Bár sokan úgy gondolják, hogy a tanulmányautók csak az elmúlt 20-30 évben jöttek divatba, bizony régebben is sok különlegességgel örvendeztettek meg minket az autógyártók és a karosszériaépítő stúdiók. Mivel a küszöbön van már az idei Frankfurti Autószalon, úgy gondoltam, ideje 6 olyan különleges koncepcióautót bemutatni, amelyek szerintem a mai napig futurisztikusnak tűnnek, pedig több esetben is már elmúltak 50 évesek!
Ferrari 512 S Modulo
Az 1970-es évek az olasz formatervezés egyik fontos időszakának számított, így egyre másra jelentek meg a szebbnél szebb autócsodák, akár a sorozatgyártott, akár a koncepció modellekre gondolunk. Ebben az időszakban ért csúcsra a Bertone és a Pininfarina rivalizálása, ennek pedig olyan autókat köszönhetünk, mint a Ferrari P5 vagy az Alfa Romeo Carabo koncepciók. A csata folytatódott 1970-ben is, méghozzá a Pininfarina tervezte Ferrari 512S Modulóval.
Az autó elképesztően futurisztikus külseje Paolo Martinhoz kötődik, aki akkoriban a Pininfarina egyik vezető formatervezője volt. Ferrarihoz méltóan persze nemcsak a külső, de a belbecs is ütős, a Modulo ugyanis az olasz autógyártó V12-es motorját kapta meg, az 550 lóerős aggregát 3,1 másodperc alatt repítette 100 km/h-s sebességre a járgányt. Az autó 2014-ben került jelenlegi tulajdonosához, aki a vétel után azonnal felújította, így mára gyári állapotában nyűgözi le az érdeklődőket.
General Motors Firebird III
1953-ban jelent meg a General Motors Firebird koncepcióautója, amelynek formáját a repülőgépek ihlették. Mivel a különleges, gázturbinás motorral hajtott koncepció zajos sikert aratott, ezért a GM újabbakat is készített, 15956-ban a Firebird II-vel, 1959-bem a Firebird III-mal, míg 1964-ben a Firebird IV-gyel állt elő. Szerintem a kvartettből a legizgalmasabb a Firebird III, hiszen ennek a formája üt a legnagyobbat a mai napig.
A GM akkori dizájn-atyaúristenének, Harley Earl-nek a vezényletével tervezett, igazi jövőautó mozgatásáért egy 225 lóerős Whirlfire GT-305 gázturbinás motor felelt, ami mellé egy kéthengeres, 10 lóerős benzinmotort is beépítettek az autó többi rendszerének működtetésére. Az egyedi, kettős „buborék fedéllel” készült karosszériába olyan újdonságok kerültek, mint a sebességtartó automatika, a blokkolásgátlóval ellátott fékek, illetve a légkondicionáló. Ráadásul még olyan „űrkorszaki” újításokat is beépítettek a mérnökök, mint a repülőkön is megtalálható speciális légfék vagy épp a távirányítós kulcs. Ráadásul kormány sem került az autóba, a vezető a két buborék között elhelyezett joystickkal irányította a Firebird-öt.
Norman Timbs Special
Ugyan már 70 éves, a mai napig lenyűgöző Norman Emil Timbs Special névre keresztelt járműve. Miután Timbs a 40-es években többek között a Tucker Automobiles-nál dolgozott és részt vett sikeres indianapolisi versenyautók kifejlesztésében is, úgy döntött, ideje egy saját autó megalkotásának. Az egyedi típust többek között két, az 1930-as években bemutatott Grand-Prix versenyautó inspirálta, Timbsre ugyanis nagy hatást gyakorolt az Auto-Union Type C és a Mercedes-Benz W25 Avus Streameliner.
A kézzel készült Special egy 1948-as Buick Straight 8 motort használ, amihez kettő karburátor és két kipufogó tartozik. A közvetlenül az ülések mögé beépített erőforrás akár 190 km/h-val tudja repíteni az alig 1 tonnás autót, vagyis nemcsak szép, de a korához képest igen erős is. Ennek ára is volt, Timbsnek ugyanis 10 ezer dollárjába került az egyedi darab megalkotása, ez mai árfolyamon 95 ezer dollár vagyis 25 millió forint. Bár ez alapvetően nem elképesztő összeg, a lemezek alatt egy hagyományos, nem túlságosan drága Mercury-t találunk vagyis sokba került az, hogy ilyen jól nézzen ki a Special. Az autó ugyanakkor sokáig nem kapta meg azt a figyelmet amit megérdemelt, hosszú ideig például egy sivatagban porosodott, ahol 2002-ben találtak rá. Szerencsére nem hagyták veszni a járgányt, így az egy aukcióra került, ahol jelenlegi tulajdonosa megvásárolta majd teljes körűen felújította és azóta is ellátogat vele a nevesebb kiállításokra.
