10 ok amiért neked is látnod kell a BMW múzeumot!

A BMW vagyis a Bayerische Motoren Werke, azaz Bajor Motorgyár a világ egyik, ha nem “A” legnépszerűbb autógyártó vállalata. A 100 éves történelme rengeteg érdekességet rejt magában, akár motorkerékpárokra, repülőgép-motorokra vagy személyautókra gondolunk.

Azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy a vállalat múltja megérdemel egy helyet, ahol a cég történelmét ismerhetjük meg, a kezdetektől a napjainkig. Szerencsére ez a hely nincs is olyan messze: Münchenig kell érte menni és a BMW Welt, azaz a BMW Világ nevű szalon-élményközpont mellett található.

A BMW Museumot nemcsak az márka fanatikusainak, de mindenkinek érdemes megnézni, hiszen 2-2.5 óra alatt az elmúlt 100 év technikai fejlődésén juthatunk végig. Én a mostani nyaralásom során látogattam el és mondhatom, igazán jó élmény volt! Épp ezért  úgy gondoltam megéri összeszedni 10 pontot, hogy szerintem miért érdemes ide ellátogatni:

1. Megnézheted hogyan újították fel Elvis Persley BMW-jét

img_7840.jpeg

Hosszú ideig eltűntnek hitték, ám a közelmúltban megtalálták és teljesen felújították: Elvis Presley BMW-jének az élete legalább olyan különleges, mint amilyen egykori tulajdonosáé. A bajor vállalat érthető módon rendkívül büszke az eltűntnek hitt megtalálására és restaurálására, így egy igen érdekes kiállítást szerveztek az autó köré.

img_7843.jpeg

Itt megtudhatod, hogyan zajlott a teljes felújítás és milyen alkatrészeket használtak a romos autóból és melyek azok, amelyekből újat kellett beépíteni. Végül pedig, mintegy csúcspontként körbe is lehet járni a kiállított 507-es gyönyörűséget!

2. Itt láthatsz élőben BMW M1-et

img_7835.jpeg

Az 1970-es és 80-as évek egyik álomautója, testközelben! Bizony, a BMW múzeumban egy gyönyörű állapotú, M1-est is megnézhetsz, így közelről is megcsodálhatod, milyen gyönyörű formákat alkotott Giorgetto Giugiaro és csapata. Ráadásul az autó olyan impozáns társakat kapott maga mellé, mint az E30 M3 vagy épp a cápa 6-os.

3. Ilyen egy agyagmodell

img_7813.jpeg

Még mielőtt egy autó karosszériája fémbe burkolózik, számítógépes grafikák és agyagmodellek tucatjai készülnek el. Amíg a grafikák közül jellemzően többet is megmutatnak az autógyártók, az agyagmodellek általában a “kukában” végzik, vagyis a tervezés végén megsemmisítik őket. Valószínűleg így volt ez a mostani, F30 kódjelű 3-as BMW agyagmodelljeivel is, de szerencsére egyet megmentettek az utókornak.

img_7814.jpeg

Ezen jól látható, hogy hogyan is fest egy agyagmodell, és milyen részekből áll össze egy ilyen karosszéria. Bónuszként pedig a tervezési folyamatokat is bemutatják az autó körül, így régi és új képeken is megnézheted, hogy épp milyen tesztelésen esett át az E38-as 7-es ülése vagy épp az új 3-as műszerfala.

4. Motorok, ahogyan még sosem láttad őket

Legyen akár V12-es, V8-as vagy épp sor6-os, a legtöbben az autó szívét csak a motorháztető felnyitása után látjuk, Épp ezért különleges, hogy a BMW múzeumban a bajor vállalat több, igen nagy sikert elért erőforrása is testközelből megcsodálható! Sőt, nemcsak személygépjármű, de repülőgépmotor is van a kiállítás területén.

img_7786.jpeg

Többek között kiállították a II. Világháború egyik legnépszerűbb, több mint 28 ezer példányban készült csillagmotorját is, a BMW 801-et. A 41,8 literes erőforrás távolról is igen jól látható, a legtöbb nézelődő egyből indult is oda, hogy mégis mi ez az óriás 🙂

img_7783.jpeg

Azért fotóztam autós motort is, ezen a képen az 1999-es, 24 órás Le Mans-i verseny győztes motorját, a V12-es P75V-t láthatod.

