Az elmúlt több mint 100 évben az autóipart szemlélve számos nagy felemelkedést és bukást is láthattunk, akár az egyes típusokra, vagy épp a komplett márkákra gondolunk. Most 5 olyan autómárkát szedtünk össze, amelyekkel mára csak a történelemkönyvekben találkozhatunk, pedig típusaik egykor büszkén ragyogtak a kereskedésekben. Fontos, hogy most nem a szocialista autókról lesz szó, azoknak egy külön írást szentelünk majd. Szóval ezúttal kizárólag nyugat-európai, amerikai és távol-keleti márkákról olvashatsz.
Cikkünk első részét itt olvashatod.
Hummer
A eredeti Hummereket az AM General Corporation készítette, az American Motors Corporation alvállalata, a gyártás pedig az indianai Mishawakában található South-Bend-i telephegyükön folyt. A történet 1979-ben kezdődött, amikor az Amerikai Hadsereg új beszállítókat keresett egy High Mobility Multipurpose Wheeled Vehicle (magyarul: nagy mozgékonyságú többcélú kerekes jármű), vagyis HMMWV elkészítésére, mely gond nélkül képes követni a terepen a katonai szállítójárműveket. A szerződésre pályázó négy vállalat közül az AM General egy olyan, teljesen új járművet tervezett, ami maximálisan megfelelt a hadsereg elvárásainak. Az első prototípusokat 1982. áprilisában kezdte tesztelni a hadsereg, hogy az AM General 1983-ban már meg is kapja az első, 1,2 milliárd dollár értékű szerződését, ami 55 000 jármű legyártásáról szólt.
Az AM General 1992-ben dobta piacra a Humvee civil változatát, a Hummer M998-ast, melyben Arnold Schwarzeneggernek is komoly szerepe volt, hiszen a színész már korábban is szeretett volna ilyen terepjárót vásárolni magának, de akkor erre még nem volt lehetősége. Végül 1999. decemberében az AM General eladta a márkát a General Motorsnak, ám továbbra is folytatta a járművek gyártását, melyeknek a marketingjéért és az árusításáért már a GM felelt.
Nem sokkal később a GM bemutatta két saját tervezésű modelljét, a H2-est és a H3-ast, az eredeti verziót pedig átkeresztelte H1-esre, amit egészen 2006-ig gyártottak.
A 2008-ban kirobbant gazdasági válság hatására a GM 2009. június 1-én csődöt jelentett, majd nem sokkal később arról számolt be, hogy a kínai székhelyű Sichuan Tengzhong vállalat komolyan érdeklődik a Hummer márka megvásárlása iránt. A 150 millió dollár értékű üzletet végül nem sikerült tető alá hozni. Nem sokkal később az amerikai Raser Technologies is jelezte vételi szándékát, ám ebből az üzletből sem lett semmi, így a GM 2010. áprilisában megszüntette a márkát.
DeLorean
A DeLorean Motor Company-t (DMC) 1975-ben alapította John DeLorean. A cég egyetlen modelljének a DMC-12-esnek a prototípusát 1976. márciusában mutatták be. Az autó szinte minden eleme különlegesnek számított: sirályszárnyas ajtók, üvegszálas műanyagból készült „karosszéria”, amihez a szálcsiszolt, rozsdamentes acéllemezeket rögzítették.
A gyártás hivatalosan 1981-ben indult el Dunmurry-ben, az észak-írországi Belfast egyik külvárosában. Az elsődlegesen az amerikai piacra szánt modell első példánya január 21-én gurult le a futószalagról és körülbelül 9000 darab készült el belőle, mielőtt 1982-ben végleg befejezték a gyártását.
A DMC-12 gyors bukását elsősorban az autó különlegessége okozta, hiszen az autó karosszériájához használt rozsdamenetes acél ekkortájt rendkívül drágának számított és John DeLorean nem rendelkezett elég tőkével, hogy finanszírozni tudja a további gyártást. A befektetők egymás után elpártoltak mellőle, a neve már nem csengett olyan jól, mint korábban és még drogcsempészettel is megvádolták.
