Autós születésnapok 2019-ben

Elő a gyertyákkal, idén is sok ünnepelni való vár az autósokra. Eltelt egy újabb év, és ahogy 2018-ban, idén is számos autómárka, vagy konkrét típus is jeles évfordulókhoz érkezett. Míg tavaly a Porsche, a Lotus és a Land Rover is betöltötte a hetedik X-et, vagy a legendás tervező, Giorgetto Giugiaro a nyolcadikat, addig 2019-ben is jó néhány cégnek lesz oka ünneplésre.

Vessünk hát egy gyors pillantást a 2019-es év legfontosabb autóipari születésnaposaira, melyekkel az év folyamán majd bővebben is foglalkozunk majd:

Fiat – 120 éves

A patinás olasz autómárka gyökerei egészen 1899-ig nyúlnak vissza, mikor Giovanni Agnelli Torinóban megalapította cégét és elkészítették első modelljüket, a Fiat 4 HP-t. Azóta olyan legendássá vált autók gurultak ki a gyár kapuján, mint a szívet melengető 500-as, a sportos Dino, vagy a 124-es, ami a nálunk oly népszerű Ladák alapjául szolgált.

fiat-500-6.jpg

Renault – 120 éves

Egy újabb nagymúltú márka, egy újabb jeles évforduló. Három testvér, Louis, Marcel és Fernand – akárcsak Signor Agnelli – szintén az 1899-es évben érezték elérkezettnek az időt, hogy autógyárat alapítsanak. A cég története a Voiturette-el kezdődött, hogy aztán olyan modellek szülessenek mint a 4CV, a ralilegenda 5 Turbo, vagy a népszerű Clio és a Megane. Arról már nem is beszélve, hogy a világ legelső Grand Prix versenyét is egy Renault nyerte, mégpedig egy magyar úriemberre, bizonyos Szisz Ferenccel a volánja mögött. És nem mellékesen két konstruktőri és két egyéni világbajnoki címet is begyűjtöttek a Formula-1-ben.

209181_source.jpg

Bentley – 100 éves

A Walter Owen Bentley által az angliai Crewe-ben alapított cég immár 100 esztendeje készít exkluzív luxusautókat. Az olyan kiváló modellek mellett, mint a 4½ Litre, a Speed Six, az R Type, a Turbo R, az Arnage, a Mulsanne vagy a Continental GT, összesen hat alkalommal diadalmaskodtak a Le Mans-i 24 órás versenyen. Bár az egy évszázados fennállása során több alkalommal is tulajdonost váltott (jelenleg, 1998 óta a Volkswagen csoporthoz tartozik), mégis sikerült fennmaradnia, ami már önmagában is elismerést érdemel.

bentley4-1200x800.jpg

Citroën – 100 éves

A harmadik nagy francia gyártó is elérkezett az évszázados mérföldkőhöz. Az 1919-ben Saint-Ouen-ben André-Gustave Citroën által alapított cég egyik legfőbb ismérve mindig is az újító szellem volt, melynek köszönhetően olyan modellek születtek, mint a 2CV (ismertebb nevén: Kacsa), a Traction Avant, a 20. század legszebb autójának választott DS, vagy a hasonlóan lenyűgöző SM. És bár jelenlegi modelljeik már korántsem számítanak forradalminak, véletlenül egy gyártó sem szerez nyolc ralivilágbajnoki címet, amivel a Lancia mögött a második helyet foglalják el az örökranglistán.

m2w-citroen-ds-gear-patrol-lead-full.jpg

Abarth – 70 éves

Az olasz-osztrák Carlo Abarth 1949-ben a Cisitalia márka maradványait felvásárolva megalapította saját vállalkozását. A versenyautók gyártására, 1952-től pedig Fiat modellek tuningolására szakosodott cég hamar kivívta az elismerést és az ezzel együtt járó népszerűséget, a skorpiós logó pedig összeforrt a kiemelkedő teljesítmény és a sportos vezethetőség fogalmával. Ma már kizárólag a Fiat legsportosabb modelljeit jelöli.

