Top 10 autó a keleti blokkból

Próbálkozhattunk volna azzal, hogy összeállítsunk egy listát minden idők tíz legjobb klasszikus, veterán autójáról, de eddigi tapasztalatunk alapján nem lenne sok értelme. Ugyanis az 50 évnyi szovjet agymosásnak és a legendás magyar mentalitásnak köszönhetően úgyis fanyalgás lenne a vége. „Kinek van ezekre pénze egyáltalán?”, vagy éppen „szép, szép, de inkább olvasnék egy Ladáról/Skodáról/Wartburgról”. Pedig a barátnőd sem éppen modell alkat (tisztelet a kivételnek), mégis csorgó nyállal nézegeted a csajokat a Playboy-ban. Bár úgy tűnik, a kocsik esetében azért lényegesen finnyásabbak vagyunk.

Éppen ezért szedtük most össze nektek a keleti blokk szerintünk 10 legérdekesebb, vagy éppen legemlékezetesebb autóját.

10. Barkas B1000

15350194617_3dbc024b31_b.jpg

Ami nyugaton a Volkswagen Transporter volt, az volt keleten a Barkas B1000-es. Ez számított a Chemnitzben (akkoriban még Karl-Marx-Stadt) található gyár legnépszerűbb típusának, amit 1962-ben mutattak be a lipcsei vásáron. Egészen 1989-ig gyártották kétütemű, háromhengeres Wartburg motorokkal, majd a B1000/1-es, ráncfelvarrott modellt már négyütemű motorral 1991-ig, a gyár megszűnéséig. A Barkas számított a szocialista autóipar egyik – ha nem a – leghasználhatóbb mikrobuszának. Erre viszonylag hamar rájöttek a kőműves brigádok is, akik az évek során brutálisan lelakták a B1000-eseket. Amit mégsem, azok pedig szép lassan elrohadtak. Sajnos mára már alig marad 1-2 szinte gyári állapotban megőrzött példány.

9. Trabant P60

sachsenring-zwickau-trabant-p60-116573.jpg

Trabant = kísérő, útitárs. És hát kinek ne lett volna része Magyarországon abban, hogy egy Trabant legyen az útitársa. Naná, komplett generációk nőttek fel kétütemű P601-es, vagy már a Volkswagen Polo motorjával szerelt 1.1-es Trabantokban. Ám a kedvencünk a még gömbölydedebb, 1962-ben bemutatott, 23 lóerős P60-as.

Ami a Trabantokat illeti, valószínűleg a legérdekesebb a gyár „szokatlan” anyagválasztása. A II. világháborút követően ugyanis a német ipar majdnem háromnegyede a nyugati oldalon marad, amit tovább súlyosbított a krónikus acélhiány. Így az autók karosszériájához új megoldásra volt szükség. Erre a célra kísérletezték ki a forradalmi, többrétegű, szerves anyagot, amit duroplastnak kereszteltek.

A P60-asra pedig elég csak ránézni. Concours d’Elegance-t nem fog nyerni, de a maga módján kimondottan bájos kisautó. Szeretjük és kész.

8. Volga GAZ M21

1962-gaz-m21-volga-005-7734.jpg

A GAZ M21-es volt az első modell, ami a Volga nevet viselte. Ez a kocsi volt a keleti-blokk válasza a kor legkelendőbb amerikai autója, a Ford Mainline sikereire. Az M21-es soros, hathengeres, 2,4 literes, 75 lóerős motorja akár 130 km/órás tempóra is képes volt felgyorsítani a kicsinek távolról sem nevezhető, kifejezetten magas építésű kasztnit, amit az akkoriban ritkaságnak számító, rozsdavédelemmel is elláttak. 1959-es megjelenésekor az M21-es számított a Szovjetunió legnagyobb és legfényűzőbb autójának, ám masszív konstrukciójának köszönhetően a későbbiekben előszeretettel használták rendőrségi célokra, valamint nagyon sokan taxiztak vele.

Az M21-esből készült egy V8-as motorral szerelt csúcsmodell is (ezt GAZ M23-nak keresztelték), amit kifejezetten a KGB-nek gyártottak és automata váltóval szerelték.

