Ami miatt megéri autós találkozókra járni

Hogy miért jó autós találkozókra járni? Mert egész nap autók között lehet az ember. Mert kikapcsolódhat kicsit a benzingőzben. Mert találkozhat a szintén autóbolond barátaival, vagy rég nem látott ismerőseivel. És mert a sok hétköznapi, szürke, már-már unalmas kocsi után igazi gyöngyszemekre lehet bukkanni ezeken a rendezvényeken.

Természetesen nem árt célzottan válogatni a – hála istennek – szép számú lehetőségek közül, hiszen valószínűleg a balmazújvárosi libakergetőn tartott tuning összeröffenésen viszonylag alacsony lesz azon gépek száma, amire igazán beindul az ember nyálelválasztása. Már feltéve, hogy nem pont a fröccsöntött lökössel, hatalmas hátsó szárnnyal, küszöbneonnal és racsítós kipufogóval szerelt verdákra gerjed az ember.

img_8536.JPG

A hétvégén sikerült eljutnom Balatonfüredre, ahol már a 4. Concours d’Elegance-t rendezték meg, ami ha nagyon egyszerűen akarjuk megfogalmazni, nem más, mint egy autós szépségverseny. A neve alapján már gyanítható, hogy a Concours a franciáktól származik, ráadásul története egészen a 17. századig nyúlik vissza. Mert a sznob gall nemeseknek nem volt elég, hogy hatalmas villákban laknak és a leggazdagabbak közé tartoznak, ezt egyrészt szerették volna mindenki orrára kötni, másrészt megméredzkedni „sorstársaikkal”. És természetesen abból is versenyt csináltak, hogy kinek szebb, nagyobb, díszesebb, elegánsabb a hintója. Mindezt Párizs közparkjaiban. Valahogy így indult a Concours d’Elegance, ahonnan az évek során szépen eltűntek a fogatokat húzó lovak. Jobban mondva beköltöztek a motorháztetők alá. Napjainkban a legrégebbinek számító ilyen esemény a Concorso d’Eleganza Villa d’Este, amit 1929 óta rendeznek Olaszországban a Comói-tó partján. Ám a legnépszerűbbet az USA-ban, Monterey-ben rendezik a Pebble Beach golfpályáján.

Ennyit a történelmi áttekintésről, és foglalkozzunk kicsit azzal, hogy immár negyedik éve kishazánkban, Balatonfüreden is van Concorse d’Elegance, ahol igazi autóipari csodákkal találkozhat az ember. Ráadásul elképesztően szép környezetben, a Tagore sétányon, a Balaton partján. A felhozatal pedig parádésra sikerült: Ferrarik, Maseratik, Jaguarok, Bentley-k, Mercedesek, BMW-k és Rolls Royce-ok, ameddig a szem ellátott. Vagy említhetnék olyan kuriózumokat, mint az 1930-as Wikov 7/28 Sportot, vagy az 1934-es Praga Baby-t is.

img_8542.JPG

De számomra az abszolút favorit egy piros BMW e30 M3 volt, amit végül a legszebb youngtimernek ítéltek. Első ránézésre a laikus tekintet elsiklana felette, mondván: „na, megint egy tucat BMW”. Ám ha egy kicsit ismerjük a bajor márka történetét, akkor tudhatjuk, hogy az E30 M3-ból összesen mintegy 16 202 darab készült. Hát még, ha ismerjük is azokat az apró jeleket (ha nagyon nem megy, segít a középkonzolon elhelyezett apró plakett), amikből azonnal kiszúrhatjuk, hogy ez a konkrét darab egy 505 darabos széria, a Johnny Cecotto Edition egyik példánya.

Az igazat megvallva, sosem lelkesedtem különösebben a BMW-kért. Annál inkább az autó- és motorversenyzésért és azokért, akik hétvégente a versenypályák aszfaltján küzdenek a technikával. Éppen ezért ebben a kombinációban már sokkal izgalmasabb számomra a Cecotto M3.

Mert bizony a jó öreg Johnny ereiben versenybenzin folydogál. Ráadásul azon kevés versenyző közé tartozik, aki két és négy keréken bizonyította rátermettségét. A történet 1975-ben kezdődött, amikor a venezuelai pilóta újoncként világbajnoki címet szerzett a gyorsasági motoros vébé 350 köbcentis kategóriájában. Ezzel alig 19 évesen minden idők legfiatalabb világbajnoka lett. Három évvel később, 1978-ban a 750 köbcentis világbajnoki címet is bezsebelte, majd 1980-ban, alig 24 évesen felhagyott a motorversenyzéssel és négy kerékre váltott.

pic_wpaper_johny_cecotto_01_1024x768.jpg

Előbb Formula-2-es, majd F1-es autókkal próbálkozott, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Egészen 1984-ig, amikor Ayrton Senna csapattársaként a Toleman Racing színeiben a Brit Nagydíj időmérőedzésén balesetet szenvedett és eltörte mindkét lábát. Ezzel véget is ért a formaautós karrierje. Így átnyergelt a túraautókra, ahol megtalálta a számítását.

Miután felépült szinte minden létező túraautós sorozatban rajthoz állt, ahol csak lehetett. 1989-ben bajnok lett az Olasz Túraautó Bajnokságban, 1990-ben másodikként zárt a Német Túraautó Bajnokságban, ahol 1988-tól 1992-ig vezetett. 1994-ben és 1998-ban megnyerte a Német Szuper Túraautó Kupát, 2001-ben és 2002-ben a Német V8Star Széria bajnoki címével zárta elképesztően változatos pályafutását. De 1990-ben diadalmaskodni tudott a 24 órás Spái, 1992-ben pedig a 24 órás Nürburgringi megbízhatósági versenyeken is. Valószínűleg ezért született a mondás is: „ha kerekei vannak és motorja, akkor Johnny bármivel képes nyerni”.

tumblr_lolbq0w5qp1qapwfro1_1280.jpgEzen sikerek elismeréseként dobta piacra a BMW jelen cikkünk tárgyát, a sorszámozott Cecotto Edition M3-at, ami csak három színben volt elérhető: pirosban, ezüstben és sötét metál kékben. Alapjaiban nagyon hasonló egy „átlagos” M3-ashoz, ám itt módosították a légterelőket, a felniket, a csomagtartó fedelet, és a hátsó üveget könnyebbre cserélték. Talán a leglátványosabb eltérést a sárvédők dudorodása jelenti, ami agresszívebb megjelenést kölcsönöz az autónak, aminek a teljesítményéről egy 2,3 literes, 215 lóerős motor gondoskodik.

img_8467x.jpg

Szóval azt hiszem, pont az ilyen kuriózumok miatt szeretek találkozókra járni, mert ezek nélkül maximum csak archív videofelvételeken, vagy internetről előtúrt fotókon láthatnánk ilyen autókat.