Az autógyártó tervez, a fogyasztó végez: valahogy így lehetne röviden összefoglalni egy-egy típus kudarcát. Bár a legnagyobb autógyártók általában jól eltalálják, hogy mire van szüksége a piacnak, akadnak mellélövések is. Most ilyeneket gyűjtöttem össze az elmúlt 20 évből:
1. Opel Sintra (1996-1999)
Mire van szüksége egy többgyermekes családnak? Tágas, keveset fogyasztó és biztonságos autóra. Nos, a Sintra esetén ebből a háromból csak az első volt meg, hiszen nemcsak, hogy nem evett keveset, de az utasait sem védte meg. Az 1997-ben megjelent típus a GM boszorkánykonyhájának egyik kreálmánya, mivel nem önálló típusról, hanem egy más piacra tervezett autó európaiasításáról van szó. Az alapot a GM U-Body 2. generációja, illetve az erre épülő Chevorlet Venture és Pontiac Montana adta, az Opel mérnökei pedig a két autó rövidített padlólemezét használták fel. A gyártás a GM georgiai gyárában zajlott ahova kivitték az európai motorokat, azok pedig már „karosszériázva” tértek vissza.
Nos, ebből is látható, hogy alapvetően egy USA-piacos járgányról van szó és azok közül sem a csúcskategóriáról. Az akkor még igen frissnek számító EuroNCAP természetesen letesztelte a kocsit, az pedig úgy szerepelt, ahogy egy gyártó sem szeretné. A szakemberek ugyanis felfedezték, hogy bizonyos ütközések során a Sintrák lefejezik az anyósülésen ülő utasokat, ami lássuk be, azért nem túl előnyös tulajdonságuk. Nem meglepő, hogy az Opel igyekezett megszabadulni ettől a kényszergyerektől, szinte azonnal az elvégzett teszt után le is állították a típus forgalmazását és a helyét átvette a minden szempontból jobb minőségű Zafira.
2. Peugeot 1007 (2005-2009)
A 2000-es évek egyik legérdekesebb kisautója volt a Peugeot 1007. A francia mérnökök ugyanis az autó két oldalára tolóajtókat szereltek fel, amikből így még a legszűkebb parkolóhelyeken is ki lehetett szállni. A kissé furcsa külsejű (konkrétan egy 307-es és egy 807-es szerelemgyermekének tekinthető) autóra finoman szólva sem haraptak rá a vásárlók. Ebben nagy szerepe volt a viszonylag magas árnak (pl. 2005-ben egy 206-osnál 8-900 ezer forinttal többe került), illetve a tolóajtó minőségi problémáinak is. Gyakran ugyanis nem megfelelően nyílt ki az ajtó vagy nem érzékelte, hogy épp milyen állásban van.
Apropó minőség, a komplikált ajtó-mechanika mellett a beltér összeszerelését is illették „némi” kritikával, vagyis a korabeli Peugeot-kra jellemző hanyag összeszerelés az 1007-est is sújtotta. A zörgő műanyagok, az elálló panelek és a karcolódó anyagok sok potenciális vásárló-jelöltnél kicsapták a biztosítékot. Az 1007 tehát nem lett siker, nem véletlen, hogy közvetlen utód nélkül tűnt ez az oroszlános márka kínálatából.
3. Seat Exeo (2008-2013)
Mi van akkor, ha nincs pénz új típus kifejlesztésére, de a régi már elavult? Nos, ilyen helyzetekben születnek az Exeo-hoz hasonló modellek. A Seat Exeo ugyanis nem más, mint az Audi A4 B7-es generációjának seatosított kiadása. Ez az új orr- és hátrészben merült ki, illetve a beltérbe az A4 Cabrio műszerfalát építették be. Mindez természetesen azt jelentette, hogy az Exeo jellegzetesen audis maradt, oldalról csak az igazi rajongók ismerik fel a különbséget.
Természetesen az Exeo olcsóbb volt, mint az akkoriban kifutott régi A4-es (és sokkal olcsóbb, mint az új, B8-as modell), hiszen a prémiumtól a „mainstream” irányba mozdultak el a típussal. Vagyis árban nem volt gond, a vásárlók mégsem haraptak rá. Ebben bizonyára nagy szerepe volt az akkoriban megújuló konkurenciának, hiszen az új Mondeo és Insignia árnyékában nem sokan akartak egy már „levetett” autót venni. Az Exeo 5 évet élt, ez idő alatt alig 83 ezer darabot adtak el, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag annyi fogyott belőle, mint egy Mondeóból fél-1 év alatt. A típus nem is kapott utódot, a helyét a spanyol márka kínálatában a Toledo és a Leon vette át.
4. Renault Avantime (2001-2003)
Egyterű kupé: szavak, amelyeket egymás mellett azért igen ritkán lát az ember. Pedig a Renault mérnökei szerint a két kategória jól párosítható, így 2001-ben paicra dobták az Avantime-ot. A típus karrierje elég döcögősen kezdődött, az óriási ajtók nyitómechanikájának tervezése ugyanis rendkívül hosszú időt vett igénybe. Mindez azt jelentette, hogy már eleve több, mint egy évet csúsztak a megjelenéssel. Ez után sem fordult azonban túl jóra az extravagáns egyterű sorsa, hiszen a vásárlók finoman szólva sem kaptak rá az elborult francia járgányra, így 1,5 év alatt alig 8857 darab készült.
Ezután viszont csődbement a gyártást végző Matra, ami azt jelentette, hogy a járgány kikerült a Renault kínálatából. Sokáig úgy tűnt, hogy lesz utóda, a francia gyártó azonban úgy döntött, hogy inkább a lényegesen több bevételt hozó típusokra koncentrál. A korábban felsorolt autóktól eltérően azonban a Renault Avantime mégis izgalmas gyűjtői modellé vált, így szinte biztosan sokáig találkozhatunk még a francia autógyártás egyik legnagyobb különcével.
5. Fiat Croma (2005-2010)
Nem mondhatni, hogy az elmúlt évtizedekben a Fiat gyakori szereplője lett volna a nagyautók piacának, ugyanakkor kétségtelen tény, hogy voltak próbálkozásai az olasz gyártónak. Ráadásul, ha az elmúlt 2 autót nézzük, mind a kettő a Croma nevet viselte. Az 1996-ban kifutott első generáció után 9 évet kellett várni a másodikra, vagyis nem erőltették meg magukat az olaszok. Az autó az akkori kényszer GM összeborulás miatt (majdnem csődbe mentek, az amerikai gyártó mentette meg őket), a GM Epsilon platformját használja, azaz a Saab 9-3 és Opel Vectra testvére.
Ráadásul a benzines motorok egy az egyben az Opeltól érkeztek, csakúgy, ahogy a hajtáslánc és a futómű elemei is közösek a német testvérrel. Vagyis, gyakorlatilag egy átdizájnolt Vectráról van szó, ami se nem igazán olasz, se nem igazán német. Persze a Vectra-eredet nem látszik meg a formáján, de azért lássuk be, ez a külső igen egyedire sikerült. Az egyterűsített kombi dizájn lett a típus veszte, a vásárlók ugyanis inkább a stílusosabb konkurenseket választották. A Fiat 2010-ben vette ki a kínálatból a Cromát és azóta sem terveztek neki utódot. Valószínűleg ez egy ideig így is marad…
6. Suzuki X-90 (1995-1997)
Egy kétszemélyes Suzuki terepjáró, levehető tetővel. Nem olyasmi, amire a 90-es években azonnal tömegek haraptak rá. Szóval azért annyira sok meglepő nincs abban, hogy az X-90 nem futott be elképesztő karriert, úgyhogy végül kereskedői nyomásra le is állították a gyártását.
Ez azt jelenti, hogy az X-90 csak alig két évet élt, ami lássuk be, nem túl sok. Persze más szemlélet szerint egy „meg nem értett” típusról van szó, amely megelőzte a korát. Ha ugyanis megnézzük, hogy milyen sok pénzt hoz a konyhára a Range Rover-nek az Evoque Cabrio, vagy épp az elmúlt 15 évben mennyire felpörgött a kereslet a G-osztály Cabrio iránt, rájöhetünk, hogy manapság azért elég szépen lehet keresni egy-egy ilyen furcsasággal. Persze a Suzukitól nem meglepő, hogy néha előre szaladnak, elég csak az itthon is népszerű SX4-re gondolni. A 2006-ban megjelent típus ugyanis az elsők között lépett be a városi SUV-k piacára.
Érdekesség, hogy én személyesen is találkoztam egy X-90-nel, bár azzal már alaposan elbánt az élet, hiszen rózsaszínben, Hello Kitty-s kipufogóval éli életét. Bár, ha úgy nézem, érdekes autónak érdekes élet jár, az a konkrét példány pedig meg is kapta 🙂