Következő sorozatunkban összeszedtük a történelem – szerintünk – legikonikusabb motorjait.
Ez vár ránk:
- sztenderd
- robogók/mopedek
- café racerek
- klasszikusok
- krúzerek
- sportmotorok
- szuperbike-ok
A café racer stílus az 1950-es évek Nagy-Britanniájában alakult ki, és mára az egyik legnépszerűbb motoros szubkultúra épült ki köré. A II. világháborút követően nagyon kevés brit tudta megengedni magának, hogy autót vásároljon. Ezért inkább a lényegesen megfizethetőbb árú motorkerékpárokat választották közlekedési eszköznek. A fiatalok azonban nem érték be a szokványos motorozással, és a népszerű kávézók – mint a londoni Ace Café vagy a watfordi Busy Bee kávézó – között versenyeztek (innen származik a név). Hogy a kijelölt útvonalat minél gyorsabban tehessék, megszabadultak minden nélkülözhető, fölöslegesnek ítélt súlytól és feltuningolták a motort. Sportosan alacsonyra helyezett kormány, nagyméretű tank, megrövidített ülés és az ülés mögötti kis púp, vagy éppen a gyakran felfelé ívelő kipufogó. Jellemzően a tank és az ülés alsó vonala egy síkba esik. Ezek a markáns karakterjegyek teszik könnyen felismerhetővé a café racereket.
BSA Goldstar Clubman
A Gold Star egy kitűző volt, amit azok a motorosok kaptak, akik képesek voltak legalább 160 kilométer/órás (100 mérföld/órás) tempóval körbe menni a Brooklands versenypályán. 1937-ben Wal Handley, aki 1922 és 1934 között tizenháromszor az Isle of Man TT-n és négyszer tudott győzni a legendás versenyen, felpattant egy BSA Empire Star nyergébe és 172 kilométer/órás (107,5 mérföld/órás) átlagsebességgel teljesítette a brooklands-i kört. Ez inspirálta a BSA-t a Goldstar elkészítésére, ami 1949 és 1956 között nem talált legyőzőre az Isle of Man Clubman TT kategóriájában. Az 500 köbcentis, egyhengeres Goldstart teljes egészében kézzel szerelték össze, és a vásárlók figyelmét külön felhívták az akkoriban brutálisnak számító teljesítményre, hogy ne érje őket meglepetés a nyeregben. A későbbi modellekhez akár olyan sebességáttételt is lehetett választani, amivel a motoros kényelmesen el tudta érni a 100-at, mire váltania kellett. Ez pedig ahhoz vezetett, hogy a gyár elsősorban versenymotorként népszerűsítette a Goldstart. Naná, hogy ettől csak még népszerűbb lett a motorosok körében.
Moto Guzzi LeMans
A Moto Guzzi LeMans-t vezetni olyan volt, mintha két teljesen eltérő motort akart volna egyszerre meglovagolni az ember. Alacsony fordulatszámnál kifejezetten ideges és izgága volt, és a váz nem kicsit csavarodott, mikor a motoros elkezdte húzni a gázt. Ennek köszönhetően a kanyarokból kigyorsítás elég kockázatos manővernek számított a LeMans nyergében. Ám a megfelelő körülmények között, mikor a motoros szorosan a tankra lapult és csutkára húzta a gázt, az olasz fenevad fenséges motornak bizonyult. A brit fiatalok pedig éppen ezért választották előszeretettel a kávézók közötti rohangáláshoz. Ám csak az első generációs LeMans-t, ugyanis a ráncfelvarrást követően már sokkal inkább sport túra motornak számított, mint café racer alapanyagnak.
Norton Commando
A Commando sikere még a Norton vezetőit is meglepte. A Triumph példáját követve a Norton megszerezte az egyik korábbi Rolly-Royce mérnököt, Dr. Stefan Bauert, hogy tervezze meg a motor vázát a 750 köbcentis, sorkettes erőforrása köré. A gumiszilentek ügyes használatának köszönhetően sikerült megszüntetni a motor vibrációját, ami jellemző volt a Nortonokra nagy sebességnél. Így a motoros sokkal keményebben húzhatta a gázt, amit meg is tettek, egészen addig, míg a motor bírta. Ugyanis a korai Nortonok híresek voltak arról, hogy itt-ott szivárgott belőlük az olaj, ám a márka szerelmesei szerint csak „lóerőt izzadtak”. Ám mindezek ellenére a Commando 1968 és 1972 között zsinórban ötször nyerte el a Motor Cycle News magazin által odaítélt „Machine of the Year” díjat.
Ducati 900SS
A ’70-es évek legelején a Ducati kedvet kapott hozzá, hogy kihasítson egy szeletet a japán gyártók által uralt szupersport piacból. Hogy ezt a céljukat sikerre vigyék, az olaszok kifejlesztették a 864 köbcentis, kéthengeres, 900 Super Sportot. Az egész projekt alapját az 1972-es Imola 200-on aratott kettős győzelem szolgáltatta: Paul Smart győzött Bruno Spaggiari előtt. Mindketten egy 750SS nyergében motoroztak. Imola egy hagyományosan gyors pályának számít, ahol a nem a puszta teljesítmény a döntő, hanem hogy mennyire kezelhető a motor nagy sebesség mellett. A 900SS azonnal hatalmas népszerűségre tett szert. A Ducati fanatikusok az 1978-as modelleket tartják a legkívánatosabbnak. Itt már a korai példányokkal ellentétben nem a jobb, hanem a bal oldalon található a váltó és klasszikus, küllős felnikkel szerelték. Ráadásul 1978-ban egy Ducati 900SS nyergében a kilencszeres gyorsasági motoros világbajnok, Mike Hailwoodnak sikerült nyernie az Isle of Man TT-n.
1950 Norton Manx
A Norton motorkerékpárok és az Isle of Man TT elválaszthatatlanok egymástól, hiszen már az első, 1907-ben megrendezett Tourist Trophy-n is ott voltak. És azóta is szünet nélkül. 1950-ben a gyár egy őskövületnek számító és végtelenül erőtlen (az erőforrás egy 25 éves dizájn „felturbózott” változata volt) csomaggal állt rajthoz. Ám a McCandless fivérek (Rex és Cromie) által kifejlesztett, úgynevezett „Featherbed” váznak köszönhetően nemcsak a motor tömegét sikerült drasztikusan csökkenteni és ezzel egyidőben mélyebbre helyezni a súlypontot, de a Manx kezelhetősége is ugrásszerűen növekedett. Végül néhány apróbb változtatásnak köszönhetően sikerült még találni az erőforrásban 8 extra lóerőt (így lett végül 36 tagú a ménes). Végül az első 6 helyből ötöt Nortonnal induló versenyző szerzett meg.
Ezek is érdekelhetnek:
Autót befektetésnek? Miért is ne?
Olcsó kisautót keresel? 5 típus, amiből jót kapsz 800 ezer forintért!