7. ZIL-117

_71_20zil-117.jpg

A ZIL-117-es egy luxus szedán, amire méreteinek köszönhetően előszeretettel hivatkoznak úgy, mint a Szovjet Limuzinra. A ZIL először 1977-ben mutatta be a kocsit az Moszkvai Nemzetközi Motor Show elődjén, az Autopronon. A motortér egy 6,9 literes, V8-ast rejtett, ami valahol 190 és 201 km/óra körüli végsebességre volt képes. Külalak tekintetében a ZIL-117-es a rendezett, letisztult, modern vonalvezetéséről vált ismertté. A legfőbb oka, a 117-es életre hívásának az volt, hogy legyen egy köztes lépcsőfok a legmagasabb állami- és pártvezetőknek rendszeresített ZIL-114-es és a párttitkárok által használt GAZ-13-as Csajka között. Hét év alatt összesen 50 darabot gyártottak belőle és 117V néven egy kabrió verzió is készült, amivel a Vörös téren rendezett katonai felvonulásokon parádéztak az elvtársak.

Érdekesség, hogy a 2006-os James Bond filmben, a Casino Royale-ban is feltűnik egy 117-es.

6. Tatra 603

1960-tatra-603.jpg

A léghűtéses, farmotoros Tatra 603-as Csehszlovákia gyermeke, ahol kizárólag a párt kiemelt vezetői és a különféle állami cégek vezetői élvezhették a 2,5 literes, V8-as erőforrással hajtott, meglehetősen szokatlan formavilágú kocsi előnyeit. 1956 és 1975 között három verzió, összesen mintegy 20 422 darab 603-as készült. Ugyanakkor a ráncfelvarrások során a Tatra nem épített új autókat, hanem visszahívta a régebbieket és a régi alkatrészeket kicserélték az újabb verzióra. Így a fennmaradt 603-asok szinte kivétel nélkül a legutolsó, hármas modell stílusjegyeit viselik magukon, az eredeti gyártási évüktől függetlenül.

5. Skoda 110R Coupé

skoda-muzeum_0583.jpg

A szintén farmotoros és szintén csehszlovák Skoda 110R Coupé 1970-ben jelent meg a Skoda kínálatában. Bár csak egy 1,1 literes motor hajtotta, ami erős izgalmi állapotban 52 lóerőt tudott kipréselni magából, a gyár mégis sportautóként forgalmazta. A sportosságot jól jelzi, hogy gyermeteg 18,5 másodperc alatt tudott nulláról százra gyorsítani. Tíz év alatt összesen 56,902 darab készült belőle, majd átadta a helyét a Rapidnak (a 105-ös/120-as alapra épült kúpénak).

Node, ami igazán érdekes, a 110R Coupéban, az az, hogy ez a modell szolgáltatta a 130 RS alapját. Annak a 130 RS-nek, ami a legikonikusabb a márka történetében, meghozta a sportsikereket és a nemzetközi elismerést a márkának és az RS típusjelzésnek. Olyannyira, hogy a 130 RS-t egyszerűen csak a „kelet Porschéjának” titulálták.

4. FSO Polonez 2500 Racing – „Stratopolonez”

fso-polonez-2500-racing.jpg

Ez egy kifejezetten érdekes példány. Mindannyian ismerjük a Lancia Stratost, aki mégsem az sürgősen olvasson utána, de hányan hallottatok már a Stratopolonezről? Nos, az FSO gyár leleményes lengyel mérnökei fogták a Stratos alvázát, a Ferrari által tervezett V6-os motorját, a felfüggesztését, a fékjeit, és jó messzire hajították róla a kasztnit. A helyére felszerelték a saját maguk által megálmodott karosszériát, aztán a helyi hős, Andrew Jaroszewicz vezetésével elkezdtek vele versenyezni a lengyel rali bajnokságban. A legenda szerint amerre a Stratopolonez elhaladt, a környéken élők szinte megállás nélkül hívogatták a rendőrséget az elviselhetetlen ricsaj miatt. Mielőtt élesben is bevetették volna, a kocsi egyetlen teszten sem ment át, de ez sem tudta visszatartani Jaroszewiczet. Ahogy az sem, hogy alig bírta úton tartani a kocsit, így is nyert.

A kocsi ma a warsói Technológiai Múzeum kiállításának egyik legnépszerűbb darabja.

