Erre figyelj, ha Skoda Superbet (2015-) vásárolsz!

Több mint 20 év telt el azóta, hogy a Volkswagen konszern része lett a Skoda. A cseh márka pedig azóta minden korábbinál nagyobb sikereket ér el az autópiacon. Az egyesülés után az Octavia és a Fabia első generációjával meghatározó szereplővé léptek elő, európai és magyar területen egyaránt. 2001-ben a modellpaletta felfelé bővítése mellett döntöttek, így bemutatkozott a Superb első generációja. Az ugyancsak gyorsan kedveltté vált modell harmadik szériája 2015-ben látott napvilágot. Jelen cikkünkben ezzel a típussal foglalkozunk. Nézzétek meg az alábbi videót is, melyben egy 2016-os, magyarországi Skoda Superbet láthattok. Kombi karosszériáját egy 2 literes, 190 lóerős dízelmotor mozgatja, hatfokozatú kézi váltó segítségével.

Ez már nem egy cseh Passat

Az első generáció már első ránézésre is sokat örökölt az akkori testvérmodelltől, a Volkswagen Passattól. Ezt már a második szériánál igyekeztek elkerülni, majd a harmadik generációra radikálisan új formavilággal álltak elő a tervezők. Komoly, elegáns és nagyautós megjelenése miatt rögtön elnyerte a vevők tetszését. A formaváltást sikerült túlzó hivalkodásoktól mentesen véghez vinni. Nem csak a magánvásárlók, hanem a cégek, a flottakezelők körében is népszerűvé vált. Hazánkban állami intézményeknél sem ritka látvány ez a modell. Kétféle karosszériával, a kombi mellett az Octaviához hasonlóan ötajtós lépcsőshátú változatban is meg lehet vásárolni. Az első-hátsó lámpák kialakítása igényes látványt nyújt, mivel belsejük üvegkristály mintázatot kapott. A nagyobb meglepetés viszont odabent várja az embert, mégpedig a helykínálat miatt.

Forrás: Bárdi Autó

Bárki és bármi elfér

Nem egy kisautó a Superb, ám még kategóriájában is kiemelkedően nagy helyet kínál az utasok számára. Mindegy, hogy elöl vagy hátul foglalunk helyet, bőven elférünk, a hátsó lábtér már a hosszított luxusautókat idézi. A beltér visszafogott és ízléses megjelenésű, a felhasznált anyagok sem rossz minőségűek. Németesen kiváló az ergonómia, a funkciók könnyen és egyértelműen használhatók, különösebb csili-vili nélkül. Számos extrával felszerelhető a Superb, többek közt többzónás digitális klímával, xenon vagy LED-es fényszóróval, bőrkárpittal, elektromosan állítható, memóriás és fűtött-szellőztetett első ülésekkel, nagyképernyős multimédia rendszerrel és sok mással.

Forrás: Bárdi Autó

A bő 4,8 méter hosszú, kicsivel 2,8 méter feletti tengelytávolságú autóban a csomagtéren sem spóroltak. Már az ötajtós kivitelnél is 625 literes raktér vár minket, a kombi esetében pedig 660 liternyi csomag tehető be hátra. A hátsó ülések ledöntése utáni 1760, illetve 1950 liter már közel furgon méretű szállítási kapacitást jelent. A Skoda védjegyének számító „Simply Clever” megoldások sem hiányoznak a Superb-ből, legyen szó utastéri szemetesről vagy épp az ajtóba rejtett esernyőről. Az egyik leghasznosabb talán a tanksapka fedelébe helyezett jégkaparó, ami télen remek segítséget nyújthat számunkra.

Forrás: Bárdi Autó

Modern és biztonságos

2015-ös megjelenésével a harmadik generációs Superb egyáltalán nem öreg modell. Ennek megfelelően a korrózióról szót sem kellene ejtenünk. Mégsem intézhetjük el egy legyintéssel, ugyanis egy baleset utáni szakszerűtlen javítással megnyílik az út a rozsda számára is. A Superb egyébként is összetett autó, ezért a vásárlás előtti alapos és teljeskörű átvizsgálásról most se feledkezzünk el! Segítségünkre lesz ebben a Garvisor.com közösségi szervizkereső és értékelő oldal, hiszen csupán néhány kattintással megtalálhatjuk a számunkra legmegfelelőbb szakműhelyt. A Superb nem csupán nagy és tágas, hanem biztonságos autó is egyben. A kiváló, ötcsillagos törésteszt eredménye nem a véletlen műve, az alapáras 7 légzsák mellé akár hátsó oldallégzsákot is kérhetett az első tulajdonos.

