Hová tűnik a hűtőfolyadék?

Sok autótulajdonos találkozott már azzal a jelenséggel, hogy a kiegyenlítő tartályban lévő hűtőfolyadék mennyisége nem éri el a minimum szintet. A hűtőfolyadék fogyásakor gyakran rávágják, hogy az adott autó „hengerfejes” és komoly motorfelújításra van szükség. Pedig előfordulhat, hogy teljesen ép motor esetén is elszivárog a fagyálló. Ennek oka, hogy bár a rendszer felépítése önmagában nem bonyolult, ugyanakkor kellően sok alkatrészből és csatlakozásból áll ahhoz, hogy idősebb korban már egy apró hiba is a hűtőfolyadék szivárgását okozza. Megmutatjuk, hogy mikre érdemes figyelni:

Vízcső

A motor megfelelő hűtéséhez kulcsfontosságú, hogy a hűtőrendszer egyes elemei hibátlanul működjenek. Ez a vízcsövek esetén egyetlen dolgot jelent: hogy ne engedjék el a hűtőfolyadékot.

getimage.png

Ez egy Audi Q5 hűtőrendszere: ahogyan látható, több mint 35 különféle cikkszámú alkatrész alkotja.

Különösen idősebb autóknál gyakori, hogy egy-egy cső elöregszik, ilyenkor repedések alakulhatnak ki a felületén, ahol szép lassan elszivárog a folyadék. De olyan is megtörténhet, hogy az idő hatására megvetemedő csövet már nem tartja meg megfelelően a bilincs, így az lecsúszik a helyéről és ott folyik el a fagyálló.

v48-0185_02_online.jpg

Ezért nemcsak szivárgás esetén, de időszakosan is érdemes átvizsgálni a hűtőrendszer csöveit: ha egy cső már elöregedett, érdemes kicserélni.

Vízhűtő

A vízhűtők általában két okból mehetnek tönkre: az egyik valamilyen mechanikai sérülés, például amikor az autót összetörjük és a deformálódó elemek felsértik a vízhűtő csöveit.

clogged-radiator-symptoms.jpg

Mivel elől van, könnyen sérül, ráadásul a természet viszontagságainak is ki van téve. 

A másik pedig egyszerűen az öregedés: az évek során a korrózió hatására fokozatosan elvékonyodnak a csövek, illetve kiesnek a lamellák, így amellett, hogy a hűtőrendszer már nem tömít megfelelően, a vízhűtő a feladatát, azaz a megfelelő hűtést sem tudja ellátni. Ritkán, de előfordulhat az is, hogy a nem megfelelő hűtőfolyadék alkalmazása miatt vízkövesedik a rendszer: ezt úgy előzhetjük meg, ha betartjuk a gyári előírásokat és olyan minőségi hűtőfolyadékot használunk, mint például amilyeneket a Würtemberg is gyárt.

Fűtőradiátor

Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy nincs fűtés és a rendszerből fogy a hűtőfolyadék, úgy a legvalószínűbb, hogy a fűtőradiátor szivárog.

7efa545e23854bbd4ae1ceba92bc6d8c.png

Akárcsak a vízhűtő esetén, úgy itt is általában az öregedés okozza a problémát. A leggyakrabban a kilyukadó fűtőradiátorból egyenesen a lábtérbe távozik a fagyálló, igy ha a szőnyegen még száraz időben is folyadékot találsz, esélyesen a fűtőradiátorból érkezik.

Vízpumpa

A vízpumpák élettartama is véges: általában egy vezérlés-csereintervallumra tervezik őket.

car-water-pump-hamilton.jpg

Amennyiben a csere elmarad, az elöregedő tömítések miatt könnyen előfordulhat, hogy a vízpumpa előbb-utóbb folyni kezd: jobb esetben csak minimálisan, rosszabb esetben viszont nagy mennyiségben is kifolyhat a tömítésein a hűtőfolyadék.

Termosztátház

Az elmúlt 10-15 évben gyakorivá vált, hogy az autógyártók műanyagból építik a termosztátházat. A probléma ezeknél sokszor az, hogy az idő folyamán a termosztátház egyes elemei a hőterhelés hatására elvetemednek, így az illesztéseknél elkezdhet folyni a fagyálló.

mini-thermostat-housing-check-1200x675.jpg

Így ha az autó alatt fagyállót találsz és látszólag nincs semmi jele, úgy célszerű megvizsgálni a termosztátház környékét, hiszen előfordulhat, hogy onnan származik.

Kiegyenlítő tartály

Kevesen foglalkoznak a kiegyenlítő tartály állapotával, pedig ez is fontos a hűtőrendszer megfelelő működésének szempontjából. Az alkatrész felel ugyanis azért, hogy a rendszerben mindig a megfelelő mennyiségű hűtővíz keringjen, illetve, hogy a hőfokváltozás miatt létrejövő hűtőfolyadék-tágulás ne okozzon kárt a motor alkatrészeiben.

jaguar-coolant-reservoir.jpg

Maga a tartály általában a természetes öregedés miatt megy tönkre: a folyamatosan magas hőmérsékletnek kitett alkatrész csőcsatlakozóinál repedések keletkezhetnek, ahol szép lassan elszivárog a hűtőfolyadék. Ugyanígy előfordulhat, hogy a kiegyenlítő tartály kupakjánál távozik a fagyálló. A kupak ugyanis rendelkezik egy biztonsági szeleppel, amely túlnyomás esetén kiengedi a feleslegest nyomást a tartályból, így védve meg a rendszert.  Sok esetben ez a szelep elfárad, így nem zár megfelelően, ezáltal nagy nyomás esetén kijut a hűtőfolyadék a rendszerből.

 vaico-kuehlung_1.jpg

Ahhoz, hogy a hűtőrendszer javítása szakszerű legyen, elengedhetetlen a minőségi alkatrészek használata. A Bárdi Autó Vierol kínálatában VAICO és VEMO márkanév alatt elérhető alkatrészei megfelelő választást jelentenek: az 1977-ben alapított márka kínálatában napjainkban 43 ezer cikkszámon érhetők el különféle termékek, legyen szó akár vízcsőről, vízcső csatlakozóról vagy akár kiegyenlítő tartályról.

 A cikk a Bárdi Autó támogatásával készült el.