Mazda CX-60 e-SkyActiv PHEV teszt – Prémium kategóriás élmény

A Mazda sokkal kisebb vállalat, mint például a Honda vagy éppen a Toyota, mégis mára már legendássá vált modelleket dobtak piacra. Ezek közé sorolhatjuk az MX-5-öt, ami egy vérbeli roadster kiváló vezetési élménnyel, de a 3-as vagy a 6-os sorozat is sok vevőt vonzott már magához. A japánok pedig belekóstoltak már a tisztán elektromos világba is, így joggal hittük, hogy innentől nincs visszaút ennél a gyártónál sem. De mindenki tévedett. A mostani cikkben bemutatásra kerülő CX-60 ugyanis nemcsak, hogy a legnagyobb európai Mazda, de ami érdekessége, hogy hathengeres dízel és benzin erőforrásokkal is elérhető. Igen, mindezt 2022-ben!

Nagyra nőtt

De nem csak ennyi különlegesség rejlik az újdonságban. A CX-60 az első konnektoros hibridje a vállalatnak, ráadásul ezzel a modellek már-már áttörik a prémium szegmens határait, felnőve ezzel többek között a legnagyobb német konkurensek mellé. A meglehetősen robusztus külső pedig a magával ragadó dizájnával hívja még fel figyelmet, sőt, hiába nyom több mint két tonnát és hiába SUV, a vezetési élményről mégsem kell lemondanunk.

Méreteket tekintve 4745 milliméteres hosszúság és 2870 milliméteres tengelytáv és 1680 milliméteres magasság jellemzi, fordulóköre pedig 10,8 méter, ami jó adat a kategóriában, de azért a belvárosban nem ezzel az autóval lesz a legkönnyebb megtalálni a parkolóhelyeket. A keskeny és LED-es első fényszórók, a méretes hűtőmaszk és a króm elemek mind a tervezők munkáját dicsérik, és abból látszik, hogy ez eredetileg egy hátsókerekesnek tervezett, ám plug-in változatban csak összkerék-meghajtással kapható SUV, hogy az első túlnyúlás rendkívül rövid, oldalról nézve pedig olyan, mint egy felfújt sportautó.

Igazi Mazda dizájn kívül-belül

Igen terebélyes a hullámosra préselt gépháztető, megvannak a crossoverekre jellemző stílusjegyek is persze, úgy, mint a kerékjárati íveken és a padlólemezen végigfutó műanyag elem, ám jó hír, hogy az ajtók alja körbezárja a küszöböt, így ha kiszállunk, nem fogjuk összekoszolni a ruhánkat. Legalábbis reméljük. A sportos mivolthoz azért az 5,8 másodperces gyorsulás is hozzájárul, nem szürreális, de elég furcsa érzés egy ekkora bálnával ilyen tempóban elérni nulláról a százat. Simán elférnek a 20 collos felnik a CX-60 alatt, persze majd a gumizás nem kevés pénzzel csökkeni a családi kasszát, de ahogy mondják, a szépségért tenni, jelen esetben fizetni kell. Érdekes módon bár elöl valóságos stúdiószobányi helyünk van, hátul már csak a váll- és a fejteret lehet dicsérni, a lábtér maximum közepes, mondom ez úgy, hogy 185 centiméteres magasságra sikerült megnőnöm.

A Mazda legújabb modellje szerintem hátulról néz ki igazán jól. Nagyon menőn néz ki, tekintélyt parancsoló a forma, pláne ezekkel a dizájnos hátsó lámpákkal és menetfényekkel. Innen adja ki igazán a lemezeknek és az éleknek a találkozása, hullámzása, a hátsó dupla-dupla kipufogó viszont csak dizájnelem, egy-egy azért van mindkét oldalon, de kettő-kettő már nincs. Akad ablaktörlő, felül pedig spoiler, a Mazda embléma alatti gombot megnyomva pedig felnyílik az elektromos csomagtérajtó, ami mögött 570 liternyi hely adódik, ami majdnem mindent el is tud nyelni. 1148 literre bővíthető a hátsó üléstámlák ledöntésével, szóval alapvetően a robusztus külső itt is érezteti előnyeit, főleg úgy, hogy van külön hálós tárolórekesz, vagy felszereltségtől függően akár normális konnektor is, ha esetleg innen szeretnénk tölteni, netalántán üzemeltetni valamit.

