Az a kellemes, napsütéses, tavaszi reggel is ugyanúgy indult Jürgen számára, akárcsak az összes többi: kényelmesen megreggelizett a családjával, elvitte a gyereket az iskolába, aztán elindult a belvárosban található irodája felé. Leparkolta BMW 501-esét egy vadonatúj 356-os Porsche és egy Mercedes 300-as közé, magához vette az aktatáskáját és már éppen bezárta volna a bajor vasat, amikor furcsa, berregő hang ütötte meg a fülét. Azonnal felkapta a fejét és megpróbálta megtalálni, honnan és főleg, miből érkezhet a szokatlan zaj. Néhány pillanattal később egy apró, háromkerekű jármű, ami alig emelkedett ki az aszfaltból, fordult be a közeli sarkon. Jürgen úgy érezte, mintha egy sci-fibe csöppent volna: mintha egy szárnyak nélküli repülőgép gurult volna végig az utcán. Elkerekedő szemekkel csodálta a BMW-k és Mercedesek mellett valószerűtlenül aprónak tűnő kasztnit, ami alig néhány méternyire parkolt le tőle. Pillanatokkal később a jármű teteje felnyílt, és az egyik kollégája lépett ki a repülőgépek pilótafülkéjére hajazó beltérből. Jürgen szinte biztos volt benne, hogy épp álmodik. Bizonytalan léptekkel indult el kollégája felé, hogy néhány méter után a Messerschmitt feliratot pillantsa meg az apró jármű csillogó karosszériáján. A név ismerős volt számára, de nem az utakról, sokkal inkább azokról a repülőgépekről, melyeket ő is vezetett még a háború idején…
A fegyverek még alig csendesedtek el, ám a közhangulat máris kezdett egyre hűvösebbé válni, az emberek pedig Marilyn Monroe, Elvis, Chuck Berry, Little Richard vagy éppen James Dean segítségével igyekeztek némiképp felmelegedni. Azonban a nagy autógyáraknak nem volt szívügye, hogy közelebb hozzák egymáshoz az embereket: egyre nagyobb kocsikat gyártottak, a belterek egyre tágasabbak lettek, ezzel is eltávolítva egymástól az utazókat. És ekkor érkezett a Messerschmitt cég, akiket korábban mindenki csak háborús termékeikről ismerhetett és megalkották a KR175-ös mikroautót, hogy a hidegben didergő emberek a háborúskodás helyett autózás közben minél közelebb kerülhessenek egymáshoz.
Az 1950-es évek folyamán több gyártó is úgy érezte, szakítania kell a hagyományos autóépítés irányelveivel és ezért a lehető legapróbb karosszériába igyekezett belesűríteni mindazt, amit korábban automobilként ismerhettek az emberek. Nos, valahogy így születtek meg a mikroautók.
Messerschmitt KR175
Az 1952-ben bemutatott Messerschmitt KR175 azonnal közönségkedvenccé vált. A klasszikus vadászrepülők pilótafülkéjére emlékeztető formatervével és a közel félkilométeres fordulókörével megtestesítette mindazt, ami a legjobb és a legrosszabb volt a mikroautókban.
A pozitívumok közül egyértelműen kiemelkedik a szemet gyönyörködtető formaterv. Bár a Messerschmitt már nem gyártott repülőgépeket, mégis az 50-es évek repülőgépeinek minden jellegzetességét – az emberek számára fogyaszthatóvá téve – belesűrítette a KR175-ösbe. Ám ezzel szemben komoly negatívumnak számított a biztonság szinte teljes hiánya. Arról már nem is beszélve, hogy még az adott kor viszonyaihoz mérten is mennyire fapados volt. Az ablaktörlőt csak manuálisan lehetett üzemeltetni és a váltó még hírből sem ismerte a rükvercet. Mindazonáltal üdítő látványt jelentett, amikor hébe-hóba szembe jött az utakon (manapság pedig az autókiállítások egyik kedvenc eleme).
Mivel három év alatt (1953-55) nagyságrendileg 15.000 darab készült belőle, a KR175 manapság inkább a gyűjtők kedvelt célpontja. És jó okkal. Ugyanis megjelenése ajtót nyitott egy egész sor mikroautó megszületése előtt.
Inter 175A Berline
Ha a Messerschmitt KR175 bejött, akkor az Inter 175A Berline-t is csípni fogod. Az Intert a francia SNCAN (Société nationale des constructions aéronautiques du Nord) cég hívta életre és 1953-ban azért, hogy a Messerschmitt versenytársa legyen. Logikus, hiszen míg a két vállalat korábban a repülőgépiparban, addig ezen a ponton a mikroautók piacán feszült egymásnak.
Gyakorlatilag olyan, mintha a KR175 és a 175A Berline testvérek lennének: roppant hasonló kasztni (hegyes orrának köszönhetően az Interé talán kicsit jobban emlékeztet egy repülőgépre), oldalra nyíló tető, szinte a megszólalásig ugyanolyan beltér, két ülés egymás mögött elhelyezve, három kerék, egyhengeres motor, 175 köbcenti.
