5 izgalmas tény a világ legdrágább gyorshajtásától a legnépszerűbb autóig!

Mekkora összegű volt a világ legnagyobb, gyorshajtásért kiszabott büntetése? Melyik volt az az autótípus, ami egykoron a világ összes járművének felét alkotta? Többek között ez is kiderül az új, autós érdekességeket bemutató írásunkból:

Nem érte meg gyorshajtani

Vannak országok, ahol a sajátunknál egy fokkal komolyabban veszik a gyorshajtásra kiszabható büntetéseket.  Svájcban például jövedelem alapú bírságokat határoznak meg, hiszen ezzel még a jómódú autósok számára is elrettentő lehet a végösszeg. Így fordulhatott elő, hogy amikor egy 37 éves, svéd úriember a saját Mercedes SLS AMG-jével a megengedett 120 km/h-s sebesség helyett 290 km/h-val száguldott, csekélyke, 1,08 millió svájci frankos büntetést kapott. Ez körülbelül 350 miillió forintnak felel meg. Sőt, a büntetés itt még nem ért véget, hiszen az autót 300 napra le is foglalta a svájci rendőrség, így a tulajnak a tárolás költségeit is ki kellett fizetni.

Megjósolták az autót

Kevesen gondolták az 1800-as évek vége előtt, hogy egyszer eljöhet az autózás kora, mégis volt olyan, aki már sokkal korábban hitt ebben. Közéjük tartozott az 1220 és 1292 között élt Roger Bacon középkori angol filozófus is, aki egyik dokumentumában arról írt, hogy a távoli jövőben állatok nélküli, saját erejükből mozgó járműveket fognak gyártani. Milyen igaza lett.

Világuralomra törő modell

Volt időszak, amikor a világon lévő autók több mint fele egyetlen típusból állt. Ebből persze azért már sejthető, hogy ez nem most volt – ez így is van! Egészen 1916-ig kell visszarepülnünk az időben, ekkor a világon lévő összes jármű 55%-át valamilyen Ford T-Modell verzió alkotta.

Rengeteg alkatrészből áll egy átlagos autó

Azt bizonyára mindenki sejti, hogy egy átlagos autó igen sok alkatrészből áll. De vajon mennyiből? Nos, több mint 30 ezer darabból! Ez az óriási szám úgy jön össze, hogy az összes alkatrész minden alkotóelemet összeszámolták.  Így reális is lehet, hiszen akár egyetlen ülésben több tucat alkotóelem található, nem beszélve az olyan nagyobb részegységekről, mint a motor, ahol ez a szám a több ezer darabot is meghaladhatja.

Amikor környezetbarát volt a benzines autó

Ugyan napjainkban sok kritika éri a belsőégésű motoros járműveket a működésük jelentette környezetszennyezés miatt, volt idő, amikor bizony ezek számítottak a leginkább zöld megoldásnak. Mai szemmel persze ez furcsa, de érthető, hogy a lovak jelentette szennyezés milyen környezetterheléssel járt, a szagokról már nem is beszélve!