Ezt kell tudni az új magyar rendszámokról!

Hogy is volt eddig?

Könnyű volt annak idején, amikor még alig rótta autó az utakat, a lovaskocsikat pedig felesleges lett volna megkülönböztetni, elég volt hajtókat látni. 1901-ig váratott is magára a helyzet megoldása, viszont addigra már annyi négykerekű lett, hogy muszáj volt lépni valamit, amit először Budapest tett meg. Szűk tíz év múlva pedig még egy szinttel feljebb került a szabályozás, lévén már nem csak a fővárosi autók kaptak megkülönböztető jelzést, hanem a vidékiek is, annak ellenére, hogy országszerte nagyjából csupán 1000 jármű volt forgalomban. Persze Trianon mindent megváltoztatott, így először 1920-ban kellett szisztémát váltani, majd 13 évvel később újabb fordulat következett.

Forrás: Brandguide

Nyilván ez a cikk nem ezekre az újításokra tér ki, ám jó tudni, hogy 1958-ban ismét új rendszámozást vezettek be, amit 1990-ben váltott le az eddig ismert három szám, három betű, ez lett tehát a bő három évtizedig forgalomban lévő két betű és négy szám helyett. És bár eleinte azt hitték a jogalkotók, hogy kicsiny országunkban ez kifogyhatatlan kombinációt tartalmaz, a felgyorsult világ az utóbbi egy évtizedben jól rácáfolt erre.

Forrás: Cartárs blog

Nem véletlen, hogy ismét vissza kellett ülni a gondolkodós asztalhoz és kitalálni valami újat. Sikerült is, ráadásul még azelőtt, hogy az elmúlt bő húsz évben használt formátum lehetőségei kifogytak volna. Így született meg a 2022. július 1-től hatályos új rendszám. Lássuk, milyen változásokat hoz ez az autósok életébe!

Új formátum

Megváltozott először is a formátum. A plakett elején kék háttérre festve látható az Európai Unióra utaló tizenkét csillag, alatta pedig a H felégjelzés figyelhető meg. Ezeket követi két betű, amiről hamarosan bővebben is írunk, hiszen a különböző szervezeteket is itt jelölik. Sorban jobbra haladva tekinthető meg a magyar címer, majd jön újabb két betű, egy kötőjel és három szám. Ezzel a formulával elvileg majdnem 457 millió kombináció áll rendelkezésre, szóval ez valóban aligha fog elfogyni az olvasó életében.

Forrás: VG.hu

Új betűtípus

Bár első blikkre aligha tűnik fel, módosult a betűtípus. 2022-ig ugyanis egy DIN 1451 alapú betűtípus volt használatban, de mivel a tábla mérete nem változott, a karakterek száma azonban bővült, így szükség volt a keskenyebb rajzolatra. Ennek további előnye például, hogy így a rendszámfelismerő rendszerek is nagyobb hatásfokkal tudnak működni, illetve a hamisítás is nehezebbé vált.

Külön jelölések

De térjünk vissza az első két betűre. Ahogy említettük, itt a különböző szervezeteket is külön jelölik, elmagyarázzuk, hogy melyik két betű pontosak mikre utal:

  • TX: taxi
  • HA: Magyar Honvédség
  • RA: Magyar Rendőrség
  • MA: Országos Mentőszolgálat
  • NA: Nemzeti Adó- és Vámhivatal
  • BA: Büntetés végrehajtás
Forrás: Kamara Online

Fontos, hogy az első két karakter helyén nem állhat magyar duplabetű, vagyis például „LY”, „TY”, vagy éppen „NY” és „ZS”. Maradnak a különböző színek is, tehát a zöld háttér jelöli majd az elektromos autókat vagy a plug-in hibrideket, a sárga a taxikat, a szürke pedig az utánfutókat vagy éppen kerékpárszállítókat. Az ideiglenes rendszámok azonban ismét csak változnak. Eddig ugyanis voltak E, M, P, SP vagy akár Z betűjelzések is, innentől pedig egységesen I-betűvel jelölik a nem konstans táblákat.

