Ezért lesz hamarosan neked is önvezető autód

A legtöbb ember alapvetően szkeptikus az újdonságokkal, különösen akkor, ha az a mindennapi életében jelentene számottevő változást. Ha az interneten keresgélünk, hamar találunk olyan cikkeket, amelyekben az 1900-as évek elején megjelent automobilokat elemzik. Nem egy írás szól arról, hogy a technológia fejlődése eljutott a csúcsra és a lovakat nem lehet csak úgy kiváltani. Nos, látjuk ebből mi lett.

De ugyanígy sokan ódzkodtak a televíziótól, a mobiltól és persze az internettől is, mára pedig mindhárom beépült az életünkbe. A fejlesztések jelenlegi irányát tekintve pedig 1-2 évtized múlva ugyanígy beszélhetünk majd az önvezető autókról is, amelyek fokozatosan felváltják majd a hagyományos, ember irányította járműveket.

De miért is van szükség önvezető autókra?

Tanulmányok bizonyítják, hogy a bekövetkező balesetek több, mint 80%-nál nem műszaki hiba, hanem az emberi figyelmetlenség a felelős. Bizonyára veled is előfordult már, hogy elbambultál, nézelődtél vagy csak egyszerűen a fáradtság miatt lassabbak voltak a reflexeid és kishíján baleset lett a vége.  Egy robot esetén ilyen nem fordulhat elő, hiszen a számítógép nem fárad el.

gm_autonomousdriving_0_0.jpg

Nem véletlen, hogy a biztosítók is alig várják az önvezető autókat. Az Amerikai Közlekedési Hatóság például az Egyesült Államokban 9,2 millió dollárra teszi egy ember életét, azaz ha éves szinten 10 ezerrel kevesebben halnak meg az önvezető járművek miatt, már az is 92 milliárd dollár megtakarítást jelent. Ez természetesen csak az Egyesült Államokra vonatkozik, világszinten ennél lényegesen nagyobb lehet a megtakarított összeg.

Nem elhanyagolható tény az sem, hogy a világon számos nagyváros szenved a megfelelő tömegközlekedés hiányától (Nem, Budapest nem tartozik ide!), az önvezető autók elterjedése pedig enyhítene ezen a problémán. Amíg ugyanis most jellemzően egy ember ül egy autóban, addig egy ilyen önvezető autókra épülő szolgáltatás a tömegközlekedés egy kulturáltabb formáját valósítaná meg, azaz egyszerre akár 3-4 ember is járhatna egy gépjárművel. Arról nem is beszélve, hogy sok mozgáskorlátozott illetve idős ember számára is új lehetőséget nyitnak ezek a járművek.

self-driving-cars-interior.jpgFontos előny, hogy búcsút inthetnénk az ittas vezetésnek is, hiszen egy átmulatott éjszaka után sem kell attól tartani, hogy az illető a volán mögé ül, hiszen nem lesz is lesz kormány az autóban J. Ezáltal pedig a rendőrök a folyamatos traffipaxozás helyett energiájukat másra is fordíthatják… Na jó, ez utóbbinál azért lehet, hogy bilibe lóg a kezem.

Hol tart most a technológia?

Ahhoz képest, hogy néhány évvel ezelőtt még legfeljebb a jövőt mutató videókban találkozhattunk önvezető járművekkel, addig mára eljutottunk oda, hogy önvezető képességekkel ellátott autót tudunk vásárolni.

Azért, hogy egyszerűen követhető legyen az önvezető-technológia, a gyártók egy 5-ös szintezést találtak ki. A 0-ás jelenti az alapot, itt nincs semmi, te irányítasz. Az 1-es lépcsőben még a vezető irányít, ám az autó már képes néhány funkciót magától is elvégezni (pl. sávtartás).  Manapság többségében 2-es szintű típusokat kínálnak a gyártók, azaz a jármű a kormányzásban és a fékezés/gázadásban is részt tud venni. Ilyenek például a modern, közép- és felsőkategóriás autók, amik sávtartóval és távolságtartó tempomattal rendelkeznek, így az autó bizonyos ideig magát irányíthatja az autópályán.

bi-graphics_autonomous-cars.png

Az önvezető rendszerek 3-as szintjét a már önmaguktól közlekedő, ám a sofőr figyelmét még igénylő rendszerek jelentik. A 2-essel ellentétben itt már több funkciót is el tudnak látni az autók, de bizonyos helyzetekben igénylik még a sofőr jelenlétét, azaz nem lehet szunyókálni és újságot olvasni menet közben. A 3-as szintet a gyártók előszeretettel úgy reklámozzák, hogy az autó dugóban már teljesen magától araszol, fékez és tartja a sávot, illetve autópályán is képes önállóan közlekedni, városi haladásban azonban még szükség van a sofőr figyelmére.

A következő, 4-es fokozat újabb lépcsőt jelent, hiszen az autó a legtöbb helyzetben már képes teljesen önállóan haladni, fékezni, sávot váltani és parkolni is. Ugyanakkor továbbra is szükség van az emberre, hiszen előfordulhatnak olyan közlekedési szituációk (például elhagyott földút vagy más, a szenzorok alapján nehezen értelmezhető helyzet), ahol a vezető beavatkozására van szükség.

self-driving-cars.jpg

A legutolsó, 5-ös szint jelenti az autógyártók számára a célt, hiszen ez az, amikor a kormány már csak opcionális, az autó guruló wellness-lounge-ként képest magától, mindenféle beavatkozás nélkül közlekedni. Elon Musk, a Tesla vezére szerint ők körülbelül 2 évre vannak ettől a szinttől, így akár még 2020 előtt megjelenhetnek a teljesen önvezető Teslák.

