Az első generációs Bravo/Brava páros utódjaként mutatta be a Fiat a Stilo-t. Érdekes, hogy a nevet később nem vitték tovább, az utód újra a Bravo nevet kapta. Újonnan és használtan is sok ellentmondás övezi ezt a típust. Mindezek mellett mégis egy jól használható autóról beszélhetünk, amelyet már egészen alacsony áron megvásárolhatunk. Az alábbi videóban egy 2004-ben gyártott, ötajtós és 1,4 literes benzines, kézi váltós példányt mutatunk be. Lássuk tehát, mire kell odafigyelni, ha valaki egy használt Fiat Stilo-t szeretne magának!
Nagy reménysége volt az olasz gyártónak ez a modell, de az átütő siker elmaradt. Ráadásul így a fejlesztésébe ölt rengeteg pénz is veszteség volt, pedig a Stilo nem rossz autó. Az olaszoktól szokatlanul konzervatív külső kevesek tetszését nyerte el. Ezen még a háromajtós változat kicsit dögösebb hátsó része sem segített. A beltér szintén kevésbé idézi meg a Dolce Vita életérzést. Ezzel együtt műszakilag a maga korában és kategóriájában nagyon fejlettnek számított. Adaptív tempomat, nyitható üveg panorámatető, kulcsnélküli rendszer, kétzónás digitális klíma, navigáció fejegység is szerepelt az extralistán.

Persze az extrák láttán még ne csábuljunk el, inkább nézessük át a kiszemelt autót. A Stilo nem fiatal modell már és a rozsdavédelme sem a legjobb. Küszöböknél, ajtók alsó részénél és a kerékjárati íveknél számíthatunk korrózióra, de a főbb szerkezeti elemek jobban bírják. Ezért és a további hibák feltárása miatt feltétlen javasolt egy vásárlás előtti alapos átvizsgáltatás. Ehhez gyorsan és könnyen találhatunk megfelelő szakműhelyt a Garvisor.com közösségi szervizkereső és értékelő oldal segítségével. A Stilo megfelelő, négycsillagos törésteszt minősítést szerzett annak idején, a hat légzsák pedig szériafelszereltség hozzá.

Három- és ötajtós, valamint kombi karosszériával készült a Stilo és motorokból is bőven van választék. Összesen hétféle benzines és hatféle dízel került a motorháztető alá. Ezek nem egyszerre, hanem a 2004-es és 2005-ös ráncfelvarrások előtt és után voltak vegyesen. A frissítések során nagyon minimálisan változások történtek, új lámpákat és lökhárítót kapott az autó. 2005-ben egy terepkombi verzió is piacra került, emelt futóművel és alsó műanyag védőelemekkel, de összkerékhajtás nélkül.

Az alapmotor egy 1,2 literes, négyhengeres és 80 lóerős benzines, ezt a korabeli Puntóban is megtaláljuk. Később ezt egy 1,4 literes, 90 lóerős váltotta fel, illetve rövid ideig egy 95 lóerős variáns is a kínálatban. Az 1,6 literesből is kétféle létezik, a 103 lóerős Fiat, míg a 105 lóerős egyedüliként Opel eredetű erőforrás, a G Astrákból. Volt még egy elég szomjas 1,8 literes is, ez már 133 lóerőre képes. Végül ott az Abarth különlegessége, a 2,4 literes, öthengeres motor, ami 170 lóerőre képes. A Stilo mindegyik benzinmotorja szívómotor, a dízeleknél viszont mindegyikben találunk turbót. Sőt, igazából egyetlen motorról beszélhetünk, konkrétan az 1,9 JTD különböző változatairól van szó. A 8 és 16 szelepes kialakítású dízelmotorok teljesítménye 80 és 150 lóerő közötti.

Elsőre rossz választásnak tűnhet az 1,2-es benzines, pedig a hétköznapi használatra teljesen megfelelő. Szerény teljesítményéhez képest egész dinamikus, amiben sokat segít a hatfokozatú kézi váltó is. Még a fogyasztása is szerény, így a havi benzinköltség sem lesz magas. Kicsivel több dinamikát és persze magasabb fogyasztást kínálnak az 1,4 literesek. Ez a két motor szinte teljesen azonos, ami a hibalehetőségekre is igaz. Oda kell figyelni az olajfogyasztásra, ami inkább az 1,4-esre jellemző. A hengerfej-tömítés egy gyenge pontja, ez hajlamos tönkremenni.

