripla kieséstől, hogy még üvöltözni is „elfelejtett” versenyzőivel. Valószínűleg lelkiekben már a Göbbels propagandaminiszternek szánt magyarázaton gondolkodott…

Az első Magyar Grand Prix sikere ellenére a viadal után hosszú-hosszú csönd következett a magyar GP-sprotban. Pontosan 50 esztendőt kellett várni arra, hogy a száguldó cirkusz a világ legjobb autóversenyzőivel visszatérjen hazánkba – ezúttal már a Hungaroringre. Az azóta eltelt negyed évszázadban pedig megannyi látványos futammal és számos legendává nemesedett történettel gazdagította Magyarország a Formula-1 históriáját.

Az 1. Magyar GP végeredménye
Népliget, 1936. június 21.

  1. Tazio Nuvolari (ITA) Alfa Romeo 8C-35 2:14:03,46 óra (112 km/h átlag)
  2. Bernd Rosemeyer (D) Auto Union Type-C +14,2 mp. hátrány
  3. Achille Varzi (ITA) Auto Union Type-C +2 kör hátrány
  4. Mario Tadini (ITA) Alfa Romeo 8C-35 +3 kör hátrány
  5. Ernst von Delius (D) Auto Union Type-C +4 kör hátrány
  6. Austin Dobson (GB) Alfa Romeo 8C-35 +5 kör hátrány
  7. Hartmann László (HUN) Maserati 8CM +6 kör hátrány

Leggyorsabb kör: Nuvolari, 2:35,68 (155 km/h átlag)foto_4.jpg