Prémium és tágas belső

Ahol pedig valóban érezteti a CX-60, hogy szinte már a prémium kategóriába tartozik, az a beltér. El tudom képzelni azokat a potenciális vásárlókat, akik beülnek és tátva marad a szájuk, hogy kedvenc márkájuk mekkora fejlődésen ment keresztül az elmúlt években, vagy éppen a legutóbb hajtott, több esztendős Mazda 6-juk óta. Lehengerlő minőség, puha anyagok, precíz összeszerelés, mindezt modern formában tálalva. A digitális műszeregységen minden fontos adatot láthatunk, túlságosan nem lehet mondjuk konfigurálni, de a vezetési módok között váltogatva azért némileg módosul a képe. Az előtte található kormány fogása mondhatni tökéletes, a Mazda pedig fizikai gombokat helyezett a vízszintes küllőkre, így könnyedén vezérelni lehet a hívásokat vagy éppen az adaptív tempomatot is.

Ami viszont technológiailag a legmagasabb szintet képviseli, az a 12,3”-es központi kijelző. És itt most nem arra gondolunk, hogy szépek a színei, vagy éppen éles a képe, mert ezek természetesen adottak. Inkább arra, hogy a bal felső sarkában van egy kamera, ami az arcfelismeréses rendszernek köszönhetően összesen 250 különböző beállítást képes elmenteni, így elég csak a sofőrnek kvázi odanéznie, és az üléstől kezdve a klímán át az apróságig minden olyan lesz, mint amikor legutóbb vezetett. Nem semmi. Az Apple Carplay és az Android Auto támogatás pedig szintén nem hiányzik a támogatáslistából.

Finom, modern és elegáns részletek

A klímapanel is megfelel az igényeknek, elegáns dizájn, méghozzá úgy, hogy megtartották itt is a fizikai gombokat, így anélkül lehet mindent babrálni, hogy ez elvonná a figyelmet a vezetéstől. Van billentyű a kormány- vagy éppen az ülésfűtésre, de kérhető ülésszellőztetés is, ami a bőrfotel esetén nyáron megváltás lesz. Lejjebb tekintve már USB csatlakozókat, szivargyújtót találunk, a váltókar mellett pedig egyrészt a módváltó kapcsolót fedezhetjük fel, plusz itt vannak a kezelőszervek a fedélzeti rendszer irányításához is, ha valaki nem érintéssel szeretné elérni a különböző funkciókat. A hátul ülők sem maradnak kényelmi szolgáltatás nélkül, itt két USB-C portot kapnak az utasok, plusz egy 230V-os csatlakozót is, amin keresztül akár a laptopot is tudják tölteni.

Az első plug-in hibrid Mazda

De eleget beszéltünk a külsőről és a belsőről, beszéljünk inkább a motorizáltságról. Sajnos ez még nem a hathengeres erőforrással szerelt CX-60, de így is tartogat izgalmakat. Ez ugyanis a Mazda első olyan modellje, amit konnektoron keresztül lehet tölteni. A plug-in hybrid rendszer alapját pedig egy 2488 köbcentis négyhengeres benzinmotor adja, ez önmagában 192 lóerős és 261 newtonméter a nyomatéka. Ehhez társul a 100 kilowattos és 250 newtonméteres elektromos motor, így az összteljesítmény 327 lóerős és 500 newtonméter.

