Erre figyelj, ha Suzuki Vitara-t vásárolsz!

Több, mint 30 éve, 1988-ban indult útjára a Vitara legelső generációja. A kisméretű terepjárót gyorsan megkedvelte a közönség, ám 2014-ben nagy változás történt. Bemutatkozott ugyanis a negyedik generáció, amely szakítva a korábbi klasszikus terepjáró irányzattal, a szabadidőautók világába lépett át. Tudatos döntés volt ez, mivel a piacon akkor és azóta is tombol a „SUV-őrület”, ebből pedig a Suzuki sem maradhatott ki. Nézzétek meg a típusról készült videót, amelyben egy 2016-os, 1,6-os benzines példányon mutatják meg, milyen használtautónkét a Suzuki Vitara:

A negyedik generációs Vitara nem épp egy régi modell, hiszen még cikkünk megjelenésekor is kapható újonnan. Ám használtautóként már most fontos szerepe van, mivel bemutatása óta hazánkban a legkeresettebb új autók egyike, tehát bőven van és lesz belőle választék. A sikerhez mindenképp hozzájárul az is, hogy a Vitara az esztergomi Suzuki gyárban készül és szinte a világ minden pontjára innen exportálják.

EGYSZERŰ ÉS DIVATOS KÜLSŐ

Helyes döntésnek bizonyult a SUV irányzat felé fordulni, amit egy jó formatervvel is megfejeltek. Kicsit felidézi a terepjárók robusztus világát, mégis divatos, jó megjelenésű autó. Sokat dob a látványon, ha nem a sablonos fekete, fehér, szürke színekből választunk. A bemutatott autó türkizmetálja nagyon kedvelt, de más, harsány színekben is jól mutat ez a modell, s ezt eltérő színű tetővel még tovább fokozhatjuk. Függőleges menetfények a lökhárítóban, masszív fényezetlen műanyag betétek, csinos domborítás az oldalsó lemezeken, ezek mind látványos részletek. Az alsó borítás jól jön a kavicsfelverődések és a kisebb sérülések ellen. 18,5 centis hasmagasságával nem jelentenek kihívást a fekvőrendőrök és a magas útpadkák sem. Fontos megemlíteni, hogy a Vitara ütközésbiztonsága kifejezetten jó, a törésteszteken ötcsillagos minősítést kapott, ami többek között a szériában járó 7 légzsáknak is köszönhető.

Elődjeivel ellentétben elsősorban aszfalton érzi jól magát, ám enyhébb terepen egész jól boldogul, főleg, ha összkerékhajtással választjuk. Fiatal autóról lévén szó, a rozsdának még a gondolata sem merülhetne fel. Azonban a magas kilométerfutású és/vagy terepen is használt autóknál azért legyünk körültekintők. Egy korábbi sérülés vagy baleset nyomai árulkodóak lehetnek, ahogy az autó aljának sérülései is. A rossz utak vagy a terepezés az átlagosnál jobban megterheli a futóművet, ami az alkatrészek fokozottabb kopásával, elhasználódásával jár. A Nipparts kormányösszekötő gömbfej kedvező ár-érték arányával és jó minőségével ideális választás, ha cserére kerül a sor. A japán márka gömbfejeit a Bárdi Autó állandó raktárkészleten tartja ehhez a típushoz, így ez később sem jelenthet problémát. Továbbá ne feledkezzünk el a lemezek, illesztések és a fényezés átnézéséről sem, utóbbi viszonylag sérülékeny ennél a típusnál. A részletes és kiterjedt átvizsgáláshoz keressünk fel egy jól felszerelt, akár Suzukira specializálódott szervizt. Ilyen műhelyeket a legkönnyebben és leggyorsabban a Garvisor.com közösségi szervizkereső és értékelő oldalon találhatunk.

