Nemrég szavazták meg az Európai Unió illetékesei, hogy 2035-től már nem lehet új belsőégésű erőforrással szerelt autót forgalomba hozni és árusítani. Szóval van szűk 13 éve felkészülni erre az autóiparnak, addig pedig az átmenet korszakát éljük majd. Ennek egyik nem túl szerethető jele a downsizing, vagyis a kis köbcentis, turbós motorok használata, amik akár meglehetősen szép verdákba is bekerülhetnek.
Dél-Amerikából érkezett
Ezek közé tartozik mostani tesztalanyunk, a Volkswagen Taigo is, ami a márka legújabb szabadidőautója, méghozzá kupés formavilággal. Maga a típus bejelentése kevés európai fület talált meg anno, először 2020 májusában Dél-Amerikában rántották le róla a leplet, majd 2021 nyarán érkezett meg az öreg kontinensre. Többféle felszereltséggel vásárolható meg, hozzánk a Style kivitel érkezett, méghozzá 1.0 TSI motorral és automata váltóval, virítóan piros színben.
A Taigo ugyanarra az MQB A0 platformra épül, mint sok más modell a konszernen belül, legközelebbi rokona pedig a T-Cross és a T-Roc. Ezeknek az autóknak a stílusjegyei pedig szinte mindenhol megfigyelhetők. Nagy tűzijátékra persze nem szabad számítani, olyan németesen visszafogott a kocsi eleje, bár a ledes fényszórók feldobják a formát. Szépen szórják a fényt, szóval az esti közlekedésben is sokkal magabiztosabban vehet részt a sofőr, felárért pedig már mátrix technológiás megoldást is kaphatunk.
Kívül kompakt, belül tágas
Méreteket tekintve 4270 milliméteres hosszúságról és 2566 milliméteres tengelytávolságról számolhatunk be, vagyis a kisebb crossoverek közé tartozik ez a modell. Ennek persze megvan az előnyei, például jól manőverezhető a négykerekű a városban, a parkolást egyébként szenzorok, valamint közepes képminőségű kamera segíti. A Volkswagenen belül lassan megszokhatjuk, hogy a két lámpát bizonyos felszereltségnél egy ledes csík köti össze, ami modern, vagány és egységét egyedül az embléma töri meg. Világíthatna már végre az is.
Oldalról nézve a klasszikus SUV-os stílusjegyek sem hiányozhatnak, úgy mint a kerékjárati íveken és a padlólemez szélén végigfutó műanyag elem, a lemezek domborítása az első kerék felett indul és szépen egyenesen tart egészen a hátsó lámpatestig. Ami aztán már tényleg olyan, mint a T-Roc/T-Cross párosnál, csak magának a Taigónak a feneke menőbb, hiszen coupés. Leginkább a Renault Arkanára hajaz, talán egy fokkal szebb is, de ez szubjektív. A csomagtérajtó mögött 440 liternyi terület várja a bőröndöket, ennek mérete a hátsó ülések támlájának ledöntésével növelhető.
Nem túl izgalmas, kemény beltér
Aki már ült újkori Volkswagenben, annak nem marad tátva a szája a beltér láttán sem. Vagyis de, hiszen vannak nagyon jó megoldások, mint például a digitális kijelzők, és rosszabbak is, mint az anyaghasználata. Csomó helyen ugyanis kopogós, silányabb, rossz tapintású műanyag fogad, és persze nem fogja senki cirógatni az autót, mégiscsak bosszantó, hogy ilyen áron nincs valami puhább vagy esetleg szövet borítás. Plusz nagyon sok a zongoralakk, aminek a strapabírása erősen kérdőjeles, hiszen könnyedén koszolódik, karcolódik.
A kormány legalább jól néz ki, háromküllős, multigombokkal, alul kicsit csapott kialakítással. Mögötte digitális a műszerpanel, némileg személyre is szabható, de az elég kínos, hogy nem tölti ki az egész területet, hanem a mellette lévő feketeség külön lett megvilágítva, úgy, mint a 90-es évek elején. Mondjuk rá, hogy retro? Inkább bazári. Van azért nagyobb kijelzővel rendelkező Digital Cockpit is szerencsére. A központi kijelző ennél azért látványosabb, éles képpel rendelkezik, plusz vezetékmentesen támogatja az Apple Carplay-t és az Android Autót.