Ford Nucleon
Az amerikai gyártó ugyanis 1957-ben, az akkor menőnek számító atomenergiára építette a Nucleon névre keresztelt prototípusát. Az atomautóban minden megvolt, ami akkor futurisztikusnak tűnt, nem véletlen, hogy az autó külseje is egy rakétával kombinál pick-upra, semmint egy hagyományos személyautóra hasonlított. Az igazi érdekesség a hátuljában lévő mini atomreaktor lett volna, amivel akár 8000 kilométeres hatótávot is elérhettek volna a mérnökök.
Magát a különleges formát is ez inspirálta, többek között ugyanis az volt a fejlesztők célja, hogy a bent ülőket ilyesformán is megvédjék a káros sugárzástól! Persze azért más módon is védték volna az utasokat és az autó környezetét. A cél ugyanis az volt, hogy egy olyan, kisméretű radioaktív pajzs készüljön, ami könnyű és biztos védelmet jelent a sugárzás ellen. A technológiai fejlődés nem ebbe az irányba mozdult, így hiába az ígért, 8000 kilométeres hatótáv, az atomautóból végül nem lett semmi. Ez az autó annyiból különc, hogy mozgó prototípust sohasem készítettek, csak maketteken létezett. Mondjuk nem csoda, ember nem volt, aki atomreaktor elé ült volna be…
Chrysler Streamline X
Ugyan mára pusztán egy Ford felszereltségi szinté silányult, régen az autós formatervezés élvonalbeli szereplője volt az olasz Ghia. Az ő nevükhöz kötődik a Chrysler 1955-ös koncepciautójának, a Streamline X-nek a megalkotása is. A z 1955-ös Torinói Autószalonra készült műremek külseje az olasz formatervező zseni Giovanni Savonuzzi nevéhez fűződik. Savonuzzi Virgil Exner, a Chrysler akkori dizájnfőnökének megbízásából alkotta meg a formát. A cél többek között az volt, hogy egy olyan autót alkossanak, amelynél a hátsó kerekek tapadása megfelelő, jól bírja a keresztszelet és emellett a Chrysler által akkoriban kísérletezett turbinamotor beépítésére is alkalmas.
Ez utóbbi azonban a gyártáskor került bele, helyette egy, az OSCA által fejlesztett, 1,5 literes, négyhengeres erőforrás dolgozott a hátsó traktusban. Legalábbis a közelmúltig. Scott Grundfor, a jelenlegi tulajdonosa ugyanis nemcsak 125 ezer dollárért megvette az autót, majd restaurálta a karosszériát, de az eredeti terveknek megfelelően egy turbinamotort is rakott bele, Ezzel végre olyan lett a járgány, ahogyan eredetileg is tervezték.
Lancia Stratos Zero
Ha már a cikket egy 1970-es Ferrari 512 S Modulo-val kezdtem akkor most jöjjön a válaszlépés! Amíg ugyanis a Ferrari modellje az 1970-es Genfi Autószalonra készült, addig a Lanciát a nem sokkal utána megrendezett Torinói Autószalonon mutatták be. A Bertone autójára talán nem túlzás azt állítani, hogy ma is eláll tőle az ember lélegzete: a Lancia Stratos Zero ugyanis gyönyörű lett. Az autó tervezésekor az volt az egyik fő cél (amellett, hogy odapörköljenek a Pininfarinának), hogy minden korábbinál alacsonyabb legyen a születendő jármű. Ez sikerült is, a Marcello Gandini által tervezett karosszéria alig 84 centiméter magas volt, ami még ma is elképesztő adat, hát még 47 évvel ezelőtt!
A Lancia Fulvia négyhengeres erőforrásával készült autó megalkotásakor felhasználták a kor Lancia modelljeinek alkatrészeit is, de úgy, hogy közben a Startos Zero nem hasonlít semmire sem. Nem véletlen, hogy az egyetlen példányban készült és a mai napig elképesztő értéket képvisel: 2011-ben 761 ezer euróért talált gazdára. Mindez persze annak is köszönhető, hogy 2000-ben alaposan felújították. Erre szükség is volt, mivel röviddel az 1970-es Torinói Autószalon után szürkére fényezték a karosszériát, ami pedig messze nem ütött akkorát, mint az eredeti bronz árnyalat. Szerencsére mára helyreállt a rend és bronz színben, a gyári állapotában ejti ámulatba az érdeklődőket ez a különleges járgány.