KISEBB-NAGYOBB VÁLTOZTATÁSOK

Noha a negyedik generációs Vitara csupán 6 éve van piacon, már két ráncfelvarrás is történt rajta. Elsőként 2018-ban nyúltak az autóhoz, ekkor átrajzolt lökhárítót, új díszrácsot, illetve krómozott díszítéseket kapott. Hátulra nagyobb, piros búrás és részben ledes lámpák kerültek, a tolatófény leköltözött a lökhárítóba. Belül új, kevésbé fényes és puhább borítást kapott a műszerfal, valamint az információs kijelzőt színesre cserélték. Fontos változás történt műszaki téren is, a szívóbenzines és a dízel kivezetésre került, helyette az 1,4-es turbó mellé érkezett az 1 literes, 3 hengeres, szintén turbós motor. Ezután 2020-ban jött a következő változás, ekkortól új, már alapáron is full ledes fényszórók világítanak elöl, az 1 literes motor a szigorodó környezetvédelmi előírások miatt megszűnt. Az 1,4 literes erőforrást átdolgozták és egy lágyhibrid rendszerrel is felszerelték. A friss pletykák szerint ezt hamarosan egy teljesen új, full hibrid rendszer váltja majd fel.

KOPOGÓS ANYAGOK, ELEGENDŐ TÉR

A Suzuki sosem a kimagasló beltéri anyagokról volt híres, a Vitarában is kemény és nem a legmagasabb minőségű plasztik borít szinte mindent, az ajtókárpiton minimális szövetborítás van, de ez ilyen árszinten és kategóriában nem ritkaság. Jól átlátható műszerfalat kap a sofőr, az analóg műszerek között egy információs kijelzőn nézhetünk meg fontosabb adatokat. Kerek légbeömlők javítják az összképet, a középsők között felárért akár japán feliratos analóg óra is jelzi az idő múlását. Gyári extraként az autó külső színéhez passzolóra cserélhetjük a sötétszürke dekorbetéteket, ami feldobja a kicsit egyhangú, fekete felületeket. A középkonzolon méretes zongoralakk vonzza a port és a karcokat, érdemes egy tisztítókendőt állandóan az autóban tartani. Alapvetően egyszerű, könnyen átlátható a fedélzeti multimédiás rendszer. Szerencsére okostelefon tükrözés van benne, de a korai példányoknál egy frissítés szükséges az Android Auto használatához. A rendszer beépített GPS navigációt is tartalmaz, de nem ez az erőssége. Ellenben dicséretet érdemel a tolatókamera képminősége, sokszor jóval drágább autókban sem látunk ilyet.

Az ülések kényelme megfelelő, bár állítható deréktámasz nincs bennük. Helyből viszont relatíve sok van, legalábbis elöl, az üléspozíció magas, jó a kilátás. Hátul sem kell a padlón ücsörögnünk, itt viszont már ne számítsunk tánctérre, ez egy kompakt autó, kicsi tengelytávolsággal. Hátul semmiképp nem kapunk könyöklőt, elöl is csak a magasabb felszereltségekhez, ezt sokan utólag pótolják. Nincsenek extra légbefúvók, USB csatlakozóból csak elöl található egy darab, ahogy 12 voltos csatlakozóból is. Utóbbiból a csomagtérbe is jutott, ami 375 literjével egészen korrekt helyet biztosít a csomagjainknak. A kivehető álpadlóval kettéoszthatjuk a teret, valamint az ülések ledöntése esetén egybefüggő, sík padlót kapunk. Pótkerék ebben a típusban sincs, az elmúlt évek trendjeinek megfelelően be kell érnünk a defektjavító készlettel.

BETONBIZTOS SZÍVÓBENZINES

A Suzukik régóta jól ismert megbízhatósága, egyszerű és olcsón fenntartható műszaki tartalma mindig is fontos szempont volt a vásárlói döntések során. Mára tisztán látszik, hogy az 1,6 literes, négyhengeres, szívó benzines motor értéke óriásit nőtt, ami az eladásra kínálat használt példányoknál árán is látszik. A 120 lóerős teljesítményt nyújtó motor valóban teljesen egyszerű konstrukció, láncos vezérlése, szívócső befecskendezése a tartósságot szolgálja, ahogy az is, hogy nincs sem részecskeszűrő, sem pedig kettőstömegű lendkerék. Mint már többször írtuk, a tartósság egyik legalapvetőbb kulcsa az időben elvégzett olajcsere. Az előírt periódus és a gyári szabványú és viszkozitású olaj betartása esetén gyakorlatilag semmi problémánk nem lesz vele. A 120 lóerő jól hangzik az alig 1 tonna feletti önsúlyhoz, de persze szívómotorhoz illően pörgetni kell, ha dinamikusabban szeretnénk haladni. Könnyen és elég pontosan kapcsolható az ötfokozatú váltó, noha autópályán jól jönne egy hatodik fokozat. A hagyományos szerkezetű automatánál ez már megvan, plusz a kényelmünket is növeli. Itt is elég az olajcserére figyelni, hogy ne legyenek gondok vele.