Élen a Tesla

Nem véletlenül írtam az előbb a Teslát, hiszen az alig több, mint egy évtizede alapított autógyártó az elektromos- és önvezető járművek egyik legnagyobb szorgalmazójaként vált ismerté. Ebben nagy szerepe van a karizmatikus vezetőnek, Elon Musk-nak is, aki felforgatta az autópiacot és mára ott tartunk, hogy a Tesla az Egyesült Államok 2. legértékesebb autógyártója, megelőzve a Chryslert és a Fordot!

636029992163451461481554055_t.jpg

Bár valószínűleg a Ford michigani központjában volt pár kellemetlen fejmosás ezzel kapcsolatban, a Tesla sikere mindenkinek jó, még akkor is, ha valaki soha nem tervez ilyen autót vásárolni. Az elmúlt években ugyanis valósággal „felvillanyozódott” az autópiac, azaz szinte nincs olyan szereplő, aki ne tervezné, hogy elektromos és önvezető technológiájú autót dobjon piacra.

Mostani írásomban persze nem az elektromos autókról, hanem az önvezető technológiáról van szó, amelyben, hogyhogy nem, szintén élen jár a Tesla. Az amerikai vállalat ugyanis 2014 óta az összes autóját felszerelte egy, a Bosch által szállított radarral, illetve első és hátsó ultrahangos érzékelőkkel amelyeknek köszönhetően az Model S illetve a Model X is 360 fokban lát maga körül. Ezt AutoPilot rendszernek keresztelték el. A szolgáltatás óriási marketinget kapott, így mindenki orrba-szájba videózgatta a Teslákat, teli van az internet a különféle, önmaguktól közlekedő Teslákkal.

Persze, ahogyan minden területen, úgy itt is volt hova fejlődni. Tavaly bemutatkozott az AutoPilot 2.0 is, amely 8 kamerával, 12 ultrahangos érzékelővel, radarral és az Nvidia Drive PX2-es videókártyájával mindent tartalmaz, ami az 5-ös szintű önvezető rendszerhez kell. Ugyanakkor jelenleg még nem használják ki ezt a tudást, ahogy korábban már említettem, erre még két évet kell várni.

A többiek sem akarnak lemaradni

Ahogyan az várható volt, ezt a konkurens gyártók sem hagyják szó nélkül, így elképesztő fejlesztés indult meg az iparágban. Ebben komoly szerep jut majd a Bosch-nak, a német gyártó a héten be is jelentette, hogy több, mint 1 milliárd euróért épít félvezető gyártat Drezdában. A céljuk, hogy az önvezető autókhoz, a dolgok internetéhez, illetve az ipari internethez kapcsolódó eszközök gyártása miatt létrejövő üzem a cég eddigi legnagyobb beruházása. A 2021-ben megnyíló üzemhez nekünk, magyaroknak is közünk van, hiszen az itthoni Bosch fejlesztőközpont is aktívan részt vesz az önvezető technológiák fejlesztésében, így a magyar mérnökök tudása is megjelenik majd a legyártott alkatrészekben. Méghozzá nem is akármilyenekben!

xbosch-build-1-1-billion-dollar-chip-plant-self-driving-cars1-20-1497966564_jpg_pagespeed_ic_w8av5x3_qx.jpg

A már többször is emlegetett Tesla mellett a Bosch például a Mercedes-Benz anyacégével, a Daimlerrel is aláírt egy együttműködési megállapodást, így a hamarosan megjelenő, frissített S-osztály már a két német cég tudásának legjavát tartalmazza. Autópályán például elég, ha a tulajdonos csak pöccint egyet az index-karon és az autó máris magától megelőzi az előtte lévőt, majd vissza is tér a sávjába.

Jelenleg egyébként 44 gyártó munkálkodik önvezető-technológián, a BMW például az Intellel és a Delphivel fogott össze, míg a General Motors az Uber ellenfeleként ismert Lyft segítségével fejleszti autóit. A Lyfttel kapcsolatban megemlíteném, hogy nemcsak hagyományos autógyártók, de a piac más szereplői is beszállnak erre a területre, így például a Google is javában dolgozik az önvezető autóján. Más utat követ viszont az Apple, a kaliforniai gyártó ugyanis állítólag belebukott a saját jármű fejlesztésébe, így most önvezető rendszeren dolgoznak, amelyet valószínűleg más gyártóknak értékesítenek majd.

jaguar-land-rover-self-driving-prototype_100610999_h.jpg

Említést érdemel még a Jaguar Land Rover is, a Tata tulajdonában álló cégcsoport ugyanis a héten prezentálta az önvezető Range Rover Sport modelljüket.A vállalat állítása szerint az utasoknak elég pusztán megadni az úticélt és a jármű magától eljuttatja őket a kívánt helyre, keresztezze útjukat akár autópálya, akár földút vagy épp egy városi dugó.  A JLR sem vár túl sokáig, a prototípusaik már jövőre megjelennek majd az utakon, így egy évtizeden belül akár a vásárlók is megkaparinthatnak majd egy ilyen SUV-t.

Ahogyan az látható, az elkövetkező évtizedekben fokozatosan kiszorítják majd a vezetőt igénylő autókat az önvezető járművek. Szóval érdemes hozzászokni a gondolathoz, hogy szép lassan mindent fogunk csinálni út közben, csak vezetni nem, azt majd megteszi helyettünk az autó maga.