A cserénél tartós és hosszútávú megoldást jelent a kiemelkedő minőségű Elring hengerfej-tömítés. Az Elring hengerfej-tömítések azonnal, készletről megvásárolhatók a Bárdi Autó hazai kirendeltségein és webshopjában egyaránt. Szintén árulkodó jel az olajfogyasztásra a kipufogón lévő olajos lerakódás. A gyújtótrafók is rakoncátlankodhatnak, viszont furcsa hiba a differenciálműben lévő csapágy elkopása. Ez utóbbit megnövelhetjük, ha a váltóolajat nagyjából 60 ezer kilométerenként lecseréltetjük.

Egész más problémával szembesülhetünk a Fiat eredetű 1,6 literes motornál. Itt a motorvezérlő elektronikáját a blokk tetejére szerelik gyárilag. A motor által keltett rezgések és a magas hőmérséklet miatt szó szerint megfő az egység. Ha még jó, akkor a régit vagy ha cserélni kell, akkor az újat már máshova szereltessük. Az olajfogyasztással az 1,8 literesnél is találkozhatunk, de itt leginkább a változó szelepvezérlés a legfőbb gyenge pont. A motor ugyan nem áll meg tőle, de bizonyos fordulatokon erőtlen és hangos lesz. Ezt a problémát a 2,4 literes motor sem nélkülözi. Ám az Abarth változatnál a legtöbb fejfájást az 5 sebességes, robotizált Selespeed automata okozza. Inkább kerüljük el ezt a váltót és hagyományos kézi váltós Abarthot keressünk.

Meglepően problémamentesek a dízelek, korrekt karbantartás mellett többszázezer kilométert is elfutnak nagyobb gond nélkül. A Stilo már idősebb modell és sok a magas futású példány, úgyhogy nem árt résen lenni. Turbó, üzemanyagrendszer, lendkerék, a tipikus dízel problémák itt már felüthetik a fejüket. A 80 lóerős változatba nem szereltek intercoolert és bizonyos példányokból a kettőstömegű lendkerék is hiányzik. Ez utóbbit alvázszám szerint lehet leellenőriztetni. Az erősebbeknél viszont mindkettőt megtaláljuk, a lendkerék cseréjére érdemes készülni anyagilag. A Stilo összes motorja kivétel nélkül szíjas vezérlésű, melynek megfelelő időben történő cseréjéről se feledkezzünk meg.

Nem csak a korrózió, hanem a nem éppen minőségi fényezés is a Stilo egyik jellemzője. Sérülékenysége és a lakkhibák nem túl esztétikus látványt nyújtanak. A lamellás üvegtető igazán különleges extra, de ha elhanyagolják, akkor megszorulással és beázással büntethet minket. Sajnos a beltéri anyagok nem igazán tartósak, beleértve az üléskárpitokat, amelyeket szakadás esetén nehézkes megjavítani. Mechanikailag a futóműnél a spirálrugókra érdemes odafigyelni. Ezek hajlamosak lehetnek eltörni és ilyenkor a gumiabroncsot is szétvághatják, ami menet közben igen veszélyes.

Jobb megelőzni a bajt és ellenőriztessük a rugók állapotát, ha pedig szükséges, cseréltessük ki időben. A kifejezetten rugókra specializálódott német Suplex kiváló minőségű, gyári szabványnak megfelelő spirálrugókat kínál. Legyen szó akár első, akár hátsó spirálrugókról, a Suplex rugókat raktárkészletről beszerezhetjük a Bárdi Autó webáruházában és a hazai kirendeltségek bármelyikén. Jellemző futómű probléma még az első keresztlengőkar meghibásodása. Ezt ajánlott párban, mindkét oldalon cseréltetni, mert a művelet jelentős megbontást igényel.

Az olasz autók tipikus rákfenéje az elektronika és ez alól a Stilo sem kivétel. Sok problémának azonban elejét vehetjük, ha a gyárihoz képest nagyobb kapacitású akkumulátort használunk. A távirányítós kulcs néha megmakacsolja magát, ilyenkor újra fel kell tanítani az autóhoz. Ehhez jól jöhet, ha megvan a gyári kulcs kódkártya, de e nélkül is megoldható. Roppant bosszantó a digitális klíma levegőirány állító közdarabjának és villanymotorjának hibája. Hiába olcsó a cserealkatrész, a műszerfal nagy részét le kell bontani hozzá.

Az olasz autók hazai hírének és persze idősebb korának is köszönhetően olcsón hozzájuthatunk egy használt Stilo-hoz. Cikkünk írásakor nagyjából 350 ezer forintnál indul a kínálat, persze ezekben rengeteg kilométer van. Félmillió forinttól kezd szélessé válni a kínálat, ennyiért már dízeleket is találni. A kínálat teteje nagyjából 1 millió forint körül van, de a ritkaságnak számító Abarth változatok ennél is többe kerülhetnek.