Forrás: Egri Ügyek

Egyedi rendszámok

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy lehet-e egyedi rendszámokat kérni. Természetesen igen, ám remélhetőleg arról sem kell litániát írni, hogy bár fifikásak a magyar emberek, vulgáris szavakkal ellátott rendszámokat nem lehet rendelni, de olyat már igen, hogy CI-CA, vagy éppen láttunk már BM-WM-330 jelzést is. Szabály, hogy legalább három, maximum hat folyamatos betűjelből és legalább egy, maximum négy számból állhat az egyedi tábla. Persze mindennek ára van; az alapösszeg nem változott, így, ha egyet kell pótolni, akkor 5500 forintot, ha kettőt, akkor 8500 forintot kell kifizetni (legalábbis a cikk írásakor), az egyedi jelzések ára viszont akár 435 000 forint is lehet.

Forrás: Egri Ügyek

Le kell cserélni az eddigi rendszámokat?

Ezzel együtt pedig arra a felmerülő kérdésre is azonnal válaszolunk, hogy a régi rendszámtáblákat le kell-e cserélni? Nem. Egyáltalán nem kötelező, de ha valaki visszatarthatatlan vágyat érez az új jelzés iránt, akkor természetesen megteheti. A régi marad akkor is, ha mondjuk az egyik lerepül a kocsiról a nem megfelelő rögzítés miatt és azt pótolni kell, de ha mindkettőt „elhagyja” a tulajdonosa, akkor már nagy eséllyel az új formátummal pótolják.

Forrás: Hírnavigátor

Lesz terület alapú rendszám?

Sokszor volt korábban szó arról, hogy terület alapú rendszámokat vezethetnek be Magyarországon is. Ez divat például Németországban, vagy akár Romániában, de ezek jóval nagyobb országok. A túlzott költségek miatt így itthon elvetették ezt az ötletet, pedig nálunk kisebb országokban is használnak ilyet, gondoljunk csak Szlovákiára vagy éppen Ausztriára, ráadásul a visszajelzések alapján a kommentelők nagy része is támogatta volna, hiszen így egy esetleg baleset, szabálysértés vagy bűncselekmény után könnyebb lenne kézre keríteni az autó tulajdonosát. De, mint mindennek, ennek az éremnek is két oldala van, hiszen mi van akkor, ha egy debreceni sofőr egy szegedinek adja el az autót. Felesleges lenne újrarendszámozni emiatt, nem?

Forrás: Autónavigátor

Segédmotoros kerékpárokra kell-e rendszám?

Az állam a segédmotoros kerékpároknál sem lépett az eddigiekhez képest. Az okok arról szólnak, hogy mivel ezeknek a járműveknek az eredete nehezen bizonyítható, illetve egy átírás, rendszámozás túlzott költséget jelentene a kétkerekű árához viszonyítva, így továbbra sem lesz külön jelzés az 50 köbcentiméternél kisebb motorokra. Ezt a publikum ismét nehezen emésztette meg a visszajelzések alapján, és valljuk be, valóban jó lenne, ha ezeket rendszámmal látnák el, mert sajnos sokan pont a visszakövethetetlenséget használják ki egy piros lámpán áthajtás, vagy éppen más esetek során.

Forrás: Egri Ügyek

Szóval nagyjából a fentiek mondhatók el az új rendszámról, ami elsőre még mindig furcsa lehet a magyar szemeknek, talán sokaknak a német táblák juthatnak az eszébe. Hosszabb távon majd hozzászokunk, ez biztos. És most mindenkitől egy hangos igen/nem választ várunk, hogy tetszik-e az új formula, és ha nem, akkor arra is kíváncsiak vagyunk, hogy az olvasóink szerint milyen más formula lett volna jobb ennél? Várjuk véleményeteket a Cartárs blog Facebook oldalán!