Május 24-én és 25-én immár ötödik alkalommal került megrendezésre az AutoTech Future Expo & Show, Magyarország vezető nemzetközi gépjárműtechnológiai eseménye. Az eseményen bemutatták a legújabb autóipari technológiákat és trendeket, valamint nagyszabású autókiállítás és extrém show műsorok várták a látogatókat.
![](https://cartarsblog.hu:443/wp-content/uploads/2024/06/atf2024_001-1024x682.jpg)
Az idei évben a rendezvényre látogatók száma meghaladta a 16 ezer főt, ezzel is bizonyítva, hogy évről évre egyre nagyobb érdeklődés övezi az eseményt. Az AutoTech Future Expo & Show ezzel egyértelműen az egyik legátfogóbb, a gépjárműipart és annak jövőjét bemutató kiállításává vált. Itt lehetőség nyílt az érdeklődőknek találkozni Magyarország és a világ legjobb autós szakembereivel. „Ez egy nagyszerű rendezvény, ezt minden évben megtapasztaltam, amikor ezen a rendezvényen részt vettünk, rengeteg érdeklődő van. Mindig kiemelkedik a Bárdi Autónak a szervezési készsége és kapacitása, tehát azt mondhatom, hogy mindig minden tökéletesen megy.” – nyilatkozta Szabó Gyula, a Castrol képviseletében. A látogatók nem csak megtekinthették, de ki is próbálhatták, és meg is vásárolhatták a legújabb eszközöket, méghozzá hatalmas helyszíni kedvezményekkel.
![](https://cartarsblog.hu:443/wp-content/uploads/2024/06/atf2024_002-1024x684.jpg)
A kiállítás első napja kifejezetten a szakmai látogatóknak volt dedikálva, ahol bemutatták a legfrissebb autóipari technológiákat, új alkatrészfejlesztéseket, innovatív garázsipari berendezéseket és szerszámokat. A rendezvényen idén már több mint 100 nemzetközi kiállító mutatta be legújabb termékeit és szolgáltatásait, köztük olyan világszínvonalú gyártók, mint a Brembo, a Febi, a Mann-Filter, a TotalEnergies és a Würtemberg. A kiállítás mellett két előadótérben, két napon át tartottak színvonalas előadásokat az autóipar vezető szakértői többek között a járműdiagnosztikai fejlesztési trendekről, valamint a legújabb hibrid és elektromos autózáshoz kapcsolódó technológiákról.
![](https://cartarsblog.hu:443/wp-content/uploads/2024/06/atf2024_003-1024x684.jpg)
Egész napos szakmai előadások várták mindazokat, akik szerették volna megismerni a járműipar legújabb technológiáit és jövőbeni fejlesztéseit. „Minden évben azt gondoljuk, hogy nem lehet a rendezvényt felülmúlni és az idei év ismét bebizonyította, hogy egy sokkal sikeresebb kiállítást sikerült megszervezni, mint az előző évben. Ami nagyon tetszik, hogy a Bárdi cégcsoport figyelmet fordít arra, hogy vidéki ügyfelek is buszok által eljussanak a rendezvényre. Ezáltal lehetőségünk nyílik bemutatni nekik a legújabb újdonságainkat mind a termék vonalon, mind a szolgáltatásokban és diagnosztikai megoldásokban.” – mondta el véleményét Béryné Károlyi Marianna, a Bosch képviseletében.
![](https://cartarsblog.hu:443/wp-content/uploads/2024/06/atf2024_004-1024x684.jpg)
Idén a szakértők két új standon is megismerkedhettek a legújabb garázsipari és diagnosztikai fejlesztésekkel. A Bárdi Autó Garázsipari standján élőben megtekinthetőek voltak a legmodernebb új gázos klímatöltő berendezések, a manuális és teljesen automata automataváltó olajcserélő berendezések és a 3D kamerás futóműállítók is. A gumis gépek, a légkompresszorok, az alkatrészmosó és homokszóró berendezések mellett számos járműjavító célszerszámmal, illetve akkumulátoros és hálózatos kisgépek széles kínálatával várták a látogatókat.