Ám a rengeteg hasonlóság ellenére a Messerschmitt mégis lényegesen sikeresebb lett, mint francia riválisa. A 175A Berline-ből végül alig 300 darab készült 1953 és 1956 között. Pedig még egy nagyon limitált példányszámú, „Torpedo” névre keresztelt kabrió verziót is csináltak belőle.1
Peel P50
Ha a brit Peel Engineering nem készítette volna el a P50-est, akkor valaki más biztosan megtette volna. Ez az együléses, egyajtós, háromkerekű a világ legkisebb autója (hivatalos Guinness-rekord), ami kisebb, mint egy átlagos irodai szék és olyan könnyű, hogy egy jókondiban lévő felnőtt kényelmesen fel tudná emelni.
A P50-est a Man-szigeten (ami valószínűleg az Isle of Man TT motorversenyről a legismertebb) gyártották 1962 és 1965 között és már a megjelenése pillanatában nevetség tárgyának számított. Lássuk be, egy fényszórójával, egy ajtajával és egy ablaktörlőlapátjával elég távol állt a praktikus fogalmától. A korabeli újságírók azon viccelődtek, hogy a P50-es olyan apró, hogy még a gyereknek vásárolt pedálos Moszkvics is nagyobb nála. Bár manapság már szeretjük az olyan apró autókat, melyekkel könnyen le tudunk parkolni a zsúfolásig telt belvárosban, de az 1960-as években ez egyáltalán nem számított tényezőnek. Végül a hatalmas hírverés ellenére is mindössze 50 darabot gyártottak belőle.
Heinkel Kabine
Akárcsak a Messerschmitt, a Heinkel Flugzeugwerke (ahogy a neve is sejteni engedi) is a repülőgépiparból érkezett. 34 évnyi repülős tapasztalattal a hátuk mögött 1956-ban úgy érezték, elérkezett az idő, hogy szerencsét próbáljanak az autógyártásban is. Így megalkották a Heinkel Kabine névre keresztelt mikroautójuka. Annak ellenére, hogy kisebb volt, mint egy átlagos méretű étkezőasztal, mégis négy ember fért el az utastérben és az egyik legsikeresebb családi mikroautó lett, amit valaha is gyártottak.
Formatervezés szempontjából az egyik legérdekesebb, legjobb (és egyúttal legrosszabb) dolog a Heinkel Kabine-nal kapcsolatban az ajtaja volt. Sok más mikroautóval ellentétben itt nem hagyományos ajtóval és nem is felnyíló tetővel találkozunk, hiszen a Kabine egyetlen kijárata az autó orrán nyílt (éppúgy, mint a BMW Isetta esetében is). Vagyis miután kinyitottuk a kocsi teljes elejét, a ki- és beszálláshoz át kellett evickélni a pedálokon és a kormányoszlopon.
Érdekesség, hogy a Kabine nem szülőhazájában, Németországban lett igazán népszerű, hanem Argentínában. Bár a németek 1958-ban befejezték a gyártását, az argentinok 1960 és 1965 között készítették a Kabine-t, amiből összesen mintegy 26.000 darab gördült le a futószalagról.
Isetta
Bár az Isetta nevet hallva a legtöbben egyből a BMW-re asszociálnak, ám minden idők legsikeresebb mikroautóját a közhiedelemmel ellentétben nem a bajorok találták ki. A kocsit az 1950-es évek legelején az olasz Iso SpA. tervezte, akik korábban hűtőszekrényeket, robogókat és apró, háromkerekű teherautókat gyártottak.
Az Ermenegildo Preti és Pierluigi Raggi tervei alapján készült autót 1953. novemberében mutatták be a nagyérdeműnek Torinóban. Az apró, tojásalakú forma semmi korábbi kerekekkel rendelkező közlekedési eszközre sem hasonlított és pillanatok alatt hatalmas népszerűségre tett szert Olaszország szerte.
Ám az Isettát igazán ismertté a BMW tette. Némileg áttervezték a kasztnit, de a forma lényegében változatlan maradt. Viszont az eredeti Iso motor helyre egy egyhengeres, négyütemű, 247 köbcentis, 13 lóerős BMW erőforrás került. Előre nyíló ajtajának köszönhetően (akárcsak a Kabine fentebb) könnyedén össze lehetett kapcsolni egy sátorral, így a kempingezők kedvelt járművévé vált az évek során. Ráadásul Németországban még rendőrautót is készítettek belőle, ami minden bizonnyal elképesztő módon elrettentette a bűnözni vágyókat.
Az Isettából végül kicsit több, mint 160.000 példányt gyártottak hat országban: Olaszországban Iso-Isetta, Franciaországban VELAM-Isetta, Argentínában De Carlo-Isetta, Brazíliában Romi-Isetta, míg Németországban és az Egyesült Királyságban BMW-Isetta néven.
