5 értelmetlen autós kiegészítő

Telefontartó, árnyékoló vagy épp gumiszőnyeg: csak néhány azok közül a hasznos kiegészítők közül, amelyek könnyebbé vagy épp praktikusabbá tehetik autónk használatát. Most azonban nem ezekről lesz szó: 5 olyan terméket mutatunk be, amelyeknek az ég világon semmi értelme:

1. Szivargyújtós hanggenerátor

Akinek az ereiben benzin csörgedezik, biztosan vágyott már egy erős, legalább V8-as motorral szerelt autócsodára. Nos, ez sajnos nem mindenkinek adatik meg: ezért találták ki a szivargyújtós hanggenerátort, amely egy beállított rádiófrekvenciára sugározza a vágyainknak megfelelő motorhangot – csakhogy ettől még nem változik semmi, a 60 lóerős kisautónk ugyanaz a 60 lóerős kiskocsi marad.

A legrosszabb mégsem ez, hanem sokkal inkább az, hogy erre a trendre az autógyártók is rákaptak: a downsizing miatt kikopó nagyköbcentis motorok hangját egyre több típusnál beépített hanggenerátorok segítségével oldják meg.

2. Kamu feliratok

Egy autógyártó jó okkal teszi fel modelljére a különféle feliratokat: így tudatják a közlekedés többi résztvevőjével, hogy milyen típusú autó megy épp előttük. Igen ám, de vannak, akik nem elégszenek meg azzal, amit autójuk tud, szeretnék, ha irigyeltebb, különlegesebb járműnek azonosítaná őket a forgalom többi résztvevője. Semmi gond, erre is van megoldás: ezek a különféle kamu feliratok. Így kerül a C180-as Mercedes-re AMG felirat, vagy így jelenik megy egy közönséges, “cégautós” alapmotoros BMW-n az M logó.

107058258_3378836278816074_557910296490243896_n.jpg

Az azonban még a szerencsésebb eset, ha legalább márkaazonos felirattal találkozunk, hiszen láttunk már S-Line feliratot Swiften és M logót Opel Astrán is…

3. Turbóhang imitátor

Ha már feljebb szóba került a motorhang generátor, nem hagyhatjuk ki listánkból a turbóhang imitátort sem. A turbósípnak is nevezett kiegészítőt a kipufogócső végére kell rögzíteni, segítségével pedig a korai turbós autóra jellemző fütyülő hang érkezik a kipufogóból – a többi közlekedő legnagyobb örömére, pontosabban inkább bánatára.

4. Kamu kipufogó

Sokak számára a több kipufogó a magasabb teljesítményt jelzi – kézenfekvő, hogy aki kevés pénzből akar virítani, ilyen “igényes” kiegészítőt is választhat autójához. A lökhárítókra szerelhető 2-4, de akár 6 csöves kamu kipufogóvégek látszólag valamiféle szupersport autói teljesítménnyel ruházzák fel az egyszerű családi autókat.

 htb11xgwx4rvk1rjsszeq6yobfxax_jpg_q50.jpg

Sajnos azonban ez a kiegészítő sem maradt meg egyszerű bazári megoldásnak, hiszen mára az autógyártók is átvették: nem egy új típusnál látható, hogy cseppet sem valódi, kipufogóvégre emlékeztető formai megoldással igyekeznek leplezni, hogy a valódi cső a föld fele irányítva, a csomagtartó közepénél véget ér.

5. Kamu műszerek

Nem hittük volna, de ilyenek is léteznek: ha körbenézünk a legismertebb online piactereken, egyre-másra futhatunk bele olyan műszerekbe, amelyeknek abszolút semmiféle valódi haszna, hiszen semmifajta valódi információt nem mutatnak.

can_you_install_a_boost_gauge_on_a_non_turbo_car.jpg

Így kerülhet be kamu fordulatszámmérő, turbónyomás-jelző vagy épp feszültségmérő az autóba.Sőt, már olyan hogyan csináld írások is elérhetők ezekhez a kütyükhöz, amelyek segítenek a gyors telepítésükben, így annak is lehet turbónyomás-mérője, akinek szívómotoros autója van.