Vezérlés nélkül nem megy: belsőégésű motorral szerelt autónk mozgásba lendüléséhez elengedhetetlen, hogy folyamatosan szabályozzuk a motor szelepeinek nyitását és zárását. Ahhoz, hogy a főtengely forgómozgása eljusson a vezérműtengelyig, vezérműláncot vagy vezérműszíjat építenek be a gyártók. Míg előbbi -a gyártók reményei szerint- nem szorul cserére az autó élete során addig utóbbit megadott idő után mindenképp cserélni kell. Lássuk, ezzel kapcsolatban mire érdemes figyelni:
Mikor kell új vezérműszíjat beépíteni?
Ez autótól függ: az elmúlt években folyamatosan növelték a gyártók a vezérműszíjak élettartamát, a szíjhajtás így a korábbi, 100 ezer kilométer helyett manapság már akár 200 ezer kilométer is kibír. Ez azonban nem azt jelenti, hogy csak a kilométerre kell figyelni: mivel a szíj is öregszik, ezért a kilométerfutás mellett van egy meghatározott élettartam is. Ez is legalább akkora figyelmet érdemel, tehát ha 5 év vagy 150 ezer kilométer a vezérműszíj csereintervalluma, akkor is új szíjat és görgőket kell beépíteni, ha 5 év alatt csak 60 ezer kilométert tettünk meg autónkkal. Ugyanígy fordítva is: nem érdemes csak azért elhúzni a cserét, mert az autó „csak” 3 éves, de mentünk már vele 160 ezer kilométert.
Mit okoz, ha elmarad a csere?
Bajt. Ha ugyanis a szíj elszakad, a motorban a felső holtpontnál járó dugattyúk összeérnek a szelepekkel, ez pedig azt jelenti, hogy tönkremennek a nyitott szelepek, sérülnek a himbák és a dugattyútetők is, magyarul egy 50-60 ezer forintos vezérműszíj-csere árának többszörösét leszünk kénytelenek kifizetni a szerelőnek. Pusztán azért, mert nem figyeltünk oda. A szíj szakadását egyébként sok esetben nem is maga a szíj elöregedése okozza, gyakran a vízpumpa vagy a görgők tönkremenetele és megfeszülése vezet a végzetes motorkárosodáshoz. Ezért érdemes készletben gondolkodni: a legtöbb vezérműszíj-gyártó kínálatában komplett, akár vízpumpát is tartalmazó készletet is találunk. Az, hogy az adott szettben például mennyi görgő található, a konkrét motortípustól függ, egy V motor esetén például több görgőt építenek be a gyártók, mint egy hagyományos, soros elrendezésűnél.
Mi kell a cseréhez?
Ha egyszerűen akarunk fogalmazni, azt mondhatnánk, hogy szerszámok, szaktudás és vezérműszíj-készlet. Ebből kitalálható, hogy érdemes szakemberre bízni a melót, hiszen az, hogy a szíj és a görgők is pontosan a helyükre kerüljenek, alapvetően fontos a művelet sikerességét illetően. Sok múlik azon is, hogy milyen minőségű készletet válasszunk: a gyenge minőségű szíjat és/vagy görgőket tartalmazó készletek ugyanis komoly problémákat is okozhatnak, nem érdemes tehát az alkatrészen spórolni.
Miket kell cserélni?
Bár kaphatók önállóan is vezérműszíjak, célszerű szettben gondolkodni: egy vezérműszíj-készlet vízpumpával és egy hosszbordás-szíj készlet a motor szíjhajtásának komplett cseréjéhez szükséges alkatrészeket tartalmazza. A vízpumpás vezérműszíj-készletekben a vezérműszíj mellett a vízpumpát és a szükséges görgőket is megtaláljuk, a hosszbordás-szíj készletben pedig a szíj mellett a szíjfeszítőt is megtaláljuk a dobozban. Átlagos autót tekintve ez a komplett készlet 100-120 ezer forintból megvan, ami ahhoz képest, hogy milyen fontos alkatrészekről van szó, elfogadható ár. Ezzel kapcsolatban megemlítenénk, hogy a munka nagyságából kifolyólag könnyen lehet, hogy nem is az alkatrészek, hanem a munkadíj teszi ki a költségek nagyobbik részét.
Egy kis érdekesség: a Continental márkanévvel nemcsak a gumiabroncsok, de a vezérműszíjak piacán is találkozhatunk. A márka itt is a minőséget és a biztonságot helyezi a középpontba.
Hogyan válasszunk készletet?
A legfontosabb, hogy megbízható forrásból vásároljunk! Emellett olyan bevált, régóta a szakmában lévő, elismert gyártó termékét válasszuk, amelyiknél biztosak lehetünk a készlet magas minőségében. Itt nemcsak arról van szó, hogy a „nevet fizetjük meg”, hanem ezek a gyártók sok esetben első gyári beszállítóként is dolgoznak, azaz magas szintű minőség-ellenőrzés mellett készítik alkatrészeiket. Mivel ténylegesen a motor épsége a tét, jobb biztosra menni.