Tél és az autónk: 5 folyadék és amit érdemes tudni róluk!

Megérkezett a tél, ez pedig azt jelenti, hogy eljött a vastag sapkák, nagy kabátok és a kötött sálak korszaka. Ahogyan mi felkészülünk a hideg időre, úgy érdemel az autónk is egy kis törődést: ebben az írásban azt mutatjuk be, melyek azok az autóhoz kötődő folyadékok amelyekkel érdemes foglalkozni:

Hogy ne legyen koszos az ablak: téli szélvédőmosó

A fagy érkeztével hirtelen „elfelejt” működni az ablakmosó? Akkor nagy eséllyel nem pillanatnyi elmezavarról, hanem a befagyott nyári ablakmosó folyadékról van szó. Bár egy garázsban tartott autónál még mostanáig sem okozott gondot a nyáron beletöltött folyadék, aki csillaggarázsban tartja gépkocsiját, az a -1,-2 C-os hidegben már könnyen szembesülhet azzal, hogy a kar meghúzása után nem történik semmi. Ilyenkor hajlamosak vagyunk arra gondolni, hogy kifogyott az ablakmosó, pedig lehet, hogy egyszerűen csak befagyott vagy kásássá vált.

ablakmoso.png

Persze most még bízhatunk abban, hogy a motor melege idővel azért kiolvasztja a kásás folyadékot, de néhány hét múlva, az igazi téli fagyok idején már a tartály szétrepedését kockáztatjuk.  Arról nem is beszélve, hogyha sokat próbálkozunk, leégethetjük az ablakmosó motorját. Ha jó és olcsó ablakmosó folyadékot keresel, itt találsz párat

Télen is figyelni kell a hűtésre: a hűtőfolyadék

Napjainkban már szerencsére egyre ritkább, hogy valaki késztetést érezzen arra, hogy csap- vagy desztillált vízzel töltse fel autója hűtőrendszerét. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne futkosnának tízezerszám nem megfelelő, a hideg időre nem felkészített autók: elég egy szivárgás vagy épp kezdődő hengerfej-probléma, hogy valaki úgy döntsön, az elfogyott folyadékot gyorsan vízzel pótolja.

sbf_coolant_reservoir_1.jpg

Ilyenkor abba csak kevesen gondolnak bele, hogy bár a folyadék színe nem feltétlenül változik meg drámaian, a fagyáspont viszont megváltozik: előfordulhat, hogy a túlhigított fagyálló hamar megfagy, ez pedig komoly problémákat idézhet elő. Azt már mondanunk sem kell, hogy mindig követnünk kell a gyártó előírását, vagyis például egy Volkswagen esetén ha gyárilag G12-vel töltötték fel a rendszert nekünk is ahhoz kell ragaszkodnunk.

febi1381_geg1.jpg

Ahogyan tehát látható, a hűtőfolyadék minősége és típusa kiemelten fontos a gépjármű hűtőrendszere szempontjából. Ezért célszerű olyan márkájút választani, ami garantáltan megfelel autónknak: ilyenek a febi hűtőfolyadékok. A márka kínálatában a hazánk útjain futó autók szinte mindegyikéhez találunk kiváló minőségű hűtőfolyadékot, így akár Ford, Renault vagy Opel típusunk van, egyszerűen megoldhatjuk a fagyálló beszerzését.

Le a jéggel: jégoldó

Ha autónkat jégpáncél borítja, két dolgot tehetünk: vagy minden erőnkkel kaparászunk vagy a könnyebb utat választjuk és használunk egy jó jégoldót. Ezekből lehet pumpásat vagy spray típusút kapni, ez utóbbiakra sok esetben jégkaparót is szerelnek, így igazi kettő az egyben megoldást jelentenek.

gf-jan-defrosting-cars-768x547.jpg

Nagyon fontos, hogy – bár sokak számára jó ötletnek tűnik –  jégoldó helyett eszünkbe ne jusson forró vízzel próbálkozni. A hatalmas hőmérsékletkülönbség ugyanis szétrepesztheti a szélvédőt, így bár a jég eltűnik, utána mehetünk szélvédőshöz új alkatrészért.

Az egyszerű nyitásért: zároldó

Főleg idősebb, nem távirányítású központi zárral rendelkező autóknál jó, ha van zároldó a zsebünkben. Segítségével pillanatok alatt kiolvaszthatod a jégcsapdába került zárat. Kis mérete okán pedig egy átlagos kabátzsebben tökéletesen elfér.

lock-de-icer.jpg

Azért a biztonság kedvéért érdemes egy zároldót a csomagtartóba is tenni: sajnos találkoztunk már olyan esettel, hogy az illető  egy kiadós túrázás után visszatért a parkolóba és az időközben esett eső ráfagyott az ajtóra, nyithatatlanná téve az autót. Bár az ajtót nem tudták kinyitni, a csomagtartót sikerült, így végül onnan másztak be a járműbe. Ezt a kellemetlenséget előzheted meg, ha van a csomagtérben is zároldó.

Ne dermedjen meg a gázolaj: dermedésgátló

Sokan egyáltalán nem foglalkoznak vele, pedig a dízel autóknál kiemelten fontos, hogy a hideg érkeztével „téli” üzemanyagot tankoljunk. A gázolaj egyik problémája ugyanis az, hogy a benne lévő parfin és más szénhidrogének alacsony hőmérsékleten kikristályosodnak, ettől pedig az üzemanyag zavarossá válik. Ez eltömítheti az üzemanyagszűrőt, indíthatatlanná téve a járművet. Jól tudják ezt az olajipari vállalatok is, ezért a kutakon az ősz beköszönte után már csak olyan gázolajat tudunk vásárolni, amelyben kevesebb a kristályosodást okozó paraffin.

letoltes_57.jpg

Míg a „nyári” gázolaj 0 fok alatt bedermed, addig a téli esetén -20 C a dermedési pont, de vannak olyan országok, ahol -30-ig használható a gázolaj. Akik azonban ritkán használják az autójukat, vagy esélyes, hogy az elkövetkező időszakban olyan helyre mennek, ahol -20 alá mehet a hőmérő higanyszála, töltsenek dermedésgátlót a tankba. Ezek az adalékok biztosítják, hogy akár -40 fokig is használható marad a dízelmotoros gépjármű.