Történelme során sosem készített dízelmotort a Suzuki, ezért aztán a Vitarába korábban szerelt 1,6-os igazából egy Fiat Multijet egység. Dinamika szempontjából remek választás, hiszen a bőséges nyomaték nagyon könnyen elbír a kicsi és könnyű autóval, a fogyasztás pedig végig alacsony marad. Itt eleve hat fokozattal kapjuk a kézi váltót is, az automata pedig duplakuplungos. Elég ritkák az elfogadhatóan alacsony futásteljesítményű dízelek a használtautó piacon.  Ennek oka, hogy egy ideig kizárólag a legmagasabb felszereltséggel, igen magas áron kínálták ezeket a példányokat, amelyek csak magas futásteljesítmény mellett hozták vissza a vételárukat. Megfelelő felhasználáshoz (tehát elsősorban nem városi, rövid utakra) ideális választás lehet, ám itt már jóval nagyobb odafigyelésre lesz szükség a vásárláskor. A dízelmotor szíjas vezérlésű, tehát ennek cseréje rögtön egy kritikus pont, ha elszakad, az gyorsan anyagi csődbe kergethet minket. Erősen ajánlott a gyári periódusnál hamarabb (20 ezer km vagy 1 év) olajat és szűrőket cserélni, és a segédberendezéseket hajtó hosszbordás szíjról se feledkezzünk meg. 150 ezer km környékén számolhatunk a generátor tönkremenetelével, és hasonló élettartamú az EGR-szelep is, utóbbinál a rendszeres tisztítás késleltetheti a cserét. Ezeken túl a részecskeszűrő eltömődése és a szivárgó hűtőfolyadék lehet még kritikus gond.

TURBÓ ÉS LÁGYHIBRID HAJTÁS

2018-tól már nem volt se dízel, se szívó benzines a kínálatban, csak a Boosterjet néven futó 1 és 1,4 literes turbós benzinesek. Sokan még mindig tartanak ezektől, de érdemes tudni, hogy a gyártónak több évtizedes tapasztalata van turbós motorokban. Ennek is köszönhető, hogy ezek a motorok már 10 éves garanciával gördülnek le a gyártósorról, ami igen megnyugtató egy használt példány esetén. Az 1,4-eshez csatolt hatfokozatú váltó némileg pontatlanabb a korábbiaknál, első és második fokozatnál hajlamos az akadozásra. Használtként jelenleg még nincs különösebb jelentősége a legfrissebb, lágyhibrid motornak, de jó tudni, hogy a 10 éves garancia itt a hibrid rendszer elemeire is érvényes. Fiatal autónak számít még a Vitara, ám a használtak között soknál elég magas értéket mutat a kilométerszámláló, ilyenkor pedig bármikor szükség lehet az akkumulátor cseréjére. Az összes motor Start-Stop rendszerrel szerelt, tehát csak ennek megfelelő alkatrészt válasszunk hozzá! Érdemes az Exide AGM akkumulátora mellett dönteni, ugyanis a Vitarákat gyárilag is ilyen akkumulátorral szerelik. Ráadásul az Exide akkumulátorokra 2 év kilométer korlátozás nélküli garanciát biztosít a gyártó magyarországi képviselete, a Bárdi Autó Zrt.

Összegezve a Suzuki Vitara negyedik generációja használtautóként is kifejezetten jó választás, hiszen a márkára jellemző megbízhatóságot ötvözi egy modern, divatos csomagolásban. A szívóbenzines nagyon tartós, a turbós benzinesek esetén a 10 év gyári garancia mindenképp megnyugtató. Dízelt csak jelentős kilométer használathoz válasszunk, másképp nem térül meg az egyébként sem iszákos benzinesekhez képesti alacsonyabb fogyasztása. Elsősorban városon kívül, hosszabb távú, autópályás használathoz lehet ideális, ám a motor egyértelműen nagyobb odafigyelést igényel vásárlásnál és azután is.