A fedélzeti rendszer sebessége kielégítő, funkcionalitása szintén, ám fizikai gombokat nem kapott, tapicskolni kell a gyorsan maszatolódó fekete felületeket. Na és lejjebb tekintve jön az igazi feketeleves, a klímavezérlő panel. Aki kitalálta, őt klíma nélküli kocsiba ültetném örökre, mert ez az egész rész úgy borzasztó, ahogy van. Ujjcsúsztatással kell növelni vagy csökkenteni a levegőáramlás mennyiségét, az ülésfűtéshez is meg kell érinteni a megfelelő felületet. Pontatlan, nehézkes és elveszi a figyelmet az egész, remélem, ezt a következő generációnál vagy a ráncfelvarrásnál módosítják.
A váltókar átlagos, sokat mondjuk nem kell tologatni ide-oda, mellette van a start/stop gomb, de felszereltségtől függően több billentyű is sorakozhat egymás alatt. Pohártartóból kettő is jutott, az ülések kényelme pedig korrekt, amikor száz kilométert autóztam egyhuzamban, utána sem szálltam ki fájó derékkal. Jó hír, hogy a hangszigetelés is korrekt minőségű, lényegében még autópályán haladva is csendes marad az utastér.
Apró motor kissé hektikus váltóval
Persze magát az autópálya tempót azért nem a tesztkocsiban dolgozó 1 literes TSI-vel fogjuk a leggyorsabban elérni. A 999 köbcentis motor 110 lóerő teljesítményre képes, megfelelő fordulaton pedig 200 newtonméter nyomatékot ad le. Nem rossz adatok ezek, a 3 henger hangja pedig szerencsére nem igazán szűrődik be az utasokhoz. Alapvetően 90-100-ig teljesen jól viszi a kasztnit, még 130-140-ig is vállalható, nagyobb tempóra pedig a magyar KRESZ szabályok miatt úgysem lesz itthon szükség. A tesztautóban a feláras 7 fokozatú DSG automata váltó dolgozott, ami nincs túlzottan összhangban a motorral. Menet közben jól kapcsolgat, de nagyobb gázadásnál 1-2 másodpercet is várni kell, mire reagál, és a hátramenetnél is ránt egyet, ami szintén bosszantó.
Motorból van gyengébb és erősebb is, előbbi a 95 lóerős szintén 1.0 TSI, utóbbi viszont már 1.5-ös, négyhengeres és 150 lóerős. A négy tárcsafék rendben lefékezi az autót, a pedál lenyomására pedig fokozatosan épül fel a fékhatás, jól adagolható. A futómű elöl gólyalábas MacPherson, hátul pedig csatolt hosszlengőkaros, adaptív lengéscsillapítás nincs. Ezzel együtt meglepően kényelmes a Taigo, jól fekszi az utat, nem ütnek fel az úthibák, nem pattog el a kanyarokban. Ennél több élményt valószínűleg csak az 1,5-ös motorral élhetünk át vele, az 1 literes ehhez kevés.
Van étvágya és ára is
Sajnos a kis motor meglehetősen éhes is, városban simán felszippant átlagban 8-9 litert a tankból 100 kilométer alatt, és autópályán sem csökken az étvágya 7 liter alá. Országúton a Taigo is megelégszik úgy 5-6 literrel, de ez nem különösebben nagy bravúr. Nekem sok városi közlekedéssel és úgy 350 kilométer megtétele után kerek 8 literrel zárt a Volkswagen legújabb crossovere. Ahogy mondják, nem jó, de nem is tragikus. Vezetősegítő asszisztens rendszerek vannak dögivel: táblafelismerés, akár adaptív tempomat, sávtartó, sávelhagyás figyelmeztetés, éberségfigyelés, tolatókamera, vészfékasszisztens.
Jöjjenek végül a piszkos anyagiak. Ahhoz, hogy a Taigót hazavigyük, szükségünk lesz legalább 8 millió forintra, de itt még csak 95 lóerőt, 5 fokozatú manuális váltót és Life alapkivitelt kapunk. A 110 lóerős Style 9,3 milliótól indul 6 fokozatú váltóval, az R-Line csomag pedig már legalább 9,6 millió forintba kerül. A nem túl meggyőző automata felára 700 ezer forint, az 1.5 TSI-hez ez már alap, így pedig 10,8 millió a végösszeg. Nyilván semmi sem olcsó manapság, a Polónál ráadásul nagyobb a Taigo, a Golfhoz képest pedig tágasabb. Konkurensek terén talán a Hyundai Bayont vagy a Ford Pumát lehetne említeni. Összességében csalódni nem lehet a konszern újdonságában, talán a beltér anyaghasználata és a váltó hangolása hagyhat némi hiányérzetet majd a sofőrben.