3. Lada Niva

lada_niva_oldal.jpg

A szovjet igásló, avagy a kommunista Land Rover. Kinek, hogy tetszik. A Niva számít a VAZ (Volzsszkij avtomobilnij zavod, azaz a Volgai Autógyár) első, nem Fiat alapokra készülő, mondhatni saját szellemi termékének. Ráadásul nemcsak a Szovjetunióban, de a világon is úttörő volt, mivel azelőtt nem gyártottak sorozatban önhordó karosszériával terepjárót. A tervezők elképzelése az volt, hogy „egy Renault 5-ös kasztniját ráteszik egy Land Rover alvázára”, plusz megspékelték állandó összkerékhajtással és zárható központi differenciálművel. Az eredmény pedig olyan jó lett, hogy 1977-es megjelenése óta – természetesen többszöri ráncfelvarrást követően – mind a mai napig gyártják.

2. Wartburg 313-1 Sport

1764.jpg

A Wartburg az NDK gazdasági fellendülésének a szimbóluma volt az 50-es években. A 311-nek keresztelt modell 1956-ban látta meg a napvilágot és 1965-ig összesen 288 535 példány készült belőle hat különböző kivitelben.

Egy évvel a 311-es után, teljes egészében annak műszaki alapjaira építve érkezett 313 Sport. A különbség csak annyi volt, hogy a háromhengeres, 900 köbcentis, kétütemű motor ikerkarburátort kapott. Így 37 lóerő helyett már 50 lóerőt tudott az autó, ami akár 140 km/órás végsebességet tudott produkálni, ami egy „sportmodell” esetében nem hátrány. A gyorsulása pedig elképesztő volt: nulláról százra alig 26 másodperc alatt gyorsult fel.

A gyártást azonban három év, 469 elkészített kocsi után, felső utasításra le kellett állítani, mondván Kelet-Németország a munkások és a földművesek országa, ezt pedig nem lehet összeegyeztetni egy stílusos és elegáns sportautóval. Pedig a formaterv még az USA-ban is díjat kapott.

1. Melkus RS 1000

rs1000_3.JPG

Mit kapsz, ha egy Wartburg 353-as motorjának alapjaira épített, háromhengeres, 993 köbcentis, majdnem 70 lóerős, kétütemű motort keresztezel egy kifejezetten csinos formavilágú kasztnival? Nos, természetesen az egykori NDK egyetlen GT-sportkocsiját: a Melkus RS 1000-est.

Az RS 1000-es az egykori keletnémet autóversenyző, Heinz Melkus drezdai műhelyében készült, melynek nevében az RS a „Rennsportwagen” (vagyis verseny sportautó) rövidítése, míg az 1000 a hengerűrtartalomra utal. Formája alapján akár lehetne a Lamborghini Miura és a Porsche 904-es szerelemgyereke is. De mégsem. És mivel a keleti-blokk emberének erősen korlátozottak voltak a lehetőségei, azt építette az autójába, amit a fészerben talált. A 353-as alapokra épült motort egy helyett három – motorkerékpárokról kölcsönzött – karburátorral etették, a sebességváltásról pedig egy Barkas B1000 váltója gondoskodott. Így sikerült elérni a 165 km/órás végsebességet, ami egy kétütemű, 1000 köbcentis erőforrástól nem is rossz teljesítmény.

És ami miatt abszolút kedvenc? Természetesen a sirályszárnyas ajtók és a limitált széria, hiszen 1969 és 1979 között összesen 101 darabot gyártottak az RS 1000-esből.

* * * * * * *

Tudom, most fel vagytok háborodva, hogy mégis hol a francban van a listáról a Lada gyár – a Nivát leszámítva – összes gyártmánya (VAZ-2101, 2102, 2103… stb.), vagy a Polski Fiat 126p, esetleg a Dacia 1300. Nos, ezek kihullottak a rostán. Ugyanis egyik sem a keleti-blokk saját terméke volt. Lévén a Ladák a 124-es, a Polskik pedig a 126-os Fiat licencét használták, míg a Dacia a Renault 12-es terveit alapul véve gyártotta az 1300-ast. Szóval bocsi srácok, ez van. De nyugodtan lehet vitatni a döntésünket a komment szekcióban.