Egy texasi vállalkozó, Stephen Wynne 1995-ben különálló cégként megalapította a DeLorean Motor Company nevet viselő vállalkozást, majd nem sokkal azután megszerezte a DMC-logó védjegyét, valamint az eredeti DeLorean Motor Company megmaradt alkatrészkészletét. Ez a vállalkozás, amely Texasban, Houston Humble nevű külvárosában működik, megrendelésre újonnan összeszerelt autókat is készít, de még az eredeti készletből vagy az eredeti beszállítótól származó, illetve utángyártott alkatrészekből és a létező alvázszámplakettek felhasználásával.
Ám a DeLorean minden kétséget kizáróan az 1985-ben mozikba került Vissza a jövőbe című filmnek – melyben Marty McFly (Michael J. Fox) és Dr. Emmett Brown (Christopher Lloyd) egy időgéppé alakított DMC-12-esben kalandozik térben és időben – köszönheti, hogy világszerte ismertté és népszerűvé vált.
Daewoo
A Daewoo Motor Company-t 1978-ban alapították, miután a Daewoo-csoport felvásárolta a Saehan Motor nevű céget, de a Daewoo Motor név hivatalosan csak 1983-ban jelent meg először. 1996-ig – amellett, hogy az előd, Saehan Motor által gyártott kocsikat is megtartotta immár Daweoo márkanév alatt – a cég kizárólag a General Motors modelljein alapuló személyautókat gyártott. Európában Opel-alapokon indult a Daewoo karrierje, az 1986-ban piacra dobott Daewoo Racer formájában, ami az E Kadett dél-koreai változata volt, melynek 1994-ben érkezett a ráncfelvarrott változata, a Nexia.
1990-ben jelent meg a Daewoo kínálatában a nagyobb és komfortosabb, négyajtós szedán, az Espero, melyet az olasz Gruppo Bertone tervezett. A Daewoo modellpalettája lefedte az átlagemberek igényeit, a minit a Tico, a kompakt kategóriát a Lanos – a cég első saját alapokon nyugvó modellje, melynek formatervébe Giorgetto Giugiaro is besegített –, a „luxust” a Leganza képviselte.
1998-ban dobták piacra a Daewoo egyik legismertebb modelljét, a Matizt. Ennek kasztniját szintén Giugiaro tervezte, a Fiat 1992-es, Lucciola nevű konceptautója alapján, melyet a torinóiak eredetileg a Fiat Cinquecento utódjának szántak. A következő évben a Matiz számított a gyár legkelendőbb modelljének. 1999-ben készült el a Daewoo Magnus, mely a Leganza felújított változata volt. Egy évvel később mutatták be Rezzo nevű egyterűt, mely Európában Tacuma néven futott. 2001-ben a Matiz, a Lanos és a Nubira is megújult, egy évre rá pedig megjelent az L6 Magnus, melybe a Daewoo első soros hathengeres motorját építették. Ugyanebben az évben mutatták be a Daewoo Kalost, mely a Lanos utódjának számított a palettán.
Ám az ezredfordulóra a teljes Daewoo-csoport nehéz anyagi helyzetbe került, így kénytelen volt eladni autógyártó részlegét a General Motorsnak. Ezt követően a Daewoo embléma helyére Chevrolet került, a modelleket pedig fokozatosan átnevezték.
Ghia
Giacinto Ghia 1916-ban alapította Torinóban vállalatát Carrozzeria Ghia néven, mely az egyik leghíresebb olasz tervező és karosszériaépítő műhelyé vált. A Ghia alapvetően alumínium kasztnikat készített, az ismertséget pedig az Alfa Romeo 6C 1500 hozta meg nekik, mellyel 1928-ban a Giuseppe Campari – Giulio Ramponi páros megnyerte a Mille Migliát.
A két világháború között a Ghia különleges karosszériákat tervezett az Alfa Romeónak, a Fiatnak és a Lanciának. Ezek közül az egyik legismertebb az 1933-as Fiat 508 Balilla sport kúpé volt.
Giacinto 1944-es halálát követően a céget Mario Boano és Giorgio Alberti vásárolta meg. Boano nem sokkal később, 1953-ban távozott, miután összebalhézott a főtervezővel, Luigi Segre-el. Nagyjából ezen a ponton kezdődött a cég legsikeresebb időszaka, hiszen az 1953 és 1963 közötti évtizedben olyan autókat terveztek, mint a Lincoln Futura koncepciója, a Volkswagen Karmann Ghia és a Volvo P1800.
A cég 1961-ben rukkolt elő első teljesen saját modelljével, a Ghia L6.4-el, amiből 1963-ig összesen 25 (egyes források szerint viszont 26) darabot készítettek. Az L6.4 után következett a Ghia 1500 GT (1963-1966), végül az utolsó saját modell, a Ghia 450 (1966-1967).
Ám mivel nem tudták gazdaságosan üzemeltetni a céget, 1970-ben a Ghia márkanevet eladták a Fordnak, ám még az átmeneti időszakban azért a cég részt vett a De Tomaso Pantera megtervezésében, amiben egy V8-as Ford erőforrás dolgozott.
1973-tól a Ghia fémjelezte a Ford legnépszerűbb modelljeinek csúcsfelszereltségű változatait, mint a Mustang II, Granada, Capri, Cortina, Escort, majd később a Fiesta, Sierra, Orion, Scorpio, Mondeo és a Focus esetében is találunk Ghia emblémával ellátott példányokat. A Ford utoljára 2010-ben használta a Ghia nevet, amit a következő évben Titaniumra cseréltek.
Talbot
A Talbot (teljes nevén Clément-Talbot Limited) eredetileg egy brit márka volt, amelyet 1903-ban alapított a brit Charles Henry John Chetwynd-Talbot gróf és a francia Adolphe Clément-Bayard.
A céget eredetileg azért hozták létre, hogy a Clément-Bayard által Angliába szállított alkatrészekből autókat építsenek, ám a francia alkatrészeket fokozatosan lecserélték és már azok is a londoni műhelyben készültek. 1913-ban egy Talbot lett az első autó, amely egy órán belül teljesített 100 mérföldet, azaz 160 kilométert. Az első világháború során mentőket készítő céget a párizsi központú, de brit Darracq vásárolta meg 1919. decemberében, majd nem sokkal később a szintén brit Sunbeamet is beolvasztották, a cég pedig STD Motors-ra változtatta a nevét. Ez a szövetség egészen 1935-ig tartott. A Talbot modelljei egyre népszerűbbé váltak és a cég ezen része szépen fejlődött, ám a Nagy gazdasági világválság hatására a Sunbeam és a Darracq összeomlott, magával rántva a Talbot-t is.
A Talbot-t a brit Rottes-testvérek vették meg, majd nem sokkal később a Sunbeamet is megszerezték. Ám a cég francia része az olasz-brit Anthonio Lago kezébe került, aki Talbot-Lago néven készített sportautókat és versenyautókat. A II. világháborút csak Lago cége élte túl és egészen 1958-ig tevékenykedtek, amikor a francia Simca felvásárolta a nehéz anyagi helyzetbe került vállalkozást.
A Simcát 1967-ben felvásárló Chrysler egyesítette a céget a Rootes-al, de a létrejött Chrysler Europe csak bizonyos piacokon fasználta a Talbot nevet. Végül 1978-ban a Peugeot vette meg a Chrysler Europe-ot, és Simca és Rootes járművek átcímkézésével felélesztette a Talbot márkát. 1986-ban tűntek el végleg a Talbot autók, habár a Talbot Express lakóautót 1992-ig gyártották.