Forrás: Bárdi Autó

Gyártásának negyedik évében, 2019-ben történt egy ráncfelvarrás. Alapáras lett az elöl-hátul LED-es lámpa (felárért mátrix LED fényszóró is elérhető lett), módosultak a lökhárítók és minimálisan a beltér is. Ezen felül bővült a vezetéstámogató rendszerek listája és további új extrák is megjelentek. A motorkínálatot is frissítették, ám ezek a példányok még nagyon fiatalok. Emiatt cikkünkben csak a modellfrissítés előtti erőforrásokra fókuszálunk. Rögtön kezdjük is a TSI turbós benzinesekkel, melyből négyfélét találhatunk a Superbek motorterében.

Forrás: Bárdi Autó

Sokat javultak a TSI-k

Az alapmotor a 125 és 150 lóerős kivitelben gyártott 1,4 literes változat, mely már szíjas vezérlést kapott. Ennek gyári csereperiódusa 200 ezer kilométer feletti, amit érdemes akár megfelezni, ha szeretnénk nyugodtan aludni. Nagynyomású, közvetlen befecskendezése miatt a kokszolódás előbb-utóbb megjelenik. Cserébe jelentősen megbízhatóbb lett a korábbi változatokhoz képest. Csendes, finom járású és még a 125 lóerőssel is elérhetjük a 200 km/h-s sebességet, mi azonban a 150 lóerőst ajánljuk hozzá. Vegyük sűrűbbre a 30 ezer kilométeres olajcsere intervallumot, valamint jó minőségű, esetleg prémium üzemanyagot tankoljunk bele.

Forrás: Bárdi Autó

Az 1,8-as TSI a Superb-ben is láncos vezérléssel működik, de már módosított feszítővel, emiatt a lánc megnyúlása ritka jelenség. Jelentősebb olajfogyasztás nem jellemző, ugyanakkor a változó geometriás turbónál kb. 100 ezer kilométerenként szükséges a nyomásszabályzó beállítása. Érdekesség, hogy ez a motor szívócső befecskendezéssel is rendelkezik, emiatt a kokszolódás sokkal kisebb mértékben jelentkezik. A korábbi 1,8-as TSI-k rossz híre ne riasszon el minket, a Superb motorja sokkal jobb a régebbi változatoknál. Ereje bőven elegendő a nagy karosszériához, amihez korrekt fogyasztás társul. A kellő időben elvégzett olajcserét és a prémium üzemanyagot ez a motor is meghálálja.

Forrás: Bárdi Autó

A legerősebb benzinesek az 1,8-assal azonos, EA888-as motorcsaládba tartozó 2 literes TSI-k. Ez kétféle teljesítménnyel, 220 és 280 lóerővel készült és főleg az utóbbi szinte sportautóvá változtatja a Superbet. Épp csak 5 másodperc feletti 0-100-as sprintjével és 250 km/h-s végsebességével a korlátozásmentes német autópálya szakaszokon is könnyedén mozgatja az autót. Ennél a motornál szintén kettős befecskendezést találunk, tehát a kokszképződés sokkal alacsonyabb. Elsősorban itt is a láncos vezérlés lehet a problémás, ami a gyári előírásoknak megfelelő, minőségi olajjal és sűrű cserével nagy eséllyel kivédhető.

Forrás: Bárdi Autó

Jól passzol hozzá a dízel

A Superb elsősorban nem városi használatra készült. Hosszú utazásokhoz pedig jó választás lehet valamelyik dízelmotor. A választék az 1,6 literes, 120 lóerős, valamint a 2 literes, 150 és 190 lóerős erőforrásokból áll. Mindegyik az EA288-as motorcsaládba tartozik, és a megbízhatóságuk sem rossz. Az 1,6 literes motor nem túlzottan dinamikus, de ezt az alacsony fogyasztásával kompenzálja. Figyeljünk a megfelelő üzemanyag-minőségre, mert a befecskendezőfúvókák erre érzékenyek és a cseréjük költséges művelet. Sok városi és rövid távú használatnál nagy valószínűséggel a részecskeszűrő eltömődése fog kellemetlenségeket okozni. Az olajcserét erősen ajánlott 15 ezer kilométeres etapokban megejteni, ami sok alkatrész élettartamára jótékony hatással lehet. Ritkán, de előfordul az izzítógyertyák hibája, ez azonban egy diagnosztikai vizsgálaton könnyen ellenőrizhető.