9277989cfd4f156185822e437f6ae92c.jpg

Mini – 60 éves

Az idei év egyik – ha nem a – leginkább várt évfordulója a Mini nevéhez fűződik. A Sir Alec Issigonis által megálmodott, a tömegeknek szánt apró autó 2019-ben tölti be a hatodik X-et. A BMC – majd a British Leyland, később a Rover – által gyártott Mini egy igazi brit ikonná vált az évek során és azóta is elképesztő népszerűségnek örvend, kezdve a Monte Carlo rali győzelemtől Rowan Atkinson (Mr. Bean) libafos-zöld Minijéig.

david-brown-automoti-7.jpg

Audi – 50 éves

Bár az ős-Audit August Horch alapított 1910-ben Zwickauban, a ma ismert négykarikás márka 1969. január 1-én született meg, miután az Auto Union és az NSU Motorenwerke összeolvadt és megszületett a 100-as modell (ez szolgált a legelső Volkswagen Passat alapjának). Ezzel létrejött a harmadik jelentős német prémium márka a Mercedes-Benz és a BMW mellett, mely azóta 13 Le Mans-i 24 órás győzelmet szerzett és a Quattróval leigázta a ralipályákat.

large_image_9041.jpg

Infiniti és Lexus – 30 éves

Mintha csak összebeszéltek volna a fejesek a Nissan (Infiniti) és a Toyota (Lexus) székházaiban, hiszen 1989-ben alig két hónap különbséggel indították útjára saját luxusmárkáikat. Az azóta eltelt 30 évben mindkét márka jelentős népszerűségre tett szert szerte a világon, idén pedig a harmadik X apropóján ünnepelnivalójuk is akad (na nem mintha a folyamatosan növekvő eladásaik nem adnának okot amúgyis az ünneplésre).

215400_2015_lexus_is.jpg

Jaguar Mk2 – 60 éves

A Jauar Mk 2 sokkal többet jelentett egy egyszerű ráncfelvarrásnál. Az 1959-ben érkező modell tágas, formás és elképesztően jól vezethető volt. A rajongók körében talán nem örvend akkora népszerűségnek, hiszen alig két évvel később mutatták be azt az E-type-ot, ami előtt még Enzo Ferrari is kalapot emelt. De a Mk2 a sebességével, a stílusával és magasztosságával új alapokra helyezte a Jaguarokat. És még 60 év ide vagy oda, még mindig egy elképesztően dögös autó.

dsc_0719_0x1000.jpg

Rolls-Royce Phantom V – 60 éves

Szinte biztosra vehető, hogy a Phantom ötödik szériájának 60. születésnapjára rendezett buli elképesztően exkluzív lesz majd. Az 1959-ben bemutatott modellből mindössze 516 darab készült és a 6,2 literes, V8-as motor mellett az automata váltó és szervokormány is alapfelszereltségnek számított. De megtalálható volt benne minden, ami a felső tízezer számára kívánatos volt, így nem is csoda, ha olyanok találhatók a tulajdonok között, mint II. Erzsébet angol királynő, Tito jugoszláv elnök, John Lennon, Elton John vagy éppen Elvis Presley.

p90269458--the-john-lennon-phantom-v-2000px.jpg

Ford Capri – 50 éves

Sportos külső, erős motor és megfizethető ár. Mi kell még több? Nem is csoda, ha Ford Mustang európai kistestvéréből csak a gyártás első két évében több mint 400 ezer darabot adtak el. Egy ’74-es és egy ’78-as típusfrissítést követően végül 1986-ban fejezték be a kupé gyártását.

ford_capri-i-1969-72_r3.jpg

Porsche 914 – 50 éves

A közös gyökerekkel rendelkező Volkswagen és Porsche izgalmas közös projektje 1969-ben gördült le a gyártósorról. Bár a négy-, illetve hathengeres boxer motorral szerelt kétüléses, targatetős 914-es távolról sem sikerült annyira stílusosra, és népszerűségben is messze elmaradt a 911-es mögött, de az elmúlt 50 év során komoly rajongói bázisra tett szert.

porsche-914-swap-found-gear-patrol-3-1940x1300.jpg

Lancia Delta – 40 éves

A már 40 éves, Giugiaro által tervezett, eredetileg családi autónak szánt Lancia Delta egyértelműen a ralipályákon elért sikereinek köszönheti elképesztő népszerűségét. Sajnos a 2. és 3. generációs Delta semmilyen szempontból sem tudott felérni a legendás elődhöz, mely 1987 és 1992 között legyőzhetetlennek számított a rali világbajnokságon.

lancia_delta_12.jpg

Mazda MX-5 – 30 éves

A Mazda hátsókerék hajtású, apró, pehelysúlyú roadsterének első generációja immár 30 éve szeli az utakat. A legelső példányok kétségkívül az egyik legstílusosabb új veteránalapanyagnak számítanak, amelyeknek még az áruk sem szabadult el elképesztő módon. Pedig az MX-5 formás megjelenése mellett kimagasló vezetési élményt garantál.

mazda_mx-5_1989-1997-5.jpeg