![](https://cartarsblog.hu:443/wp-content/uploads/2024/06/atf2024_005-1024x684.jpg)
Az idei évben újdonságként mutatkoztak be a hibrid/elektromos járműjavításhoz használható eszközök is, mint a szigetelt szerszámokkal megtöltött szerszámoskocsi, a szigetelt védőfelszerelések, az akkupakk töltő-kiegyenlítő-kezelő készülékek és a diagnosztikájukhoz szükséges diagnosztikai kábelek. A Diagnosztikai standon öt féle diagnosztikai műszer volt összehasonlítható egymással, és az érdeklődők a szakemberektől részletes tájékoztatót kaphattak a legújabb Security Gateway-el védett elektromos rendszerek vizsgálatához szükséges készülékekről és szoftver előfizetésekről. A vezérlőegység diagnosztikai műszerek mellett kiállították az ADAS vezetéstámogató rendszer kalibrációjához szükséges berendezéseket, valamint a TPMS abroncsnyomás felügyelő rendszer kerékszenzor kódoló készülékek is megtalálhatóak voltak.
![](https://cartarsblog.hu:443/wp-content/uploads/2024/06/atf2024_006-1024x682.jpg)
A második nap már a nagyközönség számára is látogatható volt, így az érdeklődők személyesen is megismerkedhettek az autóipar legújabb trendjeivel és részt vehettek az izgalmas és díjtalan szórakoztató programokon. Az A pavilonban nem csak a legújabb elektromos és hibrid autók, hanem klasszikus oldtimerek, igazi szuper sportautók és számos családi autó is bemutatásra került. A Renault például egyedi vásári áron és finanszírozással kínálta az autóit az AutoTech Future látogatóinak! De nem csak autó-, hanem motorkerékpár-kereskedők is nagyszámban vettek részt a kiállításon. Olyan neves márkák is képviseltették magukat a kiállítók között, mint az MV Augusta vagy az Aprilia. Emellett a látogatók találkozhattak Csomós Mixi EB ezüstérmes rally versenyzővel és csapatával, megtekinthették a szexi autómosó showműsorokat, rúdtánc bemutatókat és a cheerleader lányok produkcióit is.
![](https://cartarsblog.hu:443/wp-content/uploads/2024/06/atf2024_007-1024x682.jpg)
Az AutoTech Future rendezvény izgalmas játékokkal és lenyűgöző nyereményekkel is készült a látogatók számára. A nagy népszerűségnek örvendő Autószerelők Olimpiája idén is visszatért, ahol a résztvevők ügyességi játéksorozaton mérték össze tudásukat. Azok, akik sikeresen teljesítették a kihívásokat, értékes nyereményekkel gazdagodtak. Ez a program kiváló lehetőséget nyújtott minden korosztály számára, hogy játékos formában ismerkedjenek meg az autószerelés fortélyaival. Emellett belépőjeggyel részt lehetett venni a napi kétszeri tombolasorsoláson is, ahol több mint 10 millió forint értékű nyeremények találtak gazdára.
![](https://cartarsblog.hu:443/wp-content/uploads/2024/06/atf2024_008-1024x682.jpg)
Az AutoTech Future kültéri arénájában naponta többször is sor került élő drift bemutatókra, látványos Stunt és Kaszkadőr Show-ra, Monster Truck Show-ra és motoros Halálgömb produkcióra. A családos látogatók számára is egésznapos szórakozást kínáltak az AutoTech Future olyan ingyenes, autós témájú gyermek- és ifjúsági programjai, mint például az autós ugrálóvárak, az arcfestés, a Lego és Duplo standok, a gokart pályák vagy a versenyautó és repülőgép szimulátorok. Az idei év egyik várhatóan nagy sikerű újdonsága az Aston Martin és a Lenovo közös standja volt, ahol egy VR szemüveg segítségével a kiterjesztett valóságba léphettek be a kiállítás látogatói. A rendezvény mindkét napját Tolvai Reni élő koncertje zárta.