Citroën Prototype C
A Citroën terve az volt, hogy készítenek egy ultrakönnyű, vízcsepp formájú autót, ami sokkal modernebb és kisebb, mint a 2CV (alias Kacsa) és amivel majd meghódíthatják a mikroautók piacát. Az André Lefèbvre irányítása alatt 1955-ben életre hívott autónak ez végül nem sikerült, ami elsősorban a rendkívül furcsa és szokatlan formavilágnak volt köszönhető.
Ám az élet úgy hozta, hogy a Prototype C-t sosem kezdték sorozatgyártani. Valószínűleg azért, mert a Citroënnél is felismerték, hogy az autó leginkább egy radioaktív besugárzás következtében hatalmasra nőtt bogárra emlékeztetett.
Mára csupán egyetlen Prototype C maradt: a C-10-es kódszámú autó jelenleg is a Citroën tulajdonában van.
Fuldamobil
Ha az 1950 és 1969 között gyártott Fuldamobil mai szemmel összehasonlítjuk a korabeli mikroautókkal, a legszembetűnőbb, hogy mennyire átlagos a kinézete, miközben az összes mikroautókra jellemző stílusjegyet megán hordozza (apró méret, három kerék, egy hengeres motor). De mégis találunk benne olyan apró különlegességet, mint például a hátrafelé nyíló (úgynevezett „öngyilkos”) ajtó.
A Fuldamobilt 1949-ben tervezte meg Norbert Stevenson, a Rhein-Zeitung című lap szabadúszó újságírója, amivel egy olcsó közlekedési eszközt kínált a II. világháború után éledező Európának. Így a Fuldamobil és a hozzá hasonló autók úttörőnek számítottak. Ám talán még fontosabb, hogy kitaposták az utat az olyan nagyszerű mikroautók megszületése előtt, mint például az Isetta.
FMR Tg500
Az FMR Tg500, más néven „Tigris” egy kicsit kilóg a többi mikroautó közül, ugyanis a Messerschmittre roppantul hasonlító (a két utas itt is egymás mögött foglal helyet, akárcsak egy vadászrepülőben) kasztni alatt nem három, hanem négy kereket találunk. A hasonlóság valószínűleg nem véletlen, hiszen mindkét autót Fritz Fend álmodta meg. Ám míg a Messerchmittből 1953 és 1955 között közel 20.000 darab készült, addig az 1958 és 1961 között gyártott „Tigris”-ből mindössze 320 példány gurult le a futószalagról.
Myers Motors NmG (alias Corbin Sparrow)
Míg a mikroautók fénykorukat az 50-es, 60-as években élték, ez nem jelenti azt, hogy a későbbiek folyamán nem próbálkoztak mások is betörni ebbe a piaci szegmensbe. A 90-es évek végén a mikroautózás új lendületet kapott a gazdaságos, kifejezetten városi használatra, az igazi városi ember számára tervezett első Smart megjelenésével. Majd következett az elektromos, háromkerekű Corbin Sparrow.
Az első Sparrow-t a Corbin Motors készítette 1999-ben és kimondottan földönkívüli jelenségnek számított az amerikai utakon a hatalmas V8-as benzintemetők között. Leginkább egy cipőre emlékeztetett, amit egy sci-fi film díszletéből vettek kölcsön. Nem is csoda, hogy a Corbin hamarosan lehúzta a rolót. A csődöt jelentő céget a Myers Motors vásárolta fel 2003-ban, a Sparrow-t átnevezték a futurisztikusabb csengésű NmG-re és mai napig gyártják.
És a végére egy magyar példa, hogy mi se maradjunk ki a jóból:
Puli
A Pulit (eredetileg Hungi, majd Pouli végül Puli) 1986-ban kezdte gyártani a hódmezővásárhelyi HÓDGÉP, Szolár Tibor tervei alapján. A kétüléses, pillekönnyű (alig 350 kilós) műanyag kasztnit egy Yanmar dízelmotor hajtotta, amivel a kocsi 45 kilométer/órás végsebességre volt képes.
Eredetileg a francia piacra szánták, mert Franciaországban az ilyen kis teljesítményű járműveknek a vezetéséhez az 1980-as években még B kategóriás jogsira sem volt szükség. A HÓDGÉP 1986-ban francia megrendelésre három prototípust készített a Puliból, majd a 90-es években gyártottak egy elektromos modellt is, Puli Pinguin néven.
Pontos gyártási adatok nem állnak rendelkezésre, de az biztos, hogy 750-nél több Puli készült, de a összes darabszám nem érte el az 1000-et.
… Jürgen annyira a reggeli élmény hatása alá került, hogy alig bírta kivárni a munkaidő végét. Négy órakor úgy esett ki a toll a kezéből, mintha égette volna. Lesietett az autójához és már repesztett is a legközelebbi BMW kereskedés felé, ahol becserélte az 501-esét egy vadi új, halványkék Isettára. Magára zárta az apró buborék ajtaját és elpöfögött a naplementébe a háromkerekűjével, miközben a világ császárának érezte magát.