5. Megtudhatod, milyen szerszámokkal készült az első 3-as kombi

img_7796.jpg

A kombi, vagy ahogyan a BMW-nél nevezik, Touring csak  az E30-as 3-asnál jelent meg, elődjénél még nem kínáltak ilyen opciót. A tervek szerint az E30-asból sem létezett volna kombi, azonban a bajor vállalat egyik mérnöke, Max Reiscbock úgy érezte, neki bizony szüksége van ilyenre. Mivel gyári nem volt, így saját kezúleg csinált egyet!

img_7797.jpeg

Az autó 6 hónapnyi kemény munka után készült el és olyan jól sikerült, hogy nemcsak a haverok, de a BMW vezetősége elismerően nyilatkozott. Ez a példány és Reisbock kitartása vezetett végül oda, hogy 1985-ben, 3 évvel az E30 piacra lépése után, megkezdődhetett a Touring gyártása. Nos, nemcsak egy gyönyörű E30-as kombit, de az első darab elkészítéséhez szükséges szerszámokat is megnézheted a BMW múzeumban!

6. BMW Z1 testközelből

A mai napig lenyűgöző, pedig már több, mint 28 éve jelent meg: bizony, a BMW Z1 cseppet sem számít átlagosnak. Az autóból az alig 8 ezer darab készült a gyártása 2 éve során, így nem meglepő, hogy igazi ritkaságnak számít.

img_7819.jpeg

Én például eddig csak egyszer láttam egyet élőben, így nagyon örültem, amikor a BMW múzeumában személyesen is megcsodálhattam az autót.

img_7844.jpeg

Ráadásul nemcsak egy sorozatgyártott, de az A.R. Penck által 1991-ben “feldíszített” darab is kint volt. Bár az úr művészetével nem teljesen tudok azonosulni, az alapanyag továbbra is nagyon tetszik 🙂

7. Rengeteg régi reklám

img_7807.jpeg

Nemcsak autókat, de jó reklámokat is kiállítottak a BMW múzeumban, így az elmúlt, több mint 7 évtized kiváló alkotásai közül csemegézhetsz. Láthatod az első BMW-járgány reklámját, a 70-es és 80-as évek klasszikus alkotásait, illetve egy-egy stílusos odaszúrást a konkurenciának is.

img_7811.jpeg

8. Motorkerékpárok, üveg mögött

A BMW kínálatát nemcsak autók, de motorok is alkotják, tehát nem meglepő, hogy a gyár történelmét bemutató múzeumban ezek is helyet kaptak.

img_7771.jpeg

Ugyanakkor, – állítólag azért, mert a látogatók többségét, vagyis az autórajongókat ez nem igazán érdekli -, egy üvegfal mögé helyezték a bajor vállalat klasszikus kétkerekűinek a többségét. A két emelet magasan elhelyezett motorkerékpárok az 1920-as évektől a modern korig mutatják be a BMW motorjainak fejlődését.

img_7772.jpg

A fenti képen az 1938-as, RS 255-öst láthatod, amely kompresszorának köszönhetően már akkor 220 km/h-s sebességgel száguldhatott. Nem meglepő, hogy ezt a kerékpárt a mai napig nagy megbecsülés övezi, egy példánya pedig akár fél millió dollárt is érhet.

9. Testközelből is megnézhetsz két forma 1-es autót

img_7777.jpg

Amíg a legtöbb motornak egy üveg mögötti terület jutott, két F1-es autót testközelből is megcsodálhatnak az érdeklődők. A múzeumban ugyanis a 2006-os BMW-Sauber F1.06, illetve az 1983-as Braham-BMW BT50 is kint van, így ha érdekel, hogyan is néz ki egy klasszikus és egy “modern” F1-es autó, ott megnézheted.

10. A BMW Welt is kihagyhatatlan

directions_parking.jpg

Ugyan nem a múzeum, de szorosan kapcsolódik hozzá a BMW Welt, azaz a BMW Világ is. Az ingyenesen látogatható épületben a legújabb típusokból van egy-egy kiállított példány, így az 1-estől a 7-esig minden kint van, ami BMW. Ráadásul 2 Rolls-Royce-ot is kiállítottak, illetve a Mini teljes palettája is megtekinthető volt. Emellett van BMW-ajándéktárgyakkal telepakolt bolt és 4 étterem is, ha esetleg megéhezik a látogató.

img_7731.jpeg

Persze a legjobban azok élvezik a BMW Welt-et, akik épp az új autójukat készülnek átvenni. Látogatásunk alatt is többen jöttek az autójukért, volt aki 3-ast, valaki 5-öst, míg másvalaki egy X3-ast vitt haza.

img_7758.jpeg

Jobb oldalon a leendő tulajdonosokra váró autók

Nem mondom, nem álmodoztam el rajta, hogy milyen jó lenne, ha egyszer én is ilyen körülmények között vihetném haza az új BMW-m 🙂 Jó hír, hogy a Welt teljesen ingyenesen látogatható, de a múzeum sem drága: 1 személynek 10 euró, míg egy 5 fős család 24 euróért juthat be.

Fontos: A lista az én személyes élményeim alapján készült, tehát nem szentírás!