Forrás: Bárdi Autó

Nagy távolságokra, autópályás utazásokhoz a 2 literes dízel a legjobb választás. Nagyobb, 150 vagy 190 lóerős teljesítménye teljesen megfelelő és fogyasztásban sincs komolyabb többlet a kisebbik dízelhez képest. Szerencsére tanultak a korábbi PD motorok hibáiból és egy tartós, megbízható konstrukcióvá érett ez a motor. A jó minőségű üzemanyagról itt se feledkezzünk el, a részecskeszűrő pedig ugyanúgy nem díjazza a rövid városi utakat, hajlamos eltömődni. Az erősebb változat esetén a kettőstömegű lendkerék hamarabb elhasználódhat, esetleg ritkán olajszivárgás is felbukkanhat. Érdemes ragaszkodni a 15 ezer kilométeres olajcsereciklushoz.

Ha rendszeresen sok csomaggal, esetleg vontatmánnyal közlekedünk, az erősebb változat mellett döntsünk! Már ez a motor is szíjas vezérlésű, ennek cseréjéről semmiképp ne feledkezzünk el! Válasszuk a csúcsminőségű, német gyártású Continental vezérléskészletet, amely a gyárival egyező minőségben tartalmaz minden szükséges alkatrészt. A vezérműszíj mellett a hozzá tartozó görgők, a szíjfeszítő és a prémium minőségű vízpumpa is a szett része. Ezt a komplett készletet azonnal, polcról megvásárolhatjuk a Bárdi Autónál. Ennek köszönhetően a javítást azonnal elvégeztethetjük egy autószervizben.

Forrás: Bárdi Autó

Nézzünk át mindent vásárláskor!

Fiatal típusként a harmadik generációs Superb már elég összetett, modern elektronikát alkalmaz. Épp ezért szánjunk elegendő időt és energiát lehetőség szerint az összes funkció kipróbálására. Nagyobb futásteljesítmény mellett az ülések és a belső kárpitok állapota is árulkodó lehet, a csomagteret se hagyjuk ki az ellenőrzésből. Gyári visszahívások is történtek a 2015-ös megjelenés óta, melyek között motor-, futómű- és elektronikai hibák is voltak. Kérdezzük le, hogy a kiszemelt autó átesett-e a szükséges javításokon. Mivel nagy és viszonylag nehéz autóról van szó, a futómű és a fék is nagyobb igénybevételnek van kitéve. Utóbbinál elsősorban a fékbetétek szorulhatnak leghamarabb cserére. A prémium minőségű és tökéletes teljesítményű Würtemberg első fékbetétek tartósságukkal és kedvező árukkal ideális választás a Superb tulajdonosok számára. A Würtemberg fékbetétek készletről megvásárolhatók a Bárdi Autó kirendeltségein és a webáruházában egyaránt.

Forrás: Bárdi Autó

Hosszútávú utazásokhoz és családi autónak egyaránt kitűnő választást a harmadik generációs Skoda Superb. Óriási és kényelmes utastere, hatalmas csomagtere egyszerűen mindent elnyel, mely mellé egy elegáns formát és praktikus megoldások egész sorát kapjuk. Elég fiatal típusként a megbízhatósága egyelőre igen jó. Kiforrott és modern technikája kiszolgálja az igényeinket. Idehaza is évek óta nagyon kedvelt típusnak számít, ami bizonyára nem a véletlen műve. Egy ráncfelvarrás előtti, tehát 2015-2019 közötti Skoda Superb megvásárlásához cikkünk írásakor legalább 4 millió forintra lesz szükségünk. Ennyi pénzért csak dízelmotort és 200 ezer kilométer feletti futásteljesítményt kapunk. Ugyanilyen paraméterekkel benzines kivitelre 5,5-6 millió forint közötti áron bukkanhatunk. 6 millió forint felett már 150 ezer, 7,5 millió felett pedig 100 ezer alatti kilométerrel sorakoznak az autók. Az összkerékhajtású, automata váltós, extrákkal felszerelt és 50 ezer alatti futású példányok adják a kínálat tetejét. Ezekért akár 12 millió forintot is elkérhetnek. Elsőre ijesztő ez az árszint, viszont míg egy vadonatúj Skodára jelenleg akár 1,5 évet vagy többet kell várni, a használt modellt azonnal hazavihetjük.