Autógyártók Magyarországon 2. rész

Új cikksorozatunkban a rendszerváltás óta eltelt időszakban Magyarországon létesült autógyárakkal foglalkozunk. Az első részben a hazánkban legrégebben jelen lévő Opel és Suzuki szerepelt, melyeket újabb márkák és gyárak követtek. Jelen cikkünkben újabb két ismert márka, az Audi és a Mercedes hazai történetét ismerhetitek meg.

Audi

1992 meglehetősen fontos év volt a magyarországi autógyártás szempontjából. A Suzuki majd az Opel üzemének megnyitójának árnyékában már egy harmadik autógyár is készülőben volt. Végül 1993-ban az Audi Hungária megkezdte a működését, a német gyártó Győrt választotta helyszínnek. A várost a kiváló közlekedési kapcsolatok és a magas színvonalú műszaki képzés miatt választották. Kezdetben csak motorok gyártását tervezték ide, később viszont autógyártással is bővítették a portfóliót.

Motorgyártóként az első perctől fontos szerep hárult a gyárra, hiszen az itt készülő erőforrásokat a Volkswagen csoport számos típusába építik be. Napjainkban már ez Európa legnagyobb motorgyára, ugyanis évente több mint 2 millió motor készül itt. A gyár az évek során folyamatos bővítéseken és fejlesztéseken esett át, végül 1998-ban elindult egy kis léptékű jármű összeszerelés is. Később az ikonikus TT kupé és kabrió változatát is itt gyártották a közelmúltig. 2013-ra elkészült a teljesértékű járműgyártó üzem is.

Innentől kezdve valóban autógyárrá is előlépett a győri üzem. Elsőként az A3 limuzin és kabrió változata gördült le a gyártósorról. Később pedig a Q3 és Q3 Sportback kompakt SUV gyártását is megkezdték, e két modell gyártása jelenleg is tart. 2016-ban az egymilliomodik, 2020-ban már a másfélmilliomodik legyártott autót ünnepelte a cég. Motorgyártás terén is említésre méltó, hogy a hétköznapi 3 és 4 hengeres erőforrásokon túl nagy teljesítményű V6 és V8 motorok is készülnek itt. Sőt, az Audi R8 600 lóerős V10-ese is itt készült a típus megszűnéséig.

Az elmúlt évek során további fejlesztésekkel nagy hangsúlyt fektettek az automatizálásra és a digitalizációra is. Ezen felül a környezetbarát technológiák alkalmazása és az energiahatékonyság is komoly figyelmet kap. Ide kapcsolódik, hogy immár nem csak belsőégésű, hanem elektromos motorok is készülnek Győrben. Ráadásul a gyártáson felül komoly kutatás-fejlesztési központ is a győri üzem. Összesen több mint 12 ezer embert foglalkoztat az Audi Hungária, így munkaadóként is a legnagyobbak közé tartozik az országban.

Mercedes-Benz

Az Audihoz képes jóval fiatalabb a Mercedes-Benz hazai története. 2012-ben indult meg a gyártás a kecskeméti üzemben, a helyszín kiválasztását itt is alapos tervezés és vizsgálat előzte meg. A gyártó úgy látta, hogy a kedvező földrajzi elhelyezkedés és a szakképzett munkaerő okán Kecskemét ideális helyszín az üzem felépítésére. Ellentétben az Audival, a Mercedes a kezdetektől autógyártásban gondolkodott, az autókba építendő motorok viszont nem itt készülnek.

A gyár alapvetően azért létesült, mert a Mercedes ekkor bővíteni kívánta a kompakt modelljeinek számát. Kezdetben a korábbi B-osztály, valamint a CLA és CLA Shooting Brake típusok gyártása kezdődött meg Kecskeméten. A CLA a generációváltás után továbbra is itt készül, de 2018 óta az A-osztály, majd 2021-től az EQB gyártását is ide telepítették. Utóbbi egyben az első Magyarországon gyártott teljesen elektromos autómodell.

A Mercedes több mint 4000 embert foglalkoztat a gyárban és folyamatosan bővítik, növelik a kapacitását az üzemnek. Az Audihoz hasonlóan a környezetvédelem és fenntarthatóság kiemelt szerepet kap a cégnél. Ennek köszönhetően egy hatalmas napelempark is létesült a gyár területén. A jövőbeli tervek között további új modellek, köztük elektromos típusok gyártása is szerepel. Kecskeméten a gyártás mellett kutatás-fejlesztési tevékenységet is folytatnak, köztük az elektromos és egyéb alternatív meghajtások irányában.

A Suzukihoz és Opelhez hasonlóan az Audi és a Mercedes is jelentős mértékben hozzájárul Magyarország gazdasági teljesítményéhez és fejlődéséhez. A többezer fős saját munkavállalón túl a belföldi beszállítókon keresztül további jelentős mennyiségű munkahelyet teremtettek. Prémiummárkaként a legmodernebb és legfejlettebb technológiákat alkalmazzák és egyúttal komoly presztízst is jelentenek az ország számára.

Sorozatunkat hamarosan folytatjuk a harmadik résszel, amelyben a két legfiatalabb, jelenleg még építés alatt lévő autógyárral foglalkozunk majd.