A motorozás több mint egy egyszerű közlekedési eszköz. Ezt az életérzést csak az értheti igazán, aki már kipróbálta, milyen kétkeréken döngetni az utakon. Akár lámpától lámpáig gyorsulva, tiltáson húzva a gázt (senkinek sem ajánljuk), akár kényelmes tempóban elmotorozva a naplementébe. A lényeg ugyanaz. Szabadon, mindentől és mindenkitől függetlenül falni a kilométereket. Hogy ezt egy vadiúj GSX-R 1000-es, egy háború előtti BMW, vagy a nagypapádtól örökölt Pannónia nyergében teszed, az már részletkérdés.
Következő sorozatunkban összeszedtük a történelem – szerintünk – legikonikusabb motorjait.
Ez vár ránk:
- sztenderd
- robogók/mopedek
- cafe racerek
- klasszikusok
- krúzerek
- sportmotorok
- szuperbike-ok
Képzeljünk el egy átlagos tizenéves srácot: suliba jár, órák után együtt focizik a haverokkal vagy videójátékokkal játszik (de természetesen csak miután megírta a leckét és segített a szüleinek a házimunkában), egyre élénkebben érdeklődik a csajok iránt és naná, hogy nem szeretné, hogy mindenhova a szülei hurcolják, ezért amint lehet, megszerzi a jogsit segédmotoros kerékpárra és inkább robogóval vagy mopeddel furikázik a városban.
De természetesen nem csak a tinédzserek, hanem a városban közlekedők körében is igen népszerűek a robogók és mopedek, hiszen könnyűek, egyszerűen kezelhetőek és a dugó sem jelent akadályt számukra. Ráadásul ha megéheznénk, a robogók közelében igen gyakori a pizza előfordulási esélye.
Honda Super Cub
A Honda Super Cub a világ legnépszerűbb motorkerékpárja. Nem véletlenül forgalmazzák már több mint 60 éve. Miért olyan népszerű? Mert egyszerű, mint a faék: kapsz egy szinte elpusztíthatatlan egyhengeres motort, többféle kivitelből választhatsz és a fenntartási költségeket fillérekből megúszod. Ennek köszönhetően szinte a világ bármely pontján megtalálható Ázsiától Afrikán keresztül Dél-Amerikáig. Ha az emberek mindennapos közlekedésére gyakorolt hatását nézzük, leginkább a Ford T-modellel és a Volkswagen Bogárral emlegetik egy lapon. Jelenleg is 15 országban gyártják világszerte és már több mint 100 millió példány készült belőle az elmúlt 60 év során.
Yamaha FS1
Az 1972-ben bemutatott Yamaha FS1, avagy Fizzie, azonnal a kezdő motorosok kedvencévé vált Európa szerte. Pedig nem volt egyszerű dolga, hiszen olyan ellenfelekkel szemben kellett bizonyítania, mint a Honda SS50 vagy a Suzuki AP50. Az első modelleket még pedállal lehetett beindítani, mint egy Babettát, ám a későbbi évjáratokon a pedálok helyét már átvette a klasszikus berúgókar. És bár az egyhengeres motor „csak” kétütemű volt, szemben a nagy rivális SS50 négyüteműjével (ami ugye kevésbé környezetszennyező), népszerűségben a Honda mégsem tudta felvenni a versenyt a FS1-essel.
Vespa 50 Special
A II. világháborút követően Enrico Piaggio, a cég alapítójának fia úgy érezte, egy modern és megfizethető megoldást kell kínálnia, hogy segítse, egyszerűbbé tegye a tömegek közlekedését. Ennek eredményekként született meg 1946-ban az első Vespa. A többi pedig már történelem, ahogy mondani szokták. Az 50 köbcentis, kétütemű, 2,5 lóerős Vespa a Piaggio történetének legkelendőbb modellje lett. Ráadásul a világon az egyik legnagyobb példányszámban értékesített járműnek számít. Később ugyanazt a vázat már 90 és 125 köbcentis motorral is meg lehetett szerezni. A Vespa neve pedig mára már egyet jelent a stílusos közlekedéssel. Igaz, aki erre vágyik, annak már elég mélyen a zsebébe kell nyúlnia.
Puch Maxi
A Puch Maxi a ’70-es, ’80-as évek egyik legnépszerűbb mopedjének számított és nem csak a megbízhatósága, egyszerű fenntarthatósága miatt. Ugyanis az apró, kétütemű osztrák gép 1,5 liter benzinből kényelmesen meg tudott tenni 100 kilométert, ami az olajválság közepén kifejezetten kívánatos közlekedési eszközzé tette városi környezetben. Ráadásul még a motorok tekintetében is lehetett válogatni. A Maxi elérhető volt 1, 1,5 és 2 lóerős változatban is. Arról már nem is beszélve, hogy a Puch Maxi kísértetiesen hasonlít a Vasfüggöny innenső oldalán hasonlóan népszerű Jawa Babetta 207-esre. És nemcsak ránézésre, hiszen technikai megoldások tekintetében is nagyon hasonló a két járgány. A legszámottevőbb különbségként a vázat említhetnénk: a Puch préselt lemez váza a tankot is magába foglalta, ami jóval modernebbnek számított, mint a Babetta csővázas megoldásánál. Viszont a csehszlovák gépet már megszakító nélküli, tranzisztoros gyújtással szerelték, ami úttörőnek számított.
Simson Schwalbe KR51
Míg tőlünk nyugatra a kétkerekű közlekedésre vágyók Hondákkal, Yamahákkal vagy éppen Vespákkal robogtak az utakon, addig a Vasfüggönyön innen a Simson számított szinte egyeduralkodónak. A keletnémet gyár a ’60-as években indította útjára az úgynevezett „madárszériát”, melynek tagjai a Spatz (Veréb), a Star (Seregély), a Sperber (Karvaly), a Habicht (Héja) és végül a Schwalbe (Fecske) voltak. A kor robogóira hajazó külsővel gyártott Schwalbe (ami a közhiedelemmel ellentétben a KR50-es és nem a Star utódja) számított (és számít ma is) a „madárszéria” legismertebb és legelterjedtebb tagjának. A KR51-es a Simson történetének legnagyobb darabszámban gyártott modelljének számít: 1964 februárja és 1986 decembere között összesen 1.058.300 darabot készítettek belőle.
A „klasszikus” KR51-est az M53-as kódnevű, 3,4 lóerős motorral szerelték, ami „turbós” blokként vált ismertté. Itt egy mechanikusan hajtott turbinakerék gondoskodik a blokk minél jobb hűtéséről. A modell kezdetben csak kéziváltóval (1964 őszén jelent meg a lábváltós) és csupán kék, világoszöld és szürkés-bézs színekben volt elérhető.
A nagy változás 1979-ben következett. Ekkor jelent meg a KR51/2, ami egy többek között új, 3,7 lóerős blokkot kapott. Az új blokknak köszönhetően a kipufogódob átkerült a jobb oldalra. A KR51/2-t már három, illetve négysebességes váltóval, valamint sötétkék, meggypiros, okkersárga, kávébarna és méregzöld színben is meg lehetett vásárolni.