Mondani sem kell, hogy a kiváló adatok a valóságban is megmutatják, hogy noha egy méretes monstrumról van szó, 5,8 másodperc alatt gyorsul százra. A gázpedált taposva tehát gyorsan megdöbbenthetjük a forgalomban résztvevő társainkat, ami első pár alkalommal mókás érzés, de utána rájövünk, hogy nem erre való ez a járgány, inkább a jó elektromos hatótávot próbáljuk majd meg minél tovább nyújtani. Mielőtt viszont még erről beszélnénk, a 8 fokozatú automata váltóról se feledkezzünk meg, ami teljesen saját fejlesztés és egy furcsa szerzet; nincs benne ugyanis hidrodinamikus nyomatékváltó, bolygóművet és többtárcsás tengelykapcsolókat tartalmaz, az erőátvitel pedig nem csak közvetlenebb az átlagoshoz képest, hanem takarékosabb is.

Villany, benzin vagy mindkettő

Ez segíti elő többek között azt, hogy a 17,8 kilowattórás, 355 voltos feszültségű és 175 kilogrammos akkumulátorral akár 100 km/h-ig közlekedhetünk tisztán elektromos módban, a WLTP szerint akár 60 kilométeres hatótávolságig. Nyilván ezek a mérések ritkán tükrözik a valóságot, és most sem teszik, a saját tapasztalataim szerint vegyes használattal a 40 kilométer a reális, de ebben volt városi, valamint M0-s közlekedés is. Nem világmegváltó eredmény, de arra elég, hogy a városban gurulva ne szennyezzük a levegőt, vagy hogy agglomerációból beérjünk a munkahelyre anélkül, hogy a benzinmotornak puffognia kellene.

Mondjuk ha mégis szükség van rá, akkor a fogyasztás rémisztő értékeket is mutathat, szóval érdemes mindig tölteni a kocsit, hogy hosszabb távon is csak pár literes átlaggal autózhassunk, mert ha sosem nyomjuk bele a naftát, akkor néha akár kétszámjegyű értékeket is láthatunk majd a kijelzőn. A töltés egyébként nem vesz őrületesen sok időt igénybe, nagyjából 4-4,5 óra alatt megvan AC töltőről. A futómű illeszkedik ahhoz a karakterhez, amit egy SUV képvisel, vagyis inkább puha, úgy lett hangolva, hogy az úthibásabb szakaszokon is kényelmesen lehessen vezetni. Sportosabb üzemmódban viszont kicsit keményebb kormányzásra és gyorsabb pedálreakciókra számíthatunk, így még vezetési élményt is kap a sofőr, hogy a hosszabb távú utazások során se unjon rá kedvencére.

A legmodernebb technológiák

Az arcelismeréses rendszer mellett pedig több vezetősegítő szolgáltatást is kapott a Mazda újdonsága, ezek közé tartozik a veszélyhelyzetre figyelmeztetés, a keresztforgalom figyelés, a head-up kijelző, adaptív tempomat, 360 fokos, jó minőségű kamerarendszer és még sorolhatnánk.A Mazda elmondása szerint sokan megkívánták a CX-60-at, ami egyáltalán nem véletlen, mint ahogy az sem, hogy a legtöbb vásárlónak a tölthető változatra fáj a foguk, mert hiába hangzik döbbenetesen a hathenger 2022 végén és 2023 elején, azért ennek varázsa már nem kizárt, hogy pár évvel ezelőtt elmúlt. A plug-in ára pedig 21 és 26 millió forint között mozog, függően attól, hogy milyen felszereltségi szintet és milyen extrákat választunk, 270-340 ezer forint között mozognak a különböző fényezések, de vannak csomagok is.

A Convince&Sound például jó 1,1 millió forintba fáj, cserébe 12 hangszórós Bose hangrendszer, vezetéknélküli telefontöltés és elektromos csomagtérajtó segíti a mindennapokat, a hasonló árú Comfort pakk pedig többek között ülésfűtéssel, memóriás ülésekkel kényeztet el. Ellenfelek közül nehéz jót találni, a BMW X3-at mondjuk ide lehet sorolni, de a német kényelem és a japán elegancia más tábort sorol fel. Megvan tehát a piaca a CX-60-nak, egy jól eltalált modell lett, mindamellett persze, hogy az összes mai új autóhoz hasonlóan ez sem az átlag magyar pénztárcák számára lesz elérhető.