Ha ilyet ír ki az autód, jobb ha félreállsz!

Régen elmúlt már az az időszak, amikor egy autó műszerfalán egy kilométeróra és néhány visszajelző segítette a sofőrt az út során. Manapság, a fejlett technológiákkal felszerelt járművekben már nem ritkán több tucatnyi ellenőrző lámpa található, amelyek alaposan összezavarhatják a felkészületlen sofőrt. Bár a fiatal autókban szinte minden esetben található egy LCD kijelző a fordulatszámmérő és a kilométeróra között, az itt megjelenő információk nem minden esetben egyértelműek. Vagy azért, mert az autó idegen nyelven kommunikál, vagy esetleg egy egyedi kódot jelenít meg, amelyet csak a szerelők ismernek.

Általánosan elmondható, hogy négyféle információ-fajtával találkozhatunk a műszerfalon. Az első a gyújtás ráadásakor lefuttatott öndiagnosztika, ilyenkor a legtöbb beépített funkció visszajelzője megjelenik. Amennyiben ezek a jelzések eltűnnek, minden rendben, indulhatunk! Út közben emellett találkozhatunk még különféle visszajelző lámpákkal, ezeket a zöld vagy kék színű ikonjaikról ismerhetjük fel. Szerepük, hogy tájékoztassák a sofőrt egy bekapcsolt szolgáltatásról, így az égő lámpáról vagy az aktivált tempomatról.

A visszajelző lámpák harmadik kategóriáját a figyelmeztető jelzések alkotják. A leggyakrabban narancssárga színű lámpák valamilyen, az elvárttól eltérő, ám nem a közlekedésre veszélyes hibát jeleznek. Így többek között egy be nem csatolt biztonsági övre vagy kiégett izzóra utaló jelzés jelenhet meg ilyen formában a műszerfalon.

A jelzések legfontosabb és egyben legnagyobb figyelmet igénylő kategóriája a vészjelzéseké. Amikor egy ilyen, szinte minden esetben a jármű műszaki vagy szerkezeti állapotában bekövetkező jelzést látunk, azonnal félre kell állni és meg kell bizonyosodni a problémára okáról.

1477187646-vw_engine_check.jpg

1. Check Engine

Kezdeném a legáltalánosabb „rettegett” jelzéssel a Check Engine-nel. A csak sárga tengeralattjárónak is becézett ikon nevéhez méltóan a motor ellenőrzésére hívja fel a figyelmet. Ez a jelzés nemcsak egy konkrét hibát jelezhet, több, egybefüggő probléma során is ezt villantja fel a rendszer. Leggyakrabban a meghibásodott lambda-szonda villantja fel a lámpát, de egy cső sérülése miatti nyomásveszteség is életre keltheti ezt a kellemetlen jelzést.

Ezeknél lényegesen drágább és az autó működése szempontjából komolyabb hiba is megbújhat a „Check Engine” alatt, elég csak a modern dízelmotorokra gondolni. A meghibásodott befecskendezőrendszer egyik eleme könnyen százezer forintos tétel lehet, ezt pedig elsőként gyakran csak egy Check Egine-nel közli a kocsi.

A helyzet súlyosságát jelezheti a villogó Check Engine, ha ezt látod, nagy a baj és azonnal félre kell állni! Amennyiben „csak” folyamatosan világít, úgy az autó ugyan érzékelt hibát,  de az nem folyamatos és bár szervizbe kell vinni a járművet, de az út tovább folytatható.

23421.jpg

2. Műszaki hiba

A Check Engine mellett a másik „baj van” jelzés a megjelenő villáskulcs, amely általános műszaki hibát jelez. Felbukkanása utalhat egy meghibásodott önindítóra vagy egy tönkremenő turbóra is. Ez a jelzés ritkább a Check Engine-nél, mivel nem minden gyártó helyezi külön jelzés alá a motorvezérlő és az indításgátló rendszer illetve a károsanyag-kibocsátáshoz köthető meghibásodásokat.

Az Opel például igen, a német vállalatnál a motor hibáit a „villáskulcs” míg a károsanyag-kibocsátáshoz köthet dolgokat (katalizátor, lambda-szonda) a Check Engine jelzi. Akárcsak utóbbinál, úgy itt is figyelni kell a villogást. Ha azt tapasztalod, hogy a jelzés villog, állj félre és állítsd le az autód, ugyanis komoly műszaki problémáról van szó!

oil_warnings.jpg

3. Alacsony olajszint / Alacsony olajnyomás

Az alacsony olajszint (ez sárgán jelenik meg) és az alacsony olajnyomás (ez pirosan) a vészjelzések egy olyan fajtája, amelyet mindig illik komolyan venni. Nevükhez méltóan arra figyelmeztetnek, hogy a motorban nincs elég olaj, azaz annak kenése nem biztosított megfelelően.

Remélem, nem kell tovább ecsetelni, hogy mit okozhat a nem megfelelő kenés, hiszen rövid időt alatt kinyírható vele a motor.  Amennyiben az autó “eszi” az olajat, úgy elsőként sárgán jelenik meg az alacsony olajszint jelzés, figyelmeztetve a tulajdonost, hogy után kell tölteni. Műszaki probléma vagy nemtörődöm hozzáállás esetén jön a következő lépcsőfok, az alacsony olajnyomás, már komoly gond.  Ebben az esetben AZONNAL félre kell állni és a motort addig nem is szabad újra beindítani, míg fel nem töltötted olajjal a rendszert. Ha szerencséd van, még talán nem történt nagy gond, de előfordulhat, hogy már csak ezzel megölted a motort.

f87b68a1df9a0bd7d6346583115e3277x.jpg

4. Túlmelegedett hűtővíz

Igen sok mai autóból hiányzik a vízhőfokmérő, mivel a gyártók ezt a berendezést egy egyszerű jelzőlámpával helyettesítik. Bár ideális működés esetén elfogadható ez a kompromisszum, a rendszer hibája alaposan meglepheti a felhasználót, mivel nincs előre látható jele a problémának.

Míg egy vízhőfokmérős autón folyamatosan figyelemmel kísérhető a hűtővíz hőmérsékletének változása, addig a legtöbb modern autón pusztán egy piros figyelmeztető jelzéssel találkozik a felhasználó. Ilyenkor azonnal félre kell állni és megvárni, míg újra lehül a hűtővíz elfogadható hőmérsékletre.

Amennyiben azt tapasztalod, hogy már röviddel az indítás után világít ez a jelzés, úgy nagy valószínűséggel a hűtővíz kifogyását közli veled az autó. Ennek pótlása kiemelkedően fontos, így mihamarabb gondoskodj erről.

batterylight-58ebec213df78c5162b9d68a.jpg

5. Nincs töltés

Ez tipikusan az a jelzés, ami megállásra kényszerít, még akkor is, ha te ezt nem szeretnéd. A kis akkumulátor ugyanis azt közli veled, hogy az akkumulátornak nincs töltése, azaz már csak rövid ideg tudsz közlekedni.

A hiba hátterében leggyakrabban a generátor hibája áll, azaz az alkatrész már nem tölti az akkumulátort. Emellett jelezheti az ékszíj szakadását és az akkumulátor elhasználódását is.

A legfontosabb hibajelzések mellett az alábbi ábrán szinte az összes, ma használt ábrát is megismerheted:

